Can't Run

Chapter 13

Hol vagyok? vetem fel magamnak az első kérdést, ami eszembe jut. Megdörzsölöm a szemeim hátha így sikerül kiűznöm belőlük a fáradtságot. Körbenézek, próbálom felmérni a környezetem. Barna haj édesdeden szuszog a baloldalamon.

-Rocky!- suttogom, s kezemmel gyengéden megsimogatom meztelen hátát.

-Mi van?- nyöszörgi miközben a haja alatt hunyorog.

-Szia.- mosolygok rá és hozzá bújok. Karjaim szorosan ölelik át mellkasát.

-Szia. Miért nem alszol?- hangja lágy. Ujjai érzékien cirógatják hajamat.

-Nem tudok.

-Szóval ezért felkeltettél engem, aki nyugodtan tudott volna, ha a barátnője fel nem kelti?

-Barátnője?- csillant fel a szemem.

-I-igen.- dadogott.- De csak, ha te is szeretnéd. Nem akarom, hogy oly...- kezdte, de egy csókkal félbe szakítottam.- Szokásoddá vált csak így spontán lesmárolni?- nevetett.

-Ne mondd, hogy nem tetszik!- mosolyogtam.

-Nem mondom. De...ezt akkor vehetem igennek? Mármint leszel a barátnőm?

-Leszek.- mosolyom egészen a fülemig ért. Hihetetlenül boldog voltam.

-Még egy menet?- nézett rám kajánul, mire fel nevettem.- Komolyan gondoltam!- vigyorgott.

-Kérlek ne!- dobott hozzánk Riker egy párnát. Arcom Rocky mellkasához szorítottam. Vállam megállás nélkül rázkódott és a fejem színe egyenlő lehetett egy túl érett paradicsoméval.

-Bocs, haver!- hajította vissza Rocky.

-Azt hiszem én lemegyek és iszok egy pohár vizet.- súgtam Barna haj fülébe, majd normál hangnemben szólaltam meg szavaimat Rikerhöz intézve.- Megtennéd, hogy elfordulsz vagy valami?

-Persze.- felvettem egy pólót, ami először a kezembe akadt, majd kisétáltam a szobából, aztán le a lépcsőn. Miután sikeresen esés mentesen leértem a földszintre, a konyha felé vettem az irányt. Halk morajlást hallok, így a falnak támaszkodom és lehunyt szemmel hallgatózom.

-Nekem itt valami akkor sem stimmel...

-Ne már!- nyújtja el Chrissy a mondat végét.- Ezer éve a barátnőm! Ismerem már. Nincs semmi gáz. Nem titkol semmit sem. Pont, ahogy én sem.- most rólam van szó? Chrissy nem igazán barátkozik mással.

-Ez biztos? 

-Nem bízol bennem?- bár nem látom, egész biztos vagyok benne, hogy barátnőm tökéletesre szedett szemöldöke most a hajvonalát rugdossa.

-De. Szeretlek. 

-Reméltem is!- mi van? Chrissy bepasizott?! Vagy nem ő lenne az? De hisz' akárhol felismerném a hangját. És ki a másik? Honnan ismerős? Figyu...miért nem nézed meg? súgja a belső énem. Engedelmeskedem magamnak és kihajolok. Szemeim egyszerűen kénytelenek felfogni, amit látnak. Hogy lehetséges? És ekkor összeállt minden. 

-Azon az este, mikor a szüleidet látogattad meg- kezdtem frászt hozva az éppen smároló párra.- végig itt voltál, igaz?- a fenébe is! Chadnek igaza volt!

-Lou! Te mióta állsz ott?

-Elég régóta, hogy tudjam valaki nem bízik bennem.- sétáltam közelebb és a mondatom végénél szúrós szemmel méregettem Rosst.- De hát miért is kéne? Mondjuk tőled többet vártam volna...- néztem az előttem álló nőszemélyre. 

-Hidd el, elakartam mondani! 

-Mikor? Az esküvőtökön? Basszus Christina! Én mindent, ismétlem mindent elmondok neked, de te meg még ennyire se vagy képes?- a mondat végéhez érve egyre emelem a hangomat. 

-Ne ordíts kérlek!- szólt halkan Ross. Kérését elengedtem fülem mellett.

-Nem tudtam, hogy mit fogsz reagálni. Féltem, hogy meg fogsz vetni.

-Miért vetnélek meg? Semmi bajom nem volt vele! Te voltál az, aki utálni kezdte.

-Kérlek ne légy rám dühös!- szemében könnycseppek jelentek meg, majd lefolytak kerekded arcán. Az én szememben is könny gyűlt. Rocky, Ryland és Riker rohant le a lépcsőn az üvöltözés hallatán.

-Mi folyik itt?- kérdezték szinte egyszerre, majd Ryland folytatta.- Zeng tőletek a ház. Még jó, hogy anyáék nincsenek itthon.- rájuk pillantottam, majd nagy levegőt véve és a plafont fürkészve megszólaltam.

-Jobb lesz, hogy, ha most megyek.- ezzel sarkon fordultam és kimentem az ajtón. Az esti lehűlés ellenére én egyetlen pólóban voltam. Futni kezdtem. A járdán lévő egy-két kavics felsértette a lábam. Nem kellett sok idő, az eddig visszatartott sírás most egyszerre bukjon ki belőlem és könyörtelenül zokogtam. Fogalmam sem volt miét sírok. Egyszerűen mindenért és semmiért. Chrissy miatt. Hogy ennyi év után még mindig nem bízik bennem. Bár imádom és tudom, hogy ő is engem, ez azért egy hatalmas döfés volt számomra. Tudhatta volna, hogy örülök a boldogságának. Emellett még Rocky miatt. Magam miatt. A szüleim miatt, akik igazából nem is szeretnek. A halottakért. A kóbor macskákért. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Úgy éreztem, hogy másodperceken belül fel robban. A házunkhoz érve egyből az ajtóhoz szaladtam. Mivel kulcsom nem volt, az ajtó felső keretét kezdtem tapogatni, míg rá nem találtam a pótkulcsra. Kivágtam az ajtót és felrohantam az emeletre, egészen a szobámig. Kirángattam a szekrényből a bőröndöm és egy csomó ruhát, majd próbáltam beletuszkolni a bőröndbe. Kihalásztam még egy pólót, egy nadrágot meg fehérneműt és gyorsan átöltöztem. Fuss csak! Mást úgy se tudsz igaz? Végül is jobban teszed. Emlékszel még a kis fogadalmunkra? Vagy te vagy ők. Látom ismét magadat választottad. Ez már megszokás? Mint mikor hátrahagytad Chadet. Ördög és pokol, hogy én azt mennyire élveztem!

-Tűnj már el a fejemből!- üvöltöm torkom szakadtából, mintha lenne bármi esélyem is rá. Hahahah. Soha nem fogsz kiűzni minket. A sötétség egyre csak terjed és terjed. Minél jobban akarod annál gyorsabban terjed. És a legjobb, hogy nem tehetsz ellenne az égvilágon semmit. A hatalmunkba fogunk keríteni. A miénk leszel. Egy nap, majd a sötét oldalán fogsz harcolni minden jó és aranyos ellen. Minden fényt kiszívunk belőled. Nem lenne kedved hamarabb csatlakozni hoznánk? Itt te lennél az, aki parancsol. Aki életeket önt ki. Aki másoknak okoz szenvedést. Csábító nem igaz? 

-Fogd be! Fogd be! Fogd be!- hadarom és hajamat tépkedem. Felkapom a táskám, leveszem a kocsi kulcsot a tartóról és kiviharzok az ajtón. Beülök az autómba, gázt adok és indulni próbálok, ám meg látom Rockyt és Chrissyt a visszapillantóból. Összeszedem minden erőmet, lenyomom a pedált és elindulok. 

-Ne! Kérlek! Nem hagyhatsz itt!- üvölt Rocky, miközben fut utánam. A tükörből látom, hogy sír. Pont, ahogy Chrissy, aki a földön ülve, felhúzott lábakkal bőg. Ne foglalkozz velük! Ezt értük teszed! tanácsolom magamnak. Elfordítom a tükröt és a tekintetemet az útra szegezem.