Fogságban (JeongGuk ff.) - Befejezett

25. rész

Gyászos hangulat uralkodott a Jeon birtokon, csend honolt mindenhol. A nap már kezdett feljönni, a távoli hegy tetejénél már lehetett látni az első sugarakat. Fáradt voltam de nem tudtam aludni, Mei mellett ültem a csigalépcsőn és csak bámultuk egymást szótlanul. Hoseok, NamJoon és YoonGi a kanapén ültek. Ők sem igazán beszélgettek, néha váltottak 1-1 szót, de akkor is csak az időt kérdezték meg egymástól. Láttam arcukon mennyire aggódnak barátjukért akiről már órák óta semmi hír. Furcsa de még engem is aggaszt ez a szótlanság. Akkor láttam őt utoljára mikor kihúztuk a romok alól. Azóta semmi hír, se egy telefon, se egy sms, hogy minden oké vagy épp gáz van gyerekek, semmi. Mióta kórházba vitték Taehyungot nem hallottunk róla. De bíztam benne, hogy nem sérült meg annyira hiszen mikor kihúztuk kisebb nagyobb karcolásokon, vágásokon kívül más sérülést nem láttam rajta. Persze ettől függetlenül lehettek belsővérzései, esetleg szerve sérülhetett, de remélem ezek a rémképek csak az én fejemben vannak!

Senki nem szólt senkihez csak bámultuk egymást mint az idióták, közben próbáltuk kisakkozni vajon mire gondolhat éppen a másik. Mei a kezemet szorongatta, még most sem hitte el, hogy élve visszajöttem onnan. Nos bevallom őszintén, én sem nagyon bíztam benne, hogy túlélhetem azt az egészet. De szerencsére megúsztam, és csodák csodájára néhány kisebb karcoláson kívül semmi bajom nem lett. Nem úgy mint pl Jiminnek. Szerencsére -már ha ezt annak nevezhetjük- neki csak a lába tört el. Jin egyik benti embere visszarakta eltört csontjait majd miután kapott egy csinos kis gipszet lábára hazaengedték.

Már kb 4-5 órája "itthon" vagyunk de szívem heves rohamtempója mit sem változott. Remegnek kezeim, lábaim, óriási csomó van gyomromban, gombóc a torkomban. Még most nem vagyok képes felfogni mi is történt alig pár órája. Egyszerűen képtelenség az egész. Az meg amit én tettem... szinte már szürreális!
Fogalmam sincs mi üthetett belém mikor RockyRambo életérzéssel fogtam mindent és belevetettem magam egy alvilági hatalmi harcba. Meinek igaza volt, akár meg is halhattam volna! De akárhogy agyalok, akármennyire is járatom fogaskerekeimet épeszű választ nem tudnék adni, nemhogy másnak még magamnak sem.

A nappalit már kínosan nagy csend töltötte be. Senki nem akar vagy inkább nem mer megszólalni. Én tisztában vagyok azzal, hogy most jobb ha inkább nem kezdeményezek senkivel egy baráti csevejt. Lefogadom jól megbűntetnek majd azért mert kiszöktem és engedély nélkül kipakoltam a raktárukat! De... ennek ellenére és leszámítva a leendő következményeket nem bántam meg. Igen, tudom ez már kb egyenlő az elmezavarral de akármennyire is ésszerűtlen és idiótán hangzik úgy hiszem helyesen cselekedtem.
Nem tehetek róla, nem bírom elnézni ha valakit ártatlanul akarnak bántani, még ha az a személy vagyis személyek egy maffia szervezetbe tartoznak. Főleg úgy, hogy alattomos módon, hátba támadva akarják őket eltűnteni a föld színéről. Őrült lennék? Meglehet. Kezd elmenni az eszem? Talán. Megbántam-e amit tettem? Egyáltalán nem! Büszke vagyok magamra amiért helyzetem és az átélt borzalmak ellenére mindezt végig tudtam csinálni. Nagyképűség? Nos, azt döntse el más. Én nem hinném, hogy nagyképű lennék csakmert elismerem a saját sikeremet.

&&&

Ajtó nyitódás zaja tölti be az óriási helységet, amin egy orvosi táskás, roppant fáradtnak tűnő Kim doktor lép be. Haja csapzott volt, sötétkék ingjén látszódtak izzadság foltjai, bizonyára a kórházból rögtön idesietett. A fiúk egy emberként ugrottak fel jöttére és azonnal Taehyung után kezdtek el érdeklődni. Még Jimin is odaugrált a törött lábával.

- Nyugi srácok, hátrébb az agarakkal! -csitította le őket- Nem kell pánikolnotok, Taehyung megmarad. Csináltuk ct-t és röntgent, csupán két bordája tört el és agyrázkódást kapott. Kész szerencse, hogy ennyivel megúszta. De Tae erős srác, hamar túllép ezen aztán mehettek újra együtt gyilkolászni. Te Jim hogy vagy? -pillantott az egy lábon egyensúlyozni próbáló fiúra.