Fogságban (JeongGuk ff.) - Befejezett

26. rész

Még most sem vagyok képes felfogni ami alig fél napja történt. JeongGuk teljesen ledöbbentett a viselkedésével, szó szerint lefagytam a sokktól.
Miután megölelt a szobájában elzavart azzal a szöveggel, hogy hagyja őt most mindenki békén, azóta ki se jött a szétrombolt helységből. Mióta kijöttem onnan megfogalmazni sem tudnám hogy érzem magam. Teljesen új és ismeretlen érzések kavarognak bennem, amiket még soha azelőtt nem tapasztaltam. Csak ülök egyhelyben és magamelé bámulva nézem a kinti tájat ahogy szépen lassan őszből téliessé változik. A kezemben lévő cigi már szinte csikkig égett úgy, hogy egyszer sem szívtam bele. Fejemben őrült és zavaros gondolatok kavarognak teljesen lefoglalva agytekervényeim. Folyamatosan ugyanazt a kérdést ismételgetem magamban, „Miért csináltad? Miért ölelted vissza?" De megválaszolni már nem tudom őket.

A nap már lemenőben van és a hőmérséklet is jóval tíz fok alatt van de valahogy most ez sem igazán érdekel. Jót tesz a hűs levegő forrongó belsőmnek. Mintha egy vulkán gyulladt volna ki bennem. A teraszajtó nyitódásától összerezzenek annyira belemerültem gondolataimba. Hátrapillantva a felém bicegő Jimint pillantom meg. Kisebb sóhaj kíséretében foglal helyet mellettem a betonkerítésen. Nem néz rám, bár nem is kell, szinte leolvasok arcáról mindent. Gipszbe rakott lábát bámulja amit ide-oda forgatva vizsgálgat, hogy mindenhol egyformán öntötték-e formába. Kezeit magamellett támasztotta meg, ujjaival a betonba kapaszkodik. Hogy megtörjem a kínos csendet beszélgetésbe kezdek vele.

- Van valami új hír Taehyungról?

- Semmi. Stabil az állapota, 1-2 nap múlva Jin hazaengedi. De ha nem is Tae úgyis kiszökik, nem bírja a bezártságot.

- Akkor jobb ha vigyáz a zsarukkal mert ha egyszer elkapják... Ülhet jó sokáig egyhelyben.

- Áhh, inkább kinyírná magát. -kuncogott fel.

- Te hogy vagy? A lábad...?

- Túlélem. -vont vállat- Voltak már komolyabb sérüléseim is, ez semmi. -legyintett kis mosollyal arcán.

- Ennek örülök. A többiek?

- Nam pihen, YoonGi a lőtéren, JeongGuk pedig még mindig a szobájában. -na mondjuk ezt valahogy sejtettem. Csak bólintok miszerint felfogtam amit mondott- Mondd csak mi történt tegnap odafent?

- Hát... Amolyan akciófilm játszódott le. Ordítozott velem, én visszakiabáltam, ekkor ő pisztolyt rántott majd újra ordítoztunk. -soroltam el nagyvonalakban- De szerintem mindent hallottatok nem?

- Hát inkább csak a háromnegyedét. De én konkrétan arra lennék kíváncsi, hogy te mit mondtál Guknak?

- Csak az igazat, hogy túl nagy főnöknek képzeli magát titeket pedig semmibe vesz. Miért?

- Biztos csak ennyit? -emelte meg egyik szemöldökét- Mikor ma délelőtt bementem hozzá totál ki volt ütve, szemei be voltak dagadva a sírástól és folyton azt motyogta, hogy sajnálom.

Bevallom megdöbbentett a dolog. Tényleg ezt tette volna? Vajon ugyanarra értette amit nekem mondott vagy egy újabb dolgot sajnál amiről én nem is tudok? Nem is tudom melyik lenne a jobb.

- Szóval nem hinném, hogy csak "ennyi" történt volna. -húzta féloldalas mosolyra száját, mintha tudna mindenről csak azt várja, hogy én mondjam ki.

- Csak kiálltam magamért és a fejéhez vágtam amit eddig elfolytottam magamban. Aztán totál váratlan módon sírni kezdett és megölelt, ennyi. Ezt akartad hallani? -csaptam combomra.

- Na és visszaölelted? -rángatta meg szemöldökeit.

- Nem mindegy az? -nevettem fel kínosan.

- Hát nem igazán. Tudod JeongGuk még soha senki előtt sem omlott össze. Főleg nem lány előtt. -mesélte őszintén- Legutóbb az apja halálakor volt kibukva, de nagyon durván. Én és Tae voltunk mellette, senki mást nem tűrt meg, még a többieket sem pedig amúgy Hobi a belsőcimborája. Taehyungal nem igazán lehet "férfias" dolgokról beszélni, ő inkább a tettek embere, Hobival szokott úgymond "lelkizni" 1-1 komolyabb bevetés előtt.