| 𝕔𝕒𝕟 𝕚 𝕥𝕠𝕦𝕔𝕙 𝕪𝕠𝕦? [chuuyaxfemale!reader]

| chapter 12 |

Második napja voltàl a maffiában, de te már tűzharcba kerültél.

Hátul kuporogtál egy fura szagú doboz mögött, és végül egy nyurga fickót jelöltek ki, hogy védjenek meg. Nem tudtad a nevét, de vékony karjában furcsának hatott a félautomata fegyver. A ruhája is mintha nagy lett volna rá. Nem értetted az egész helyzetet. Nem szólt semmit, még csak rád sem nézett. Messze voltatok, így nem hallottál semmit, csak már azt, mikor a német kiabálás visszhangozni kezdett a raktárépület falai közt. Utána pár másodperccel fegyverropogás következett. A németek tüzet nyitottak!!

Chuuya piros aurás alakja tűnt fel neked a plafonhoz közel, ahogy a képességével elhárítja a lövedékeket, majd a biztonság kedvéért még hordókat is irányít feléjük.

El akartál futni, de csak lefagyva kuporogtál a láda mögött. Hátha nem tudják, hogy itt vagy. Pár lövedék elért a mögötted lévő falhoz, és most tudatosult igazán benned, hogy itt tényleg meghalhatsz. Mint egy villámcsapás úgy ütött beléd a felismerés és a tömény félelem. Nem is tudtál gondolkodni, csak fel akartál állni és el akartál menekülni. Nagyon rossz ötlet volt idejönni! Miért hittem, hogy nem lesz olyan vészes?

Pár golyó a ládába fúródott, és már fel akartál állni, hogy elfuss, de valaki visszarántott: a nyurga fickó.

- Meine Frau, du kannst gehen nicht.

- Jézusom, ez német! - kiáltottál fel, de már rád is szegezte a fegyverét.

- Keine gehen. - ismételte, és nem kellett szótár, hogy értsd. Nem mész te sehova.

Próbáltad Chuuyát keresni, de nem láttad sehol. Miért nem repked körbe? Ő neki igazán menne. Valószínűleg csak őt érdekli, hogy megéred e a holnapot, hiszen ha valaki csak ránézett volna erre a fickóra feltűnt volna neki, hogy semmi keresnivalója ezen az oldalon.

- Meine képesség.... Nicht so gut... - próbálkoztál valamivel, de nem igazán érthette.

Most akkor meg kéne ölni ezt a fickót? Csak van valami más megoldás erre a bajra. Nagyon féltél, hiába tudtad, hogy van egy megoldás, és csak le kell venni a kesztyűt.

Felemelted a kezed és a kesztyűre mutattál, majd elhúztad a kezed a torkod előtt a kinyiffanást mutogatva.

A fickó mintha kezdett volna mérges lenni. Felpattant és a golyókkal mit sem törődve felrántott és németül kiabálva rázta a fegyverét a magasban. De fura módon senki sem figyelt rá.

- Scheiss drauf! - kiáltotta, de akkor egy közepes nagyságú kő repült felé, ami természetellenesen volt a levegőben, és eltalálta a németet, aki téged is magával rántva a falnak esett. A kő törmelékéből te is kaptál de közel se olyat, ami összetöri a mellkasodat, ellentétben a fogvatartóddal. Már időd se volt félni.

Furán csend volt eddig, de amint újra kinéztél a környezetedbe, újból berobbant a füledbe a harc zaja.

- Kleine Hure! - kiáltotta és még most se akart elengedni. Ahogy próbáltal kiszabadulni a kemény markából - amit el se tudnál képzelni hiszen vékony -, egy fura reccsenést hallottál a kezed felől. Nem is értetted mi ez a hang, de nem is foglalkoztál vele abban a pillanatban. A fickó szorításàból viszont ki tudtál most kerülni, és a golyókkal és repülő kövekkel nem foglalkozva rohanni kezdtél egy irányba, mint egy őrült.

Viszont egy időjárási jelenséggel nem számoltál: valami képesség egy homokvihart kevert a raktárban.

Mikor eldobott a vihar ereje egy pillanatig nem éreztél semmit, majd szerencsére a közeli falnak ütköztél, amibe megkapaszkodtál. Érezted, hogy a homok csípi az arcod és az alkarod, mert a kabátodnak az ujja feljött a széltől. Bal kezedben valami fura, tompa fájdalmat éreztél, de valahogy nem volt időd megvizsgálni. Biztosan csak kificamodott.

Hosszúnak tűnő percek után világoszöld fény villant, és az összes homok eltűnt, a szádból és az orrodból is. Akkor vetted észre, hogy végig ordítottál, mint a sakál.

Lerogytál a földre, és megmakacsoltad magad, hogy bármit is csinálj.

Pár pillanat kellett, míg rájöttél, hogy csend van. Ijedten néztél körbe, és mindenhol fekvő embereketl, és az őket segítőket láttad. Hozzád bezzeg nem ment oda senki. Pedig neked volt meg életed következő traumája.

Az adrenalin még mindig buzgott benned, füled sípolt és nem akartad elhinni, hogy ez a valóság.

Fáradtan ültél az acéllemezeknek dőlve, és csak utána vetted észre, hogy nincs meg az egyik csizmád. De hát hogy jöhetett az le rólad? Ahogy nyúltál volna a másikkal, észrevetted, hogy a bal kezed nem engedelmeskedik neked.

- Azt a kurva. - nézted a kesztyűvel eltakart kezet, de nem merted lehúzni róla. Az adrenalintól nem érezted a fájdalmat, ez a logikus magyarázat. Nagyon csúnya lehet alatta.

Hirtelen megjelent előtted a kötszeres csávesz és leguggolt:

- Látod, működik a képességem.

- Ez... Ez te voltál? - kérdezted rekedten, a fickó pedig hevesen bólogatott.

- Eltörlöm mások képességeit. A tiedet is eltudnám.

- Hol van Chuuya? - terelted a témát, ugyanis nem ez volt most a legfontosabb.

- Valahol hátul segít a beosztottjain. Nekem nem dolgom, szóval idejöttem lecsekkolni a németeket. De eltűntek a mikor a homok is eltűnt.

Ezen most rendesen felháborodtál. Chuuya Nakahara leszarja mi van veled, mikor ő rángatott bele az egészbe?!

- Hogy is hívnak?

- Osamu Dazai.

- Értem.

Összehúztad a szemöldököd és mégis felálltál. Kicsit levoltál még lassulva, a sokktól és a ténytől, hogy valószínűleg eltört a csuklód. Dazai csak zsebre tett kézzel sétált melletted, mintha a parkból jönnétek. Mivel minden homok eltűnt a felszínről, csak a kő és acél maradvànyok maradtak a földön. Mostmár így nem is tűnik olyan vészesnek.
Sem valóságosnak. Még most sem hiszed el, hogy élsz és ennek az egésznek részese voltál.

Chuuya kint állt és szokásosan egy cigit szívott. Mikor meglátott titeket eldobta a csikket.

- Mit csináltál (Név)-sannal?

- Én? - kérdezte meglepődve Dazai és átfogta a vállamat. - Felszedtem a földről.

Csak éppenséggel nem akartam volna felállni.

Erőd visszaszólni már nem volt, így inkább kerestél egy nagyjából lapos követ és leültél rá.

Látásoddal érzékelted, hogy azok ketten veszekednek már megint, de meg sem próbáltad meghallani. A valóságérzékelésed eltűnt a süllyesztőben. Csak te és a gondolataid voltak most porondon. Amik egyszerre szóltak mindenről és semmiről, feketéről és fehérről, életről és halálról.