Can't Run

Chapter 3

 ...mikorvalaki megjelent mögöttem és elrángatott. Igen ő volt.
-Neked mi bajod van?
-Nem beszélhetsz annak az embernek a testvérével, akit utálok!- üvöltött rám.
-Ha ez számít valamit akkor kitagadom.- szólt bele Rocky.
-Oh! Ez édes!
-Blah! Ez olyan édes!- mondta cinikusan- Mindjárt hányok!
-Chriss! Inkább menj haza, majd ott megbeszéljük!- kijelentésemre eljátszotta a besértődötted, majd haza ment.
-Öhm..nem kéne utána mennünk?
-Minek? Tudod hányszor csinálta már ezt? Amúgy is nem ő szokott kárt tenni magában, hanem én...- amint e szavak elhagyták számat, azonnal odakaptam.
-Mi?
-Semmi. Nem mondtam, semmit.- próbálkoztam hátha beválik. Hát nem vált be.
-De tisztán hallottam, hogy mondtál valamit. Kárt szoktál tenni magadban?
-Hát izé...nem. Vagyis igen.- dadogtam félénken.
-Miért nem mondtad még?- fordított maga felé.
-Nem tudom feltűnt-e, de körülbelül 2 napja ismerlek. Nem hiszem, hogy ezzel kellett volna kezdenem.
-És miért?
-Mit miért?
-Miért bántottad magad? Ha szabad kérdeznem.
-Huh!- vettem egy mély levegőt.- Volt már olyan érzésed, hogy semmire se vagy jó? Hogy senki se kíváncsi rád? Hogy mindenkinek az okoz örömet, ahogyan te szenvedsz? Hogy nem látsz más kiutat, csak az öngyilkosságot? Ráadásul te még csak ki sem érdemelted, hogy így bánjanak veled.- bámultam szigorúan előre.- Éveken keresztül drogokkal, gyógyszerekkel és más egyéb önpusztító szerekkel kínoztam magam. Ennek például számos oka van. Anyámékkal azt hiszem három éve nem beszélek. Nem szeretnek. Ezt így kereken megmondták. De beletörődtem. Elfogadtam, hogy senkinek se kellek. Esetleg Chrissynek. Ő az egyetlen, aki úgy szeret, ahogy vagyok. Emellett valamiért azt szeretném, hogy mindenki boldog legyen. Fogalmam sincs miért. Ez is egy hibám a sok közül. És tudod mi a legrosszabb ebben az egészben? Az, hogy nem tehetek ellene semmit. Életem végéig piszkálni fognak. Addig, amíg világ a világ. Számtalanszor akartam meghalni, de sohasem sikerült. És gondolom most te is azon fogsz röhögni, hogy milyen szánalmas vagyok. Hajrá! Tedd azt! Már megszoktam.
-Miért tenném azt?- arcát félmosolyra húzta.- Én nagyon saj...
-Állj le! Köszönöm, de nem kell a sajnálatod. Igazából senkié se. Nem azért mondtam.
-Bocsánat.- fogalmam sincs miért kért bocsánatot, de nagyon aranyos volt.
-Nincs miért bocsánatot kérned.- vigyorodtam el, mire ő is ezt tette.
-Itt laksz?- törte meg a percek óta tartó kínos csendet.
-Itt lakok. Nem akarsz bejönni?
-Jó lenne, de....de nem hiszem, hogy a barátnőd örülne neki.
-Ugyan nem hiszem, hogy zavarná vagy, ha mégis akkor...
-Nézd! Nem szeretném, ha miattam vesznétek össze.- vágott közbe, s miközben vállamat fogta, szemeimbe nézett. Hihetetlen mennyire szép barna szemei vannak.- Rendben?- nos, bele telt egy kis időbe mire feleszméltem.
-Rendben.
-Rendben.- kacsintott, majd megfordult és elment. Vajon mi lehetett az a kacsintás? Vagy nem is jelentett semmit?

-Basszus Chrissy! Te mi a fészkes fenét csináltál?- ordítottam mikor beértem a szobájába.
-Pontosan mire is gondolsz?- kérdezte összehúzott szemöldökkel.
-Hogy mire? Láttad már a nappalit?
-Láttam. Mi van vele?
-Hogy tudtad ennyire feldúlni?
-Mi? Nem én voltam!
-Akkor ki?- tettem keresztbe a kezem.
-Betörők...tornádó...vandálok?!- jobbnak láttam ezt lereagálni egy szemforgatással és összepakolni saját magam. Rendrakás közben elég sok időm volt, így, hogy ezt kihasználjam megvitattam néha értelmetlen gondolataim. Mint mondjuk, hogy mostanában én és Chriss egyfolytában vitázunk. Pedig fogalmam sincs, hogy...oh ez mi? Oké most el is felejtettem miről hablatyoltam magamban. 
-'Ne nyisd ki!'- olvasom szinte suttogva egy poros kis dobozka feliratát.-'Nem értetted? Mondtam, hogy ne nyisd ki!'- böngésztem a betűket immáron egy koszos könyv borítóján.-Ez meg mi a...-kezdtem, majd több nem jött ki torkomon...