Ígérem ✅

2.15

Miranda:

Épp a konyhába vártam, hogy a délutáni kávém lefőljön, mikor Lincoln jött be az ajtón egy tányérral a kezében.
- Szia - biccentett.
- Hali - intettem. - Köszi a
múltkorit.
- Igazán nincs mit. Ez a dolgom
- mosolygott rám. Aranyos volt a mosolya.
- Hát nem hiszem, hogy lányok megvédése - nevettem fel zavartan.
- Alexander védelme alatt állsz, ami azt jelenti, hogy meg kell téged védeni bárki és bármitől, kivéve ha Alexander az - mondta egyenesen a szemembe nézve. - Na meg a hónapok alatt kicsit meg is kedveltelek - tette hozzá halkan.
- Tudtam! Tudtam, hogy nem utálsz, mint ahogy kimutatod!
- ugráltam örömömben és hirtelen beleboxoltam a vállába, mire nevetve húzta el azt.
– Jól van, azért el ne bízd magad!
- Én? Soha! - nevettem, de aztán hirtelen abba hagytam, ugyanis megszólalt Lincoln telefonja.

Vetett rám egy utolsó pillantást, és elhagyta a konyhát.
Nem hiszem el, hogy mindenki itthagy engem miután csörög a telefonjuk.
Eddig nagyon hálás voltam, amiért Alexander nem vitt bele a maffiás meg más ügyeibe, de mostmár nagyon idegesít.
Olyan, mintha lemaradnék mindenről.
Meg is említettem ezt neki lefekvés előtt.
- Miranda - sóhajtotta. - Nagy veszélybe van az, aki sokat tud.
Ez nem csak a mafiánál, mindenhol így van. Ne kérj arra, hogy elmondjam mi történik, mert nem akarod tudni, hidd el nekem.
- És akkor mit csináljak? Ölbe tett kézzel várjak, hogy megoldódjon minden magától? - tártam szét a karom.
- Igen, pontosan!
- De én azt nem akarom!
- emeltem fel kicsit a hangom.
- Ezt már ezerszer megbeszéltük, ne hisztizz már ez miatt. Inkább aludj. Jó éjt - mondta és hátat fordítva nekem lefeküdt az ágyba.
Már csak az én lámpám égett, amit sóhajtva lekapcsoltam és lefeküdtem az oldalamra. A mesztelen háta volt előttem, amin még a sötétbe is rendesen lehetett látni a sebeket és hegeket. Lehet tényleg nem szabadna tudnom a dolgokat?

- Alex? - suttogtam halkan pár perc gondolkodás után.
- Hmm? - morogta. Szerintem haragszik.
- Ne haragudj - csúsztam mögé, és hátulról átöleltem, a fejem meg a nyakhajlatába hajtottam.
- Nem haragszok, csak nem szeretem, ha feleslegesen hisztizel.
- De ez nem volt felesleges. Értsd már meg az én szemszögemből is!
- Oké, nekem ehhez nincs kedvem. Jó éjszakát, Miranda
- mondta és megrázta magát jelezve, hogy engedjem el.
Elképedve néztem a hátát. Komolyan lerázott magáról?
Gondolkozás nélkül fogtam meg a takaróm és mentem ki a szobából.
Lent a kanapén eldőltem és ott próbáltam elaludni.
Természetesen nem sikerült.
Ilyesztő volt a hely így sötétben, de a becsületem nem engedte, hogy visszamenjek.

- Gyere vissza. Itt nagyon sötét van, és tudom, hogy nem szereted - jött be Alexander.
- Nem. Tökéletes itt nekem. Jó éjszakát, Alexander - mondtam és hátat fordítottam neki, közben meg imádkoztam, hogy amit láttam, az nem egy pók volt.