| 𝕔𝕒𝕟 𝕚 𝕥𝕠𝕦𝕔𝕙 𝕪𝕠𝕦? [chuuyaxfemale!reader]

| chapter 02 |

Mikor magadhoz tértél, pár pillanatig boldog tudatlanságban éltél, hogy otthon vagy puha ágyadban, és a mai napon semmilyen dolgod nem lesz. De aztán derültégből villámcsapásként eszedbe jutott a tegnapi felfordulás, mire a pulzusod a százhúszat is megütötte. Zihálva felültél, és fájó mellkasodat fogva próbáltad csillapítani zakatoló szívedet.

- Nyugalom, nehogy már szívrohamot kapj. - hallottál egy unott hangot, ami ismerős volt tegnapról.

Felkaptad a fejed, és a hang felé fordítottad a fejed. Igazad is lett, a tegnapi férfi állt a szoba sarkában mint valami halálhozó démon, aki csak arra vár, hogy kiszippantsa a lelked. Előlépett a sötétből, majd a kalapját megigazította a fején.

- Kelj fel. Megyünk valakihez. - fordult meg olyan erővel, hogy vállára terített kabátja szinte táncot járt a széllel.

- Kihez? - mondtad meg sem mozdulva. A vörös a válla felett visszanézett rád.

- A Dokkmaffia fejéhez, ha annyira tudni akarod.

Valami szorító érzés kerített hatalmába, és a mellkasodat satuba fogva tartotta. Pánik. Pánik, ami egyre jobban kezdett urrá lenni rajtad, minden mást kizárva a fejedből.

- Héj! - vakkantotta a kalapos, mire hirtelen kizökkentél ebből az állapotodból. - Gyere már! - indult, majd kiment. Felpattantál, majd kissé remegő lábakkal utána indultál.

Megállt egy lift előtt az elrablód, majd kicsit se kedvesen rámarkolt a felkarodra. Ouch.

- Adj kesztyűt. - emelted fel határozottan a fejed, és ránéztél. - Vagy megöllek.

- Nem tudsz megölni. Mire te pislantanál, én elvágnám a torkod. Én nem fenyegetőznék a helyedben. - meredt rád és világítóan kék szeme szikrákat szórt.

- Ugyanezt én elmondhatom. - vágtál vissza. - egy érintésembe kerül, és holtam rogysz össze. - Ez végülis nem teljesen volt igaz, de néha nem árt hazudni, nem?

- Csakugyan? - húzta fel a szemöldökét.

- Próbáljuk ki? - villantottál rá egy győztes mosolyt, majd csupasz kezeddel közelíteni kezdtél a karjához. Erre elhúzta a kezét, majd megadóan sóhajtott.

- Nincs kesztyűm.

- Akkor az ott mi a kezeden? Talán macska?

- Nem fogom ezt levenni! Főleg nem miattad! - tette karba a kezét, majd erősítő jelleggel még a fejét is oldalra fordította.

- Mi-

A lift hangja megállított, hogy kifejezd nem tetszésedet, ezért csak morogtál.

- Gyere. - szólt a vörös, majd mindketten a liftbe léptettek. Miután megnyomott egy felső gombot, vetted észrevetted, hogy valójában milyen alacsony is. Majdnem elröhögted magad, függetlenül ettől a bizarr helyzettől, hogy itt vagy a Dokkmaffiánál, és hogy egy nálad 10-12 centivel kisebb egyén, mint valami nikkelbolha, a halálodba vezet.

A lift utatok csendben telt, majd mikor megállt a lift és kinyíltak az ajtók, két fegyveres őr fogott rátok pisztolyt. Ijedten összerezzentél, majd hátrálni akartál, de az alacsony vörös megszólalt.

- Nakahara Chuuya, Morihoz jöttünk.

A napszemüveges alakok leengedték a fegyvereket, majd átengedtek titeket.

Végigmentetek egy hosszú folyosón, ahol te nem láttál szinte semmit, de a kísértetiesen villogó lámpa, és a halványsárgában úszó folyosó megtette a hatását, mire végigértetek, már a torkodban dobogott a szíved.

Ott ismét két fegyveres őr állt, de miután a férfi, Nakahara Chuuya elmondta a szándékát, beengedtek egy szobába. A szobában világos volt, azért mert plafonig érő panoráma ablakok virítottak az egyik oldalt.

Középen egy asztal állt, ami mögött egy fekete hajú férfi ült. Szemei mintha egy-egy rubint lett volna. Ujjait összefűzte és kezét az asztalon pihentette. Mikor a vörös után beléptél, egy nagy vigyorra húzta a száját.

- Mori itt-- kezdte az alacsony, de félbeszakította.

- Jól van Chuuya, köszönöm. (Teljes neved), örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Ougai Mori, és amint láthatod, én vagyok itt a főnök. Nem tagadom, a maffiának szüksége van rád, a képességed miatt.

- Rám? - nyekkentél mintha csak valaki nekilökött volna a falnak.

- Igen, rád. A képességed, a Philadelphia, nagyon hasznos lehet körünkben. Ha ellenségeink tudnának rólad, jobban félnének a maffiától mint valaha! - ezután eleresztett egy ördögi nevetést, majd újra megkomolyodott. - ha nem fogadod el, megölünk.

Fordult veled egyet a világ. Feltetted magadnak a kérdést: Mit lehetne tenni ilyenkor? Esélytelen lenne próbálkozni bármivel is, szóval vagy csatlakozol vagy meghalsz. Elég egyértelmű a döntésed.

- Nekem munkám van és életem, nem fogom ezt mind eldobni! - léptél az asztalához közelebb. - Nem fogom csak azért eldobni, hogy a Dokkmaffiába csatlakozzak.

- Ó, de bizony fogod. Magadtól vagy kínzással.

Hirtelen minden elcsendesedett. Vagyis csak a te fejedben.

- K-kínzás? - kérdezted elcsukló hanggal.

- A mögötted álló Chuuya tud pár ínycsiklandó dolgot. A régi társa jó volt az ilyenekben.

- Ne hozd őt fel! Gyáván itthagyott minket és az ellenség oldalára állt! - csattant fel hirtelen, mire Mori csak elmosolyodott és csak folytatta, mintha nem is mondott volna semmit.

- Csinálhatjuk például azt, hogy egyesével letépkedjük a körmeid. Igaz, ez nem saját ötlet, de általában beválik. Vagy akár ki is lógathatunk innen, aztán ledobunk. Vagy savat itatunk veled, és lassú, fájdalmas halálod lesz.

Behúztad a nyakad, de maradtál az álláspontodnál.

- Nem hagyom ott az életemet. - jelentetted ki. Mori felnevetett.

- Akkor ledobjunk, ugye Chuuya? - intett a kezével, majd megfordult a székével mire elkerekedett a szemed.

Valaki közelebb lépett hozzád, érezted a tarkódon ahogy kifújja a levegőt.

- Chu-

Befejezni nem tudtad, mert kesztyűs kezével megfogta vállad, ezzel beléd fojtva a szót. Ez egy nagyon romi pillanat lett volna, ha nem kezd el a vörös aurája vibrálni körülötte, és hirtelen valami nagyon erős erő lerántott a földre és nem eresztett. Ujjadat se tudtad mozdítani, most ez alkalommal nehezen, de tudtál levegőt venni.

- M-mi... Ez...? - motyogtad, mert csak nehezen tudtál beszélni. Mori a látóteredbe lépett, majd lenézett rád.

- Menjünk, fent nagyon szép a kilátás.

Chuuya egyszerűen felkapott, te meg mivel mást nem tudtál tenni, ernyedten feküdtél a karjai közt.