Örökké a tiéd

Vágyakozás

- Még mindig nem mersz odamenni hozzá? - hallok meg egy mosolygós hangot magam mögül.

- Te is tudod Mitsuki, hogy nem lehet - rázom lemondóan a fejem. Egy parkban vagyunk, a fák közül lesem Boruto minden mozdulatát. Mióta rátaláltam itt a faluban, mindenova követem. Két éve vagyok itt. Két éve leskelődöm utána. Szánalmas vagyok.

- Sarada, mégis mire vársz? - emeli fel az egyik szemöldökét.

- Hogy elég idősek legyenek ahhoz, hogy az osztálytársuk lehessek. Ősszel beiratkozom a gimnáziumba.

- Iskolapad? - húzza el a száját. - Sarada, minden csodálatom a tiéd, ezt te is tudod, és bárhova követlek... De jól meggondoltad te ezt? Emberek közé akarsz menni? Ráadásul tinédzserek közé?

- Érte bármit - válaszolom elszántan.

- Ugye tudod, hogy sejti, hogy követed? Hogy már nem egyszer észrevett? Hogy álmodik veled? - döbbenten nézek rá.

- Álmodik velem?

- Igen. Mióta a legutóbb észrevett. Nem tudja, hogy miért, de egyre többet álmodik a balesetről és rólad. Most is tudja, hogy itt vagy - bök a park irányába. Odafordulok és egyenesen Boruto tekintetével találkozom. Ő halványan elmosolyodik, majd visszafordul a barátaihoz és tovább cseverésznek.

- Mitsuki, tudja, hogy nézek ki? - kérdezem azonnal.

- Nem, csak nagyjából van egy kép a fejében rólad. Nem látott még meg tökéletesen, de hangodat tisztán hallja álmában.

- Mit gondol rólam, mi vagy ki vagyok?

- A védőangyalának hív - kuncogja el magát. - Emlékszik a vörös szemeidre, a fekete hajadra, a hangodra és arra, hogy mennyire megnyugtattad, amikor haldoklott. Tudja, hogy te mentetted meg akkor és hiszi, hogy most is vigyázol rá. Mondjuk azt nagyon nem tudja hova tenni, hogy ivott a véredből - mondja szemrehányóan. - Azt hiszi, azt már csak az elméje kreálta.

Hogy Mitsuki honnan tudja ezeket? Ő is egy nemes vámpír, és a képessége, hogy látja az emberek álmait. Ha nagyon szeretné, akár befolyásolni is tudja azokat.

**

Kemény nyár következett. Egyszerre két dolog ütötte fel a fejét:

1. Vámpírok lepték el Konohát, megszaporodtak a támadások, az eltűnések és a halálesetek.

2. Boruto egyre többször került bajba és egyre többször kellett megmentenem, így pedig felfednem magam.

Először nem gyanakodtam, de a sorozatban 4-5. alkalommal azért már elgondolkodtam rajta, hogy szándékosan csinálja, hogy előcsalogasson.

Amikor pedig az egyik héten hétből hét nap ilyen szituba kerültünk, és megláttam azt az elégedett mosolyt az arcán, már biztos voltam benne.

Ügyeltem rá, hogy a lehető legkevesebbet lásson belőlem: általában csak felkaptam, letettem valahol és már ott sem voltam. Az ő agya még csak felfogni sem képes, olyan rövid ideig tartott minden alkalommal a megmentése.

Legalábbis én hittem ebben. Egészen addig, míg egy nap Mitsuki nem szólt, hogy Boruto egyre többet lát belőlem álmában. Ha így folytatom, mire ősszel ismét elkezdődik az iskola, pontosan tudni fogja, hogy nézek ki.

A francba!

*

Egyik éjjel az utcákon sétáltam. Rossz érzésem volt, így jobbnak láttam körülnézni. Igazából csak csellengtem, nem volt célom.