Ígérem ✅

1.25

Miranda:

- Alex! - löktem meg erősebben.
- Mi? Mivan? - morogta fáradtan.
- Valaki van itt - suttogtam
elhaló hangon. A félelem mellett még azt is éreztem, hogy
remeg a kezem.
Alex hirtelen felpattant és
felült az ágyra. A telefonjáért
nyúlt, azon pötyögött valamit,
aztán felém fordult.
- Bármi is történik, ne gyere
innen ki. És senkivel ne állj
szóba - suttogta miközben
megcirogatta az arcom.
Bólintottam.
Oldalasan kiszállt az ágyból,
és kiment a szobából.
Fegyver volt nálam. Próbálta takarni, de láttam.
Dió méretűre szűkűlt hassal
döltem hátra az ágyon, és
minden másodpercben
imádkoztam, hogy ne legyen
Alexnek és a cicáknak semmi
baja.

A másodpercek óráknak tűntek,
én meg csak ott ültem és
nem tudtam semmit sem csinálni.
Hirtelen valami nekicsapódott
az ajtónak. Összerezzentem.
Aztán nyílt az ajtó.
Minden rémkép végigfutott az
agyamon. A szemem könnyes
lett, és a torkom kiszáradt.
És megéreztem egy ismerős
illatot.
Az ajtó felé kaptam a fejem,
ahol Alex volt. Éppségben
ott állt.
Nagyot dobbant a szívem.
Gondolkozás nélkül ugrottam
a nyakába. Karjaiba zárt és a megkönnyebbüléstől rögtön elsírtam magam.
- Hé, ne sírj. Minden rendben
- simogatta a hátam, miközben
a kezében tartott.
- Nem akarok újra ilyet
- ráztam meg a fejem.
- Nem lesz ilyen újra, ígérem.
- indult meg velem az ágy felé.
Lefektetett az ágyra, mellém
feküdt, én meg rögtön a
mellkasára feküdtem.

Meg volt kicsit izzadva és
ki volt pirulva. A gondoladtól,
hogy bármi történhetett volna
vele, szorosabban öleltem
magamhoz.
- Nagyon megilyedtem, hogy
bajod esik - suttogtam.
- Nem fog ilyen döbbet
előfordulni. Ígérem.
Hittem neki.
Kicsit nyugodtabb voltam már,
aztán valahogy sikerült végre
elaludnom. (....)

Reggel Alex hangjára keltem
fel. Az ablak előtt állt, és
telefonált. Spanyolul. Ideges
volt. Nagyon.
Halkan kiszálltam az ágyból,
és mögé lopóztam.
Hátulról átöleltem és kicsi
puszikat adtam a hátára.
A feszült háta egy pillanat
alatt elgyengült, és felém
fordult.
Letette a telefont, kezét meg
a derekam közé fonta.
- Miért nem alszol? - kérdezte
már szemtelenül szép
mosollyal.
- Mert veled akarok most
lenni - bújtam ölelésébe.
- Korán van még - cirógatta lágyan a hátam, de azért éreztem
rajta, hogy még feldúlt.
- Nincs semmi baj, ugye?
- Nincs. Miért lenne? - kérdezett
vissza kérdéssel. Gyanus.
- Csak mostanába egyre többször vagy ideges és a tegnapi is....
- Miranda, figyelj rám.
Nincs semmi baj. Főleg nem
neked. Bárkitől és bármikor
megvédelek - suttogta a
szemembe nézve. Szavai
nagyon megdobogtatták a
szívemet. Nem, nincs itt semmi gyanus, csak most így
összejöttek a dolgok.
Boldogan csókoltam meg.
- Ki gondolta volna az első
találkozásunkor, hogy itt
lyukadunk ki? - nevettem fel
halkan, miközben a
mellkasának döntöttem a
fejem.
- Már az első perctől
kezdve elvarázsoltál, de
aztán nagyon idegesítettél - mondta, mire meglepetten néztem
fel rá.
- Én? Miért idegesítettelek?
- Igesítettél, mert aranyos
voltál mikor nálad aludtál
az ágyban. Idegesítettél, mert
kis törékeny tested volt. Idegesítettél amikor
megláttalak a nagy fekete
pólóba és a két gumi, ahogy
a melled alatt és a hasadnál
volt megkötőtve.... - gondolkozott. - Tehát idegesítettél, azért, mert olyan nő vagy, akit magam mellett akarok tudni.