Ígérem ✅

2.6

Miranda:

- Utállak, Right - köptem a szavakat, miközben Alexander bekisért egy sötét lyukba.
- Igen? Az előbb meg a kezemre élveztél - mondta egy huncut mosollyal. Szemforgatva húztam ki a kezem a kezéből. - Sikíts, ha bármi kell.
Kijelentése után kacsintott egyet és becsukta maga után az ajtót.
Összehúztam magamon a vékony kis pulcsim, és körülnéztem.
Nagyon semmit nem láttam, mert már besötétedett. De azt tisztán láttam, hogy se ágy, se semmi nem volt.
Szomorúan birizgáltam a pulcsim szélét.
Tényleg be dobott egy ilyen lyukba. Már biztos nem szeret.
(....)

Egy puha ágyban ébredtem, mire rögtön felültem.
Mivel hirtelen csináltam a mozdulatot, így nagyon megszédültem, ezért egy pillanatra visszakellett dőlnöm az ágyra.
A plafont néztem, amiről természetesen rögtön tudtam, hogy hol vagyok. Egyet tippelhettek. Alexandernél, természetesen.
- Jó reggelt, Tündérkém
- mosolygott rám.
- Mondt, hogy az eddig történteket csak álmodtam, és most keltem fel - néztem rá fáradtam. El tudtam képzelni, hogy milyen csúnya lehettem.
Több hete nem mosott haj, smink nélküli arc, ápolatlan bőr. Bah.
Láttam, hogy a szenvedésemen jól szorakozik. Kedves, nem?
- Nem. Ez a csúnya valsóság.
- És én miért is vagyok itt? Tudtommal kijelentettem, hogy nem szeretnék itt lenni
- tápázkodtam fel az ágyon.
- Tudtommal kijelentettem, hogy én vagyok a főnök - válaszolta.

- Tudod, hogy mit nem értek?
- fordultam felé pár másodperc elteltével.
- Na, mit?
- Hogy ha meg akar ölni a testvérem, akkor miért tartasz itt? Miért nem adsz oda neki?
- kérdeztem. - Vagyis nem, ez hülye kérdés. Nem vagyok tàrgy, így nem adhatsz oda senkinek.
- Nem foglak - mondta egyenesen a szemembe nézve.
Oké, most teljesen összezavart, de a kérdéseimre nem válaszolt.
- Nem válaszoltál a kérdéseimre.
- Nem vagyok köteles válaszolni
- kacsintott, és felállt az ágyról.
- Most hova mész? - kérdeztem értetlenül.
- Nem vagyok köteles válaszolni
- kiáltotta már az ajtóból és kiment rajta.
Egyedül hagyott. Megint. (....)

- Sajnálom, kisasszony, de nem mehet ki innen - szólt rám egy nagy medve, mikor ki akartam menni Alexander szobájából.
Mintha ezt már hallottam volna valamikor.
- De én ki szeretnék.
- Nem mehet. Parancsot kaptam, hogy itt kell magát tartanom, kisasszony.
- Mégis miért? - kezdtem hisztizni.
Természetesen most is is próbáltam kikerülni és elfutni előle, de nem ment.
Mindig elfelejtem, hogy ezek a maffia emberek mennyire erősek.
De ekkor eszembe jutott, hogy mit tanultam a távollétem alatt.

~~~~~~

Ez a rész megírása alatt eléggé deja vu érzésem volt. Úgy éreztem, hogy vissza, azaz hazaérkeztem. Kár, hogy Miranda nem így érzni. Vagy mégis?🤫😉