Örökké a tiéd

Vérvörös hold

Éjszaka van. A faluban sorra hangoznak fel a rémült kiáltások, az utcát mindenütt vér és por lepi el. Még a Hold is vörösen izzik az égen.

Egy szőke fiú szalad az úton. Hevesen veszi a levegőt. Orrában érzi a vér mámorító illatát, mely teljesen ködössé teszi tudatát. Csak a vérre tud gondolni.

Fél? Dehogy!

Izgatott. Vérében csak úgy száguld az adrenalin.

Boldog, mert mindenki láthatja a keze munkáját.

Nem finomkodik: mindenki számára egyértelművé teszi, hogy ott járt. Vörösre festi a helyeket, ahol megfordul. Mindenhol ott hagyja a kézjegyét. Had tudja csak a világ, ő bizony itt járt!

Úgy érzi, megállíthatatlan. Talán így is van. Úgy érzi, többet és még többet akar. Sosem elég. Már-már művészi szintre emelte tevékenységét. Függőjévé vált és nem is akar róla leszokni.

Meg sem fordul a fejében, hogy rosszat tesz. Ó, dehogy! Ő boldog. És csak ez számít.

Észre sem veszi, de egy túlontúl ismerős házhoz ér. Hazaért. Odabent mozgást lát.

Így még izgalmasabb! - fut végig az tudatán, és beugrik az ablakon. Egyenesen az otthon lévővel találja szembe magát. Elvigyorodik, nyelvével megnedvesíti ajkait és ráveti magát...

**

- APA! - riad fel rémálmából Boruto üvöltve. Sötét van, alig lát valamit, de orrában érzi a vér jellegzetes szagát. Alig, de érzi. Gyomra kavarog. Egyre sűrűbben veszi a levegőt. Lehet, hogy mégsem álom volt?

- Boruto, minden rendben? - vágódik ki az ajtó.

- Apa! - ugrik ki az ágyból és átöleli a férfit. Még arról is elfeledkezik, hogy ő már felnőtt férfi, nem pedig kisgyerek, sírva öleli a másikat. Nem is akarja ereszteni. - Úgy sajnálom! Én, én, nem akartam! - zokogja a vállába.

- Naaa, mit sajnálsz? - próbálja kicsit eltolni magától, de Boruto ettől csak jobban ragaszkodik hozzá, így inkább magához öleli. A megszokás úrrá lesz rajta: egyik kezével a fejét támasztja, ahogy kisbaba korában is mindig tette.

- Én bántottalak. És még sokakat a faluban. Úgy sajnálom!

- Nyugodj meg, csak rosszat álmodtál. Nem csináltál semmi rosszat. Senkit sem bántottál - simogatja nyugtatóan a hátán. - És emiatt nem is kell aggódnod. Mind itt vagyunk és segítünk, vigyázunk rád.

- És ha megtörténik? Ha nem csak egy hülye rémálom volt? Mi lesz, ha valósággá válik?

Tudja, hogy úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Talán még ovis korában sem viselkedett így sose. De nem érdekli, ki kell adnia minden félelmét és bánatát. Retteg, hogy mi lesz vele, hogy akit az álmában látott, az a valódi énje és tényleg olyanná fog válni. Olyanná, aki szórakozásból még a saját apját is képes lenne megölni.

A gondolattól zokogása fokozódik. Ő inkább megöli magát, semmint ártson a szeretteinek. Retteg, hogy egyszer nem így fogja gondolni és akkor már késő lesz.

- Naa, Fiam - tolja el magától Naruto és mélyen a szemébe néz - nem lesz semmi baj. Még azelőtt megtanulod irányítani, mielőtt baj lenne belőle. Én bízom benned. Ahogy Sarada és Sasuke is. Segítünk mindenben, figyelünk rád és nem hagyjuk, hogy bármi rossz történjen, jó?

- De te nem is...

- Nem, én nem vagyok olyan erős vagy gyors, mint Sarada és Sasuke. Vagy amilyen egyszer talán te is leszel. De az apád vagyok, és így, sokkal erősebb, mint azt bárki bármikor gondolná. Mert egy szülő akkor is vigyázni fog a gyermekére, ha annak emberfeletti képességei lesznek - mosolyog rá bíztatóan.