~Itt vagy velem~ Haikyuu /Befejezett/

~6. rész~

Sosem az iskolával volt a bajom, sokkal inkább a benne megtalálható unalommal. A sok emberrel, akiket nem tudtam kezelni.
Mindig is gondom volt a szocializálódással. Amikor ránéztem egy emberre, sokszor nem az járt a fejemben, hogy milyen csinos a ruhája vagy szép a mosolya, hanem az adatok.

Az a fiú jó futó lenne, de a karja túl vékony a labdajátékokhoz.

Az a lány lefogadom, hogy rossz csapatjátékos. És azok a körmök.. Az első blokkolásnál letörne.

Ő szörnyű liberóvá válna, pedig a magassága előnyös lenne.

Hm, az a kiscsaj jó erőnlétben van, vajon milyen sportot űz?

Ő max 50 kiló. Nincs jó kéz-láb kordinációja.

Ő...

Sorolhatnám. Az egész egy végtelen hosszú ördögi kör, ami a röplabdával kezdődik és ér véget. Számomra ez sosem csak egy hobbi volt. Ez miatt pedig nehezen értem meg a többi embert.

Miután megtaláltam a szekrényem és átcseréltem a cipőm, az igazgatóiba igyekeztem. Lerendeztem az aláirandó papírokat, a személyesen megtárgyalnivalókat, és a teljesen felesleges beszélgetéseket is. Az igazgató túl lelkes volt, amikor elmondtam neki, hogy amerikában jártam. Mintha egy másik világról hallana, úgy nézett rám.
Parókája közben egy kicsit elcsúszva csücsült a fején, és kedvet kaptam hozzá, hogy eligazítsam.
Nem hiszem, hogy értékelte volna, így inkább csak szugeráltam, hátha megmozdul.

Kilépve körülbelül 20 perc után az igazgatóiból, az órák már elkezdődtek, nekem pedig fogalmam se volt róla hol van az én termem.

Elindultam az egyik irányba, hátha találok valakit, akitől útbaigazítást kérhetnék. A büféig jutottam, onnan a mosdókig, egészen az udvarra is ráláttam. Sejtésem szerint az egyik nagy épület pedig a tesiterem lehetett. Nehezen fogtam magam vissza, nehogy azon nyomban berohanjak, hagyjam a fenébe a mai tanórákat és csak röpizzek.

Nem hiszem, hogy az igazgató értékelte volna ha már az első napot ellógom.
Pláne nem Keishin, akit tuti értesítettek volna a lógásomról, ő pedig alaposan rájárna a nyakamra. Néha olyan szigorú tud lenni, mint apánk.

-Azt hittem már sose találsz ide. -az egyik folyosóra befordulva egy már jól ismert alakot pillantottam meg, aki az 1/C terem bejáratánál támaszkodott. -Engem bíztak meg, hogy vezesselek ide, de mire odamentem az igazgatói irodába, te már eltűntél.

-Elég sokat késlekedhettél, mert én bizony nem láttalak.

-Mert vaksi vagy! -úgy mondta, mint aki nyilvánvaló tényt közölt, nekem meg kedvem lett megfojtani egy kanál vízben.

-Mondja ezt a szemüveges!

-Halkabban! Mit ordibálsz?

-Grrr. -fogcsikorgatva hagytam, hogy kinyissa az osztályterem ajtaját, és csak ő után léptem be.

-Áh Tsukishima-kun. Köszönöm, hogy idekísérted Kosuket. -a tanárnő alig lehetett 30, mosolya pedig csak úgy ragyogott.

Méghogy idekísért..

-Tsukishima, leülhetsz. Kosuke, te pedig kérlek mutatkozz be az osztálynak és mondj el mahadról pár érdekességet! -ah, jön a "kedvenc" részem. Miért várják el a tanárok mindig a bemutatkozást? Nem elég a nevem, és kész?

-Sziasztok! A nevem Kosuke Ukai. Japánban születtem, de egy ideig kint voltam külföldön. Szeretem a macskákat, a röplabdát és a motorokat. Alig várom a közös munkát. -miközben beszéltem, végignéztem az előttem ülő arcokon, és megnyugodva vettem tudomásul, hogy Yamaguchi is az osztálytársam. A végén meghajoltam a diákok előtt, ők pedig egyként elmondtak egy köszöntést, majd a tanárnő felé fordultam.