Ígérem ✅

1.29

Miranda:

Alexander ágyában keltem fel. Nem tetszett a hely, ahol vagyok.
Egyrészt nem tudom, hogy hogyan kerültem ide, mástrészt, meg teljesen idegennek éreztem
ezt a helyet. És féltem.
Sokkal rosszabbul éreztem
magam, mint mikor először
megérkezdtek ide.
A tudat, hogy mióta itt vagyok,
Alexander meg akar ölni, és bármikor meg tud, egyszerűen felemészt.

Félve húztam össze magam, mikor megláttam Alexandert.
Milyen gyorsan tudnak változni a dolgok. Az egyik percben mindenemet neki adnám, a másik percben, meg félek és irtózok tőle.
- Nem foglak bántani, ígérem
- nézett rán az ágy melletti székről, amin üllt.
- Eddig se bántottalak, most se foglak, de kérlek hallgass meg, és cserébe válaszolok a kérdéseidre, mert biztos vannak - nyugodt volt a hangja, ami máskor megnyugtatna, de most végigfutott az agyamban a gondolat, hogy csak el akarja velem ezt hitetni.

Jól körülnéztem a szobámba. Semmi fegyvert, vagy ilyesmit nem láttam.
- Oké - mondtam rekedt hangon.
- Kaptam egy ajánlatot, hogy öljek meg valakit. Egy női név
volt rajta. Nem ismertem, és mivel én maffiózó vagyok, simán meg tudok bárkit ölni, ezért elfogadtam. Aztán elmentünk a címre, ahol a nő volt. De mikor megpillantottam azt a nőt az ágyban, egyszerűen nem tudtam megölni. Túl gyönyörű és kicsike volt ahhoz, így megparancsoltam az embereimnek, hogy nehogy hozzá merjenek érni a nőhöz.
Már majdnem elhagytuk a házat, mikor felébredt a nő. Meglátta az egyik emberemet, így volt két választásom. Megölöm, vagy elhozom magammal. Végül elhoztam. Nem lettem volna képes megölni őt. Így közben a pasinak, aki megért, hogy megöljem, hazudnom kellett.
Húztam a dolgot hazugságokkal, ameddig csak tudtam, és közben meg beleszerettem a nőbe.
Mostanra meg már kezd rájönni a pasi, hogy hazudok, és félek, hogy itt nagy vérrontás lesz. A nő....a nő meg nincs jól
- mondta. Csöndben hallgattam.
Kicsit le is döbbentem, de egy dolgot nem értettem.
-Ki az a pasi?
- A tesód.
- Hazudsz - néztem hitetlenkedve a szemébe.
- Nem.
- Mégis miért akart volna megölni? - tartam szét a karom. Tudtommal nem ártottam neki.
- Az örökség miatt. Ha betöltöd a 18-at sok dolgot örökölsz majd. Nagyon sokat - hangsúlyozta ki az utolsó két szót.
- Hazudsz.
- Emlékszel, mikor elvittelek Gödöllőre, hogy megkeressük az X-et? - kérdezte, mire bólintottam. - Kamu volt minden. Ott kellett volna téged megölnöm, és öngyilkosságnak beállítani - nézett egyenesen a szemembe. Fájó volt ezt hallani, de már nem bírtam sírni miatta. Már nem fájt annyira, mit eddig. Már kisírtam a szemem ez miatt.
- Miért nem öltél meg?
- Mert nem tudtalak. Egyszerűen nem ment - tárta szét a karját, és felállt a székről.
- Várj! - kiáltottam utánna, mikor már kinyította az ajtót. Érdeklődve nézett hátra, egyenesen rám.
- Vissza akarok menni a régi szobámba - mondtam a takarót nézve. Fájt ezt kimondani, de ezek után nem vagyok vele képes egy szobában aludni és kelni.