Ígérem ✅

1.5

Miranda:

- Cómo imaginaste saltar a ese puto lago?!! - Üvöltött rám
Alexander.
- Alexander, ez szót sem
értek! Mit akarsz a majmokkal?
- néztem rá értetlenül,
miközben kicsavartam a
hajamból a vízet. Azt értettem, hogy valamit akar a majmokkal. Szar a spanyolom, tudom.
- Hogy képzeled, hogy beleugrasz
abba a kibaszott tóba?
Neked teljesen elment az
eszed? - üvöltötte még
idegesebben. Szóval akkor
nem akar semmit sem a
majmokkal?
Ja, igen. Beleugrottam
a tóba, mikor megparancsolta
hogy menjek be. Hogy is volt
az a szabály? Azt csinálom, amit
ő mond? Hupsz.
- Egyszer élünk - vontam meg
a vállam.
-Lehet hogy te meg még maximum 20 percig - morogta. Oké. Kicsit megilyedtem.
- Jövök már - mondtam, és
megforgattam a szemem,
mire elkapott és a fának
nyomott.
- Jól vigyázz Miranda McGee.
Jól vigyázz - fújtatta. A
leheletét szinte a számon
éreztem. Túl közel. Megint.
Nem válaszoltam semmit,
csak vártam hogy mikor
enged el.
- Ha nem vigyázzok, akkor
megölsz? - csuszott ki a
számon.
- Nem. Megölni nem foglak.
Kelleni fogsz te még nekem.
De attól még meg tudlak
kínozni - mosolyodott el
halványan.
- Jaj nekem - nevettem fel, amivel magamat is megleptem.
- Mehetünk? - kérdezte. A
hangjában véltem felfedezni
egy kis kedvességet. Vagy
csak bemeséltem magamnak.
Ki tudja.
Bólintottam, és újra elindultunk.

- Úristen. Ezek évelők. Soha
életemben nem láttam még
a valóságban. Gyönyörűek
A húgom lerajzolta egyszer nekem - mondtam. Aztán
hirtelen valami beugrott.
- Ha az embereid bántották
a rajzom, akkor neked
véged - mutattam rá. Dühösen
néztem, de ő csak mosolygott.
Nem lehet neki ilyen jó
mosolya. Ahhh. - Most mi
van? Mi ennyire vicces?
Válaszolj már! - hisztiztem.
- Nyugi. Először is, örülök
hogy már nem magázól.
Utoljára egy ötéves köszönt
nekem úgy, hogy jó napot.
Másodszor, nem hiszem,
hogy hozzá nyúltak volna
egy rajzhoz. De megtudakolom
- mosolygott. Látszott rajta,
hogy egyre jobban kezdi
élvezni a helyzetet.
- Amúúúúgy - nyújtottam el.
Most jön az én nyereségi
időm. - Fél órája eszméletlenül
be akartàl menni, én meg
nem. És hopp, eltelt fél óra,
és még mindig kint vagyunk
- néztem rá iszonyú cuki
mosollyal. Ránézett az
órájára és sóhajtott. Nyertem.
- Ay dios mío. -motyogta.
Hirtelen megmarkolta a
csuklóm, és elkezdett
maga utám húzni. Csak
én megbotlottam, és hanyat
estem. - Nem érünk erre rá
- utalt az esésemre.
- Nem direkt csináltam,
elhiheted - mondtam,
miközben próbáltam felállni.
Majdnem sikerült, mikor
nemes egyszerűséggel
feldobott a hátára. De jó,
hogy nála ez így meg.
Ütöttem a kezemmel a hátát,
a vállát, sőt a vállát még meg
is haraptam egy csomószor,
kiabáltam, hogy tegyen le,
de semmi. Ott voltam fent
a vállán, mint egy krumplis
zsák, és baromira idegesített.