Tsukishima Kei ff.
~ Kell ok, hogy ne akarj veszíteni? ~
Katsumi négy év után visszatér Japánba, hogy segítsen a Karasuno csapatának megnyerni a Nemzetit.
Hátra hagyva egykori társait és röplabdás karrierjét, beleveti magát az ismeretlenbe, reményke...
Reggel Yachi ébresztője keltett, ami valamilyen erőteljes dobszóló volt. Úgy éreztem mintha a fejemen dobolnának. Az első tervem az volt, hogy lemegyek és iszok egy jó erős kávét, és addig egy szót sem szólok senkihez, ugyanis a reggel nem az erősségem. És akkor vagyok a legingerlékenyebb is.
Yachi vagy ezerszer bocsánatot kért az ébresztője miatt és megígérte, hogy megváltoztatja. Erősen félek, hogy ennél csak rosszabb lehet, de csupán bólintottam neki, talán még egy 'Reggelt'-köszöntést is eldünnyögtem, de erre nem fogadnék. Sietve magamra kaptam egy nagy pulcsit és egy laza nadrágot, majd papucsban kiléptem az ajtón.
Ha tudtam volna, hogy kit látok meg elsőnek, inkább az ablakon ugrottam volna ki.
-Oh, a kisasszony is felkelt.
-Tsukishima, mivel még nem ismerjük elég jól egymást, ezért kedvesen figyelmeztetlek. Nem vagyok kisasszony, ezért ne hívj így. Ne mosolyogj rám ilyen nagyképűen, vagy esküszöm megcsaplak és.. reggelenként ne állj a kávém és közém. Vetted?
-Hm, megismételnéd kisasszony? -szűntelenül ott volt az arcán az a fensőbbséges mosoly, ráadásul egy tapodtat sem ment arrébb. Valamint.. Ismét úgy hívott. Ez háborút kívánt.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
A reggeliző asztalnál már egy fokkal nyugodtabban, kávéval a kezemben ültem, és mélyeket lélegeztem a Karasuno asztalánál. Bár nem mondhatnám, hogy csak az ő asztaluk, mert több más csapatnak a tagja is tiszteletét tette nálunk.
-Valaki nem látta Tsukishimát? -Yamaguchi aggódva szólított meg minket, mire Tanaka és Nishinoya teli szájjal vágták rá a 'Nem' feleletet.
-Én a helyedben az új kis edzőtöktől kérdezném. Láttam még őket reggel. Lehet azóta eltette láb alól. -Kuroo nevetve bökött felém, mire a legártatlanabb mosolyomat vettem elő, és úgy néztem Yamaguchira.
-A barátod mennyire lát jól, ha nincs rajta a szemüveg?
-Nem nagyon. Elég nehéz neki a tájékozódás anélkül.
-Hmm. Akkor azt hiszem nem látjuk mostanában. -elégedetten ittam bele a kávéba. Egy kicsit már kihűlt..
-Kosuke!
-Ugyan, ne nézz rám ilyen dühösen Keishin! Mielőtt elvettem volna a szemüvegét, voltam olyan kedves és lesegítettem a lépcsőn. -hihetetlen micsoda hűhót tudnak csapni.
-Yamaguchi, hívd a mentőt! -testvéremet Hinata vidám hangja, és egy morgó szöszke szakította félbe.
-Ugye még van kaja? Féltem, hogy elkésünk. -minden szempár Shoyora és Tsukishimára szegeződött, akik egymás mellett léptek be az étkezőbe.
-Ezek meg.. Ketten?
-Oh nem említettem volna? Hinatát kértem meg, hogy segítse ide Tsukishimát. Bár elég sokáig tartott. Lefogadom, hogy pápaszem nem igen akarta ezt elfogadni. De végül is, csak tíz percbe telt míg idetaláltatok. Szép volt Shoyo. -cinkosan pacsiztam össze a kis mandarinnal, aki nevetve ült le Tobio és közém.
