~Itt vagy velem~ Haikyuu /Befejezett/

~1. rész~

-A fene egye meg Keishin, hogy nem veszed fel. - morgolódásom láttán többen összehúzták magukat a vonaton.

Festettszőke hajam a szemem elé hullott, ezért fújtatva söpörtem egyfolytában félre. Egy hajvágás rámférne, de a hosszú reptéri út miatt arra sem volt időm, hogy megálljak valahol enni.
Négy év küldöldön töltött idő után újra itthon lenni, igazán felszabadító érzés.
Az angol akcentusom szerencsére egész jó volt, így elboldogultam Amerikában. De mégis csak Japán az én hazám, a nyelv pedig sokkal könnyebben jön ajkaimra.

Emlékszem, mennyit veszekedtem a bátyámmal, amikor megmondtam neki, hogy kimegyek külföldre tanulni. Az elvállásunk nem volt valami örömteli, ezért is ért váratlanul, amikor három nappal ezelőtt felhívott, hogy szeretné, ha megnézném a kis csapatát.
Nagyon meglepett ezzel a kéréssel.
A Karasuno nagypapi szívügye volt.
Keishin is oda járt, és talán én is, ha nem mentem volna külföldre.

Kíváncsiságom hajt, be kell vallanom.
Mennyire lehet jó a hamvaikból újjászületett csapat?
Bukott varjúknak nem mondanám őket.
Több verseny videót is néztem a repülőn róluk, és felkeltették az érdeklődésem.

Keishin kérése főként abból állt, hogy segítsek a csapatnak megnyerni a nemzetit. Jó mókának hangzott, de akkor csupán azt mondtam neki, hogy még meggondolom.
Egy ilyen nagy felelősseggel jár, ráadásul sokban függ a csapattagoktól is.

Mennyire hajlanak arra, hogy elfogadjanak tőlem utasításokat?
Mennyire irányíthatóak?
És a legfontosabb számomra, hogy rugalmasak-e? Képesek fejlődni, és levetkőzni rossz szokásaikat?
Egy röpke tanakodás után amellett döntöttem, hogy segítek.
Elsősorban nem a csapat miatt, hanem a bátyám, Keishin Ukai miatt.

Amint elrendeztem kint mindent, repülőre szálltam, és az otthonom felé vettem az utam.
És mi várt?
A családom kisboltja, ami bűzlött a cigaretta szagától, és a testvérem sehol.

A telefonom hangos csörgésbe kezdett, mire ingerülten nyomtam meg a zöld gombot.

-Még mindig nem szoktál le a cigiről, bátyó?

-Hol vagy? -hangja unott, és nyűgös. A háttérben labda pattogtatás hallatszik, mire megborsózik a hátam.

-Anya boltjánál. Nem mondtál pontos címet.

-Érted megyek. -hallom amint nagyot sóhajt, mint akinek semmi kedve hozzá. Hát, végül is nem vártam arra, hogy nagy boldogan fogad. De azért ez mégis csak felhúz. Nehogy már úgy tegyen, mintha ő tenne nekem szívességet.

-Azzal a tragaccsal? Passzolnám. A vezetésed ön és közveszélyes. Mondd a címet, én meg majd odatalálok.

-Tokió.

-Tokióban vagy? Are you fucking serious?

-Japánul, kérlek. -most elősször hallatszik vidámabbnak, és most is épp a nyomoromon nevet.

-Oh, te seggfej. -ingerülten nézek szét, miközben a hajamba túrok.- Megvan még a motorom, amit itt hagytam?

-A bolt raktárában áll. Kérd el a kulcsot. -ingerülten raktam le a telefont, miután kinyögte a pontos címet.

Elkértem az éppen boltban lévő hölgy alkalmazottól a kulcsot -akit eléggé győzködnöm kellett a személyazonosságomról- majd felpattantam az én drága motoromra. Egy kicsit poros volt, és látszott rajta, hogy néha Keishin elvitte pár körre, így meg is volt tankolva.

Tokió forgalmas utcáin kacskaringózva nehezen igazodtam ki ennyi év után, mégis valami csoda folytán megtaláltam a keresendő helyet.

Keishin szavaiból kivéve, éppen edzőmeccsek folytak különböző csapatok ellen. Nemrég a Karasuno veszített az Aoba Johsaitól, ami mélypont lehetett a számukra, de úgy hiszem, pont ez kellett egy friss játékosokkal megáldott, úgymond kezdő csapatnak. Ahhoz, hogy teljesen összeszokjanak, és egyénileg is fejlesszék magukat, látniuk kellett mivel is állnak szemben.