Fogságban (JeongGuk ff.) - Befejezett

3. rész

Belökve az étterem ajtaját a felette lógó aprócska csengő hangot ad jöttömről s rögtön egy piros ingbe bújtatott fiú rohan oda hozzám, hogy megtudakolja miért jöttem.

- Jónapot kívánok, üdvözlöm éttermünkben! -hajol meg nyájasan a nálam biztosan fiatalabb fiú- Mondja csak kisasszony miben állhatok szolgálatára? Van asztal foglalása?

- Nem enni jöttem. Gwang SeoJunt keresem, szólnál neki, hogy egy barátja keresi?

- Ö... -néz rám bambán.

Mivan most nem tudja ki az a Gwang SeoJun vagy simán le akar rázni nehogy találkozzak főnökével.

- Nyugodtan szólhatsz neki, tudja, hogy jövök.

- Rendben, várjon itt egy kicsit kérem.

Újabb, kissé gúnyosra sikerült meghajlás után hátraiszkolt a pult melletti helyiségbe. Kb fél perc után visszatért a fiú nyomában SeoJunal. Hál' Istennek. A férfi amint meglát engem széttárt karokkal fogad és hátrainvitál irodájába. Egy „Ugye én megmondtam, hogy ismerem őt!” pillantást vetek a kifutófiúra és mosollyal arcomon tűnünk el a sötétbarnára festett ajtó mögött.

- Üdv szerény kis irodámban, remélem nem zavar a rumli?

- Nincs is rumli. Ch, látnád a szobámat, na arra lehet a rumlis szót használni. -nevetek fel.

Tényleg kedves kis helyiség volt, nem az a „hű de menő vagyok” stílusban van berendezve. Pedig egyébként a kinti pompához képest pont egy olyan irodára számítottam, de be kell valljam kellemesen csalódtam. SeoJun elfoglalja főnöki székét asztala mögött míg én vele szemben ülök le. Csupán néhány papír, 1-2 mappa hever az asztalon, gondolom erre utalt rumli célszó alatt.

- Szóval akkor tényleg igaz amit a telefonba mondtál? Azt hittem viccelsz. -mosolygott egyfolytában.

- Sajnos nem vicceltem. Tényleg kéne a munka SeoJun. Áll még az ajánlatod?

- Természetesen. De mivel az első felkérést visszautasítottad a konyhán, már nincs üres hely, a pincérekhez tudlak berakni. Ha az megfelel?

- Hát jobb mint a semmi és most igazán nem is válogathatok, kell a pénz! Mikor kezdhetek?

- Hohohó, lassan a testtel! Örülök, hogy máris munkába akarsz állni de nem kivételezhetek veled csak azért mert barátok vagyunk. Kell végezned egy próba napot, hogy lássam bírod-e a tempót és hogy jössz ki a vendégekkel. Aztán beszélhetünk szerződéskötésről.

- Szóval ez a kis "rettenthetetlen" főnöki stíled? -emeltem meg szemöldököm.

- Ennyire béna?

- Hát... hallottam már jobbat is, de végülis elmegy. Akkor. Mikor kezdek főni? -tisztelegtem katona stílusban.

&&&

- Ahhjjj rohadt fáradt vagyok!

Huppanok le az első székre ami csak szemetszúr. Igyekszek találni egy kényelmesnek ható pozíciót de ezekben a székekben szinte lehetetlenség. JiAn a másik műszakos társam bezzeg úgy szökell egyik asztaltól a másikig mint aki duracell elemmel működik. Hogy csinálja ezt?
Már lassan este hét óra lesz azaz már csak alig pár perc és húzhatok haza. Semmi másra nincs szükségem csak egy jó zuhanyra és kb 2-3 hét megszakítás nélküli alvásra! Mióta a StarLight-ban dolgozom úgy érzem egyre inkább kifogyok az energiából. Nem azért mert olyan hű de kemény melónk lenne csak ez az egész... nem nekem való. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy minden egyes nap felkeljek és bejöjjek ide, de sajnos nem tehetek mást. Anya gyógyszerei sokba kerülnek és a magánorvos is amit fogadott magának egy kisebb vagyont kér el tőle. Mikor megtaláltam a leleteit olyan dühös lettem, szinte fel tudtam volna robbanni és azt terveztem, hogy amint anya hazaér a munkából jól lebaszom amiért nekem erről a halálosan fontos dologról mit sem szólt. De aztán... valahogy mégsem ment. Mikor a kocsija leparkolt a feljárón és bejött a házba, abban a pillanatban elszállt haragom mikor megláttam. Fáradt, meggyötört arca amit próbált elrejteni mindig ragyogó mosolya mögé szinte összetörte szívemet. Nem vagyok az az érzelgős típus sőt, de mégis akkor úgy éreztem nem tehetem meg, hogy leordítom a fejét és szembesítem azzal, hogy mindenről tudok. Ehelyett megkérdeztem milyen napja volt, segítettem pár dolgozat javításában és főztem neki vacsorát. Másnap pedig felhívtam SeoJunt, hogy ha nem gondolta meg magát akkor mégis csak dolgoznék az étteremben. Beletelt pár napba amíg összerendezte a papírokat de végülis alig egy héten belül kezdhettem. Hálás vagyok ezért SeoJunnak, hiszen ő itt a kisfőnök és ő felel azért, hogy az étteremben minden zökkenőmentesen menjen és az alkalmazottak munkakörülményei, felvételei ill. elbocsátásai is az ő dolga. Bár sosem mondta, de nagyon remélem, hogy miattam nem rúgott ki senkit.
Anyára visszatérve pedig, sokan gyávának és beszarinak gondolnának amiért nem szembesítettem őt a tényekkel de én tiszteletben tartom anya kérését miszerint várjak amíg ő akar beavatni az állapotába. A lényeg, hogy tudok róla és az itt kapott fizetésem elég a gyógyszerek kiadására így anya fizetése teljes egészében megmarad. Bár nem tudom sejti-e miért álltam el melózni egy olyan helyre ahová egyébként sosem tenném be a lábam, de végülis nem teszi szóvá vagy csak nem akarja.

Műszak végeztével JiAnnel karöltve hagyjuk el az éttermet miután jóéjt kívántuk SeoJunnak aki még bent maradt elintézni a mindennapos papírmunkát. A buszmegálló ami kb két saroknyira van az étteremtől, de olyan fáradt vagyok, hogy két kilométernek tűnik. Amikor az egyik házsornál lefordulunk feltűnik, hogy egy másik utca is van a mi megszokott járatunk mellett. Ez mindig itt volt? Bár fáradt vagyok de kíváncsiságom hamar felébreszt és a sötét utca felé veszem az irányt. Milyen érdekes, hogy mindenhol égnek a lámpák csak itt nem. Csupán középen világít az egyik oszlop, halványsárga fényt árasztva kb 1-1,5 távolságig.
Mielőtt lefordulhatnék egy kéz karomra fonódik és visszaránt, olyan erővel, hogy majdnem elesek.

- Ne menj arra Byul! -néz rám JiAn, szemében mintha félelmet látnék.

- Miért mi van arra?

- Az egy rossz környék SaetByul. Jobb ha arra nem járkálunk. Gyere, jön a buszunk, siess!

Bár hallgattam rá és szaladtunk, hogy elérjük a járatot de kíváncsiságom nem hagyott alább. Talán ez a kis intelem csak mégjobban felcsigázott. Ma nem, de talán holnap megtudom, hogy mi van ott és JiAn mit tart benne olyan ijesztőnek.