Fogságban (JeongGuk ff.) - Befejezett

11. rész

Már nincs egy olyan végtagom ami ne lenne totál elfagyva. Lábujjaimat már nem is érzem, mind a tíz erősen el van kékülve. Lehet a végén majd amputálni kell őket. Három napja vagyok ide bezárva és magam sem tudom hogyan de még élek. Napi egyszer kapok enni és az is száraz kenyér némi vízzel. Hobi az aki be szokott jönni hozzám és itt is marad amíg meg nem eszem amit hoz nekem. Nem szól semmit, csak egyfolytában néz rám, és talán már a fagyhalál miatt de úgy érzem mintha sajnálna engem. De erre nem vennék mérget. Az ittlétem alatt semmi másra nem tudtam gondolni csak a bosszúra! Meg fogom bosszúlni Eunt és az ellenem elkövetett bűnöket is, megesküdtem anyámra és Istenre is! Csak ahhoz életben is kéne maradni, valahogy... Amit egyenlőre fogalmam sincs hogy is fogok kivitelezni. Még van hátra két nap és nekem már teljesen elfogytak a tartalékaim. Bár nem vagyok egy kiköpött professzor de úgy érzem kezdenek leállni a belsőszerveim. A veséimbe már olyan szinten nyilal a fájdalom, hogy ha lenne nálam valami éles tárgy eskü kivágnám őket a helyükről. Igaz nincs olyan Északi sarkosan hideg, de biztosan van bent vagy -10 fok. Ami egy szál pólóban és melegítő nadrágban nem igazán kedvező szervezetemnek. Szívem is hevesen dobog, azt hiszem a hideg miatt, hogy biztosítsa szerveimnek a folyamatos friss vért. Legalább is ilyesmit tanultam biológia órán, annó. Szemeimet egyre nehezebben tudom nyitva tartani ami elég problémás dolog, hiszen úgy hallottam ha az ember elalszik miközben a fagyhalál szélén áll akkor 98% az esély arra, hogy sosem kel fel. Vagyis a filmekben ezt mondták.

Az ajtó zárja erős sípolással engedi be a kint várakozó vendéget. Kezében tányér van és rajta gondolom egy újabb félig vagy teljesen elszáradt kenyér szelet. Hobi szemeiben ismét a sajnálat szikráját vélem felfedezni bár lehet én kezdtem el halucinálni. Leguggolt hozzám és a kezembe nyomta a napi adagomat. Meglepődtem mikor megláttam mi van a tányéron. Sült hús és főtt burgonya. Hah?

- Ez meg mi? -kérdezem akadozva.

- Kaja. Mégis minek tűnik?

- De miért ezt hoztad? Nem szabadna ilyet ennem, bajba kerülsz miattam.

- Hát... ha én bajba kerülök akkor V is.

- Hogy érted?

- Ő nyomta ezt a kezembe. -na ez nem kicsit lepett meg.

- Hah? De miért?

- Szerinted én tudom? Mikor rá akartam kérdezni azt mondta fogjam be, ez a parancs.

- Parancs? Nem hinném, hogy JeongGuk ilyesmit parancsolt volna.

- Én sem. De nem mindegy az neked? Örülj annak, hogy ilyet ehetsz! Láss neki, majd megfagyok. -simított végig karjain.

Már nem akartam mondani, hogy akkor én mit szóljak ehhez, hiszen én vagyok ide három napja bezárva nem ő, de inkább annyiban hagytam. Nekiláttam a kajának ami olyan szinten esett jól, hogy amint leért gyomromba azonnal elkezdtem öklendezni.

- Héhé, lassabban kiscsaj a végén még megfulladsz!

Gyorsan ettem volna? Hm. Fel sem tűnt. Miután végeztem átadtam Hobinak a tisztára nyalt tányért, aki halvány mosollyal arcán indult ki a hűtőházból.

- Hobi várj! -szóltam utánna.

Gyorsan felpattantam, hogy kérdezhessek valamit de amint álló helyzetbe kerültem meg is bántam tettem. Lábaimat nem is éreztem és a szívem is akkorát dobbant, hogy azt hittem leszakadt mellkasomból. Fülem eszeveszetten sípolt és minden elmosódott körülöttem. Elvesztettem testem felett az irányítást és zuhanni kezdtem. Még azt hallottam ahogy Hoseok a nevemet kiáltja aztán megszűnt létezni a külvilág és magába szippantott a sötétség.