Örökké a tiéd

Egymás kezét fogva

*Boruto*

Ismered azt az érzést, amikor azt hiszed, hogy körülötted minden darabokra törik, majd rájössz, hogy mekkora egy idióta is vagy, mert kurvára nincs igazad?

Nos, én kb így éreztem magam, amikor megláttam Saradát az ajtóban.

Amikor felfogtam, hogy ő áll az ajtóban, a felismeréstől a fülem csengeni kezdett, testem megmerevedett és levegőt is elfejtettem venni, pislogni pedig nem is mertem.

Sarada.

A lány, aki a legnagyobb boldogságot okozza az életemben. És mégis, ő törte össze eddig legjobban a szívem, az elmém, a tudatom, a magabiztosságom, a biztonságomat, a boldogságomat. Mindent.

Azt hittem, megőrültem! Teljesen összezuhantam miatta! Azt sem tudtam, hogy mi a valóság és mi az álom.

Őszinte leszek, a szememnek sem hittem először. Ha nem Apa szólt volna, hogy keresnek, nem biztos, hogy elhittem volna, hogy valóban áll valaki az ajtóban.

- Beszélhetnénk? - húz vissza döbbenetemből.

- Apa, majd jövök! - szólok hátra és már csukom is magam mögött az ajtót.

Még mindig nem tudom, hogy mi lehet a valóság és mi a képzelet. Jobb, ha Apa nem szerez róla tudomást.

- Nem voltál ma iskolában - kezdi zavartan. Én csak morcosan bólintok. Várom, hogy ő beszéljen. Rajta a sor. - Hallottam, hogy rosszul lettél. Jobban vagy?

Döbbenten nézek rá. Most komolyan, small talk?!

- Sarada... - fogom meg az orrom dühösen. - Hagyjuk a felesleges köröket, kérlek. És légyszi, ne is gyere azzal, hogy a leckét hoztad el - folytom bele a szót. A szemeibe nézek. Veszek egy mély levegőt és legkomolyabb hangomon folytatom. - Itt az ideje, hogy elmondd a valóságot.

- Boruto, már mondtam, nem vagy rá kész.

- Sarada! - szólok rá hangosabban, mint szeretnék. A szemeim égni kezdenek, de nem foglalkozom velük. Sarada kissé hátra hőköl. Túlzásba vittem, így halkabban folytatom. Már-már könyörgően. - Most már semmit sem tudok. Én ERRE nem vagyok kész. Őszintén, még azt is könnyebben elfogadnám, ha azt mondod, hogy egy pszichopata vagy és én leszek a következő, akit le fogsz gyilkolni! De ez... ez a katyvasz, ami az agyamban van... ezt nem bírom tovább! - túrok feldúltan a hajamba.

- Boruto - nyúl felém félénken, de még azelőtt, hogy hozzám érne, visszarántja a kezét és kissé elfordul tőlem. - Ha én most elmondok neked mindent, akkor olyan szabályokat szegek meg, amik az életedbe is kerülhetnek. Egy olyan világba nyersz betekintést, amitől soha többé nem lesz ugyanolyan semmi sem. Ami ezentúl örökre meg fogja változtatni az életed, soha nem fogsz tudni tőle menekülni, hiába is próbálkozol. És nem biztos, hogy mindig meg fogunk tudni menteni, ha szükség lesz rá.

Bevallom, minél tovább mondta, annál inkább megijedtem. Mégis mibe keveredett ez a lány?

Itt az utolsó lehetőség, hogy visszakozzak. De nem akarok! Meg fogom védeni Saradát, történjék is bármi.

- Sarada, nem tudom, hogy mibe keveredtél, de... De én megvédelek - kezdem, de ő elneveti magát.

- Édes vagy Boruto, de ebben a világban TE szorulsz az ÉN védelmemre - kacag édesen. Annyira törékenynek tűnik, annyira kedvesnek. Mégis hogy szorulnék én az ő védelmére?! Mitől kell engem megvédeni? Egy csapat nyuszitól?! - Utoljára teszem fel a kérdést: biztosan készen állsz az igazságra? - néz komolyan a szemembe.

Nyelek egy nagyot. Annyira nincsenek meg a kirakós darabkái, hogy ezekből semmit sem tudok összerakni. Tudom, hogy bárhogy is döntök, meg fogom bánni, ugyanakkor érzem, hogy egyben életem legjobb döntése is lesz.