- Jó-jó, sietek. Pár perc és ott vagyok. Legközelebb érthetőbb legyél Mike. – Színésznek kéne mennem. Érzékeltem, hogy követ valaki, amitől az összes bátorságom elillant.
- Mike... persze. – Sejtettem, hogy nem kedveli. – Rendben. Amikor oda értél, állj a lámpa alá. – Már csak pár méter. Néhány lépés választott el attól a bizonyos fénytől. Persze, ezt az alkalmat választotta az idegen is, hogy lépjen. Gyér világítás alatt hátulról átkarolta a vállaimat, mire a belső túlélési ösztönöm valószínűleg reakcióba lépett az önvédelmi tudásommal.
- Abból nem eszel, haver. – Azonnal kinyújtottam a kezeimet, a fenekemet neki toltam és hátra lendítettem a könyökömet. A támadóm nyögött egyet és hátra tántorodott. Újra közelíteni kezdett felém, ezúttal én is léptem. Megfogtam a kinyújtott karját és át lendítettem a vállam felett. Hirtelen éles világosság jött jobbról. A fickó felpattant és pisztolyt rántott elő. Mielőtt bármit is lépni tudtam volna, hangos dörrenés rázta meg a környéket. Tágra nyílt szemekkel fordultam hátra.
- Ti nem is voltatok a közelben? – Szerintem jogos volt a kiakadásom.
- De, látod, időben érkeztünk. – Dom. Leszegte a pisztoly csövét, ami egyenesen az idegen felé mutatott. Az holtan csuklott össze a lábaim előtt. Remek. A karomnál fogva húzott magához a megmentőm.
- Jól vagy? – Nyugtatóan simogatta a hajam, bár ő feszültebb volt nálam.
- Persze. Mi lesz vele? – Biccentettem a szerencsétlen felé.
- Ki dobjuk valahol. Majd a rendőrség intézi. – Bólintottam és a vállába fúrtam arcom.
- Talán jobb is, hogy nem hozzánk kerül. Nem akarok látni az arcát. – Motyogtam a kellemes illatú pulóverébe.
- Gyere. – Megfogta a kezem és egyenesen az autóhoz vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót és megvárta míg beszállok. Kellemes meleg fogadott. Az ülés sem volt hideg. Dom még beszelt pár szót az embereivel, aztán ő is mellém ült.
- Mit szólnál ha ma nem maradnál egyedül? – Tetszett az ötlet. Akar a bánat egyedül éjszakázni.
- Rendben, most nem bánom ha van velem valaki. De csak egy kanapém van. Az nem gond az emberednek? – Kétkedve néztem felé. Ő csak hirtelen beletaposott a fékbe.
- Az emberemnek? – Szerintem félre értettük egymást.
- Hát, kinek? – Én is kezdtem elveszíteni a fonalat.
