Ígérem ✅

1.15

Miranda:

Reggel szívbajt kaptam,
mikor megpillantottam
magam mellett Alexandert.
Félig ült, félig feküdt és
telefonozott. Hogy került ide?
– Bú – szólalt meg.
– Nagyon humoros – húztam
össze a szemöldököm.
Azon gondolkoztam, hogy
hogy került ide. Ő, mintha
csak olvasna a gondolataimban,
megszólalt;
– Este iszonyú nagy lázad
volt. Aztán az egyik raktáromban
találtam rád. Erre várok
magyarázatot, hogy miért
– pillantott rám. A telefonját
zsebre tette, és elkezdte
felvenni a cipőjét.
– Semmire sem emlékszem
– vakartam meg a fejem.
Akárhogy gondolkoztam
sötétség volt mindenhol.
– Azt mondogattad, hogy
"itt volt" – állt fel az ágyról.
– Itt volt? – Kérdeztem vissza.
Inkább magamtól.
– Si, de nekem most mennem
kell – mondta, és már ki is
lépett az ajtón. Legyen neked
is szép napod.
A nyitott ajtó keresztül
megláttam a testőröm.
Bah. De most örülök hogy
itt van.
– Hova ment Alexander?
– Kérdeztem az ajtó előtt
álló férfitől.
– Tamarahoz – vonta meg a
vállát. Aha. Ki az a Tamara?
– És ő ki? – sétáltam a férfi
mellé.
– Nem tudom. Szőke haja
van, kék szeme és szépen
öltözködik. Biztos Alexander
új szeretője – vonta meg
újra a vállát, mintha ez olyan
normális lenne. Ez itt
normális? Velem csókolozik,
aztán meg szeretője van?
Na szép.

Délután egyáltalán nem voltam
boldog, mikor Alexander
bejött a szobámba. Megigazítottam a rövid
nadrágot, ami rajtam volt.
A mai nappal annyi volt a
pozitívum, hogy kaptam egy
csomó új ruhát.
– Miranda! – szólított meg.
Nem mozdultam. Ugyan úgy
ültem az ágyon, háttal neki.
– Mi a baj? – hallottam közelebbről a hangját.
– Semmi – mondtam, de
aztán hirtelen felé fordultam.
– Most jelenleg van szeretőd?
– csúszott ki a számon. Oh, hogy
én soha nem tudom csukva
tartani a szám.
Lesütöttem a szemem, és úgy
vártam a válaszát.
– Hogy mi? – nevetett fel.
Szép a mosolya. Vagyis, még
haragszok rá. Igen! Mikor
látta, hogy nem viccelek,
ő is komolyra fordította a
szót; – Egy csókért megmondom
– mondta.
– Menj a pokolba – mondta,
és újra hátat fordítottam
neki.
– Mégis mi a bajod? – emelte
fel a hangját, mire összerezzentem. – Fordulj
felém, ha hozzád beszélek!
– féltem, így megfordultam. De nem néztem a szemébe.
Sajnos olyan vagyok, hogyha valaki, ez esetben Alexander, felemeli rám a hangját, akkor iszonyatosan félek.
– Jó volt Tamaraval lenni?
– suttogtam. Remegett a hangom,
és az ujjaim jéggé vagytak.
– Mi? Egyáltalán nem értelek.
Tudod mit? Keress meg,
ha kihisztizted magad.
– mondta, és kiviharzott a
szobából. Az ajtó nagy
csapodással csukodott be.
Néztem pár percig, hátha
kidől, de nem.
Aztán felfogtam, hogy mi
történt, és keserű ízt éreztem
a számba. Éreztem hogy sírni
fogok, de itt a kamera előtt
nem akartam (ki tudja kik
és hányan nézik) ezért
bementem a fürdőbe, ahol
nem volt kamera, és utat engettem a könnyeimnek.
Iszonyatosan fájt. A tudat,
hogy elraboltak, az nem fájt
ennyire. Azt hiszem, hogy
itt a szívem fáj. Ez olyan ember miatt, akit alig ismerek, aki egy kegyetlen ember, én mégis csak a jót látom benne. És ilyenkor, mikor megmutatja a rossz oldalát, koppanok a földön egy nagyot.

~~~~~

Puszi, N. <33