~Itt vagy velem~ Haikyuu /Befejezett/

~17. rész~

-Ah, elfáradtam. -fájlaltam merev izületeimet, és okoltam ostobaságomat, amiért nem melegítettem be rendesen.

-Jó volt. -szólt halkan Kei, majd beleivott a kulacsába, utánna azt felém nyújtotta. Nyomban elvettem, és meghúztam.
Proteines ital. Epres. A kedvencem.

Nehéz egy olyan valakit barátként kezelni, aki iránt érzel valamit. Érzed, ahogy minden szavára beleremegsz. Fáj nem érinteni, nem ölelni őt. Mintha valamitől megfosztanának. Mégis, az rosszabb lenne, ha nem is láthatnám. De meg fog történni ez is. Elkerülhetetlenül és visszafordíthatatlanul közeleg az a pillanat, és nem tudom megállítani. Sodródunk az árral mindketten, egy kis csónakban. És csak várjuk, mikor borítja fel a törékeny rendünket valami.

Mikor borul fel a csónak?
Nem lehet tudni.
De be fog következni.

-Jól táncolsz.

-Ne, kérlek csak felejtsd el azt a videót! -el se hiszem, hogy pont ezt a témát dobta fel. Miért nem tudunk beszélgetni az időjárásról? Annyi dolog van, ami jó téma lenne, de ő mégis erre kíváncsi.

-Nem lehet. Már lementettem.

Elsápadtam.

-Hogy mit tettél? Azon nyomban töröld ki!

-Nem! Lehet soha többé nem látlak táncolni. Ennyi jár nekem.

Duzzogva kulcsoltam össze a karjaim. Nem igazán hatotta meg.

-De senkinek sem mutathatod meg, érted?

-Úgyis már az egész csapat látta. Hisz beküldted a csoportba.

-Az nem én voltam! És ismételten kérlek, ne is emlékeztess rá. Oda a tekintélyem.

-A mid?

-Aucs. -szívembe taposott.

-Tanaka és Noya eddig is felnézett rád, Hinata szintén, bár ő mindenkire, aki kicsit is jobb nála. Be kell vallani, nem nehéz megugrani a szintjét.

-Hé! Ne sértegesd! -álltam ki Shoyo mellett, de Kei tovább folytatta.

-Suga- és Daichi-senpai eddig is elismerte, hogy jó vagy. Nem pont egy tánc miatt fognak hátat fordítani. Asahi a videó alá is írta, hogy tetszett neki a tánc. Kageyama pedig tisztel, hisz jobb feladó vagy nála. Yamaguchi a barátod. Összesítve mindenki azért tisztel, aki vagy. Nem azért, mert félnek tőled. -ő most épp próbál megnyugtatni? Annyira aranyos..

-Őszintén szólva, elég nehéz volna félniük tőled. Nem vagy ijesztő. Legfeljebb amikor reggel felkelsz, és össze van borzolva a hajad. -visszaszívom. Egyáltalán nem aranyos. Hogy harapná le a fejét egy t-rex!

-Megbeszéltük, hogy nem emlegeted föl a reggeli kómás arcom!

-Pedig még azt is lefotóztam. -húzta gonosz vigyorra a képét. Mi ez, valami kukkoló?

-Még kész szerencse, hogy én is csináltam rólad képet! Kvittek vagyunk. -engem se kell félteni.

-Mikor? -lepődött meg, mire én édesen elmosolyodtam.

-Amikor bealudtál a filmen. Pedig te mondtad, hogy azt nézzük meg! -szóltam vádlón, mire oldalba bökött.

-Nem tehetek róla! Egész nap hajtottál bennünket. Még szép, hogy kidőltem. Egyébként is, kényelmes volt ott aludni.

Meredek témák felé eveztünk. Vajon barátok is beszélgetnek így? Ilyen bizalmasan? Vagy már átléptük azt a bizonyos határt?

Kár ezen aggódnom. Talán csak ki kellene élveznem, ezeket a heteket. Amíg még tehetem.