Miranda:
Megigazítottam a rajtam lévő
kendőt a fejemen, mikor elmentem egy csapat rendőr
mellett. Láttam rajtuk, hogy valakit nagyon keresnek. Biztos engem.Ki akartam kicsit szellőztetni a fejem, azért is jöttem ki, de ebben az árkozott kendőben nem lehet.
Annyira felidegeltem magam, hogy nem is néztem, hogy merre megyek.
Akkor álltam már csak meg, mikor nekimentem valakinek.
- Elnézést - mondtam, miközben fel sem néztem rá.
- Miranda! - suttogta.
Rögtön felismertem a hangot, így meglepődve néztem fel rá.
- Dolores! Mit keresel itt?
- suttogtam vissza.
- Vissza kell jönnöd - fogta meg két kezem, amivel kicsit le is fogott.
- Mi? Nem. Biztos, hogy nem.
- De! Rossz emberek jöttek ide! Én voltam a hülye, hogy ide küldtelek. Nem kellett volna! - Csodálkozva hallgattam őt.
- Eddig bátorítottál, hogy szökjek el, most meg vissza akarsz rángatni abba a nyomorult helyre? Biztos, hogy nem - ráztam meg a fejem, és kihúztam két kezem a szorításából.
Nagy lendülettel megfordultam, és vissza se nézve elindultam a lakásnak alig mondható kis helyemre.Otthon sóhajtva letettem a nappaliba a kendőm.
A levegőbe szagolva éreztem, hogy rossz szag van. Valami romlik.
A fürdőben mostam a kezem, mikor hangokat hallottam a nappali, hálószoba és előszobának nevezett egyetlen egy szobából. Ez ilyen 3 az 1-ben.Hirtelen megfogtam a mellettem lévő éjjeli lámpát. Itt szerelmet a fürdőben, azért van itt.
Magamelőtt tartva léptem ki. Mikor megláttam őt, végig futott az agyamban a gondolat, hogy magamat vágom agyon.
- Mit keresel itt? - engedtem le a kezem magam előtt.
- Jöttelek elrabolni - mondta azzal a tipikus, csábító mosolyával.
- Menj innen, Alexander
- dobtam a lámpát az ágyra.
- Csak veled megyek.
- Én maradok - tettem keresztbe magam előtt a kezem.
- Akkor ezt kell használnom
- mutatott fel egy összecsavart rongyot, és elkezdett felém közeledni.Ahogy ő közeledett, én úgy hátráltam.
Végül elértem a falat, ő meg engem. Fenébe, hogy ilyen kicsi ez a lakás.
Egyik kezét körém fonta, hogy még véletlen se tudjak elmenni,
a másik kezét meg a ronggyal elkezdte a számhoz emelni. Közben végig egymást szemében néztünk.
Már majdnem hosszáért a rongy a számhoz, mikor hirtelen kinyújtotta két ujját, és azt lágyan belenyomta a számba.
Óvatosan megnyaltam ujja hegyét, mire tövig nyomta ujját a számba. Nem tagadom, a helyzet ellenére is elég izgató volt.Mikor megszívtam teljesen magához húzott, és egő szemekkel nézett rám.
Direkt ingereltem.
- Gyere haza - suttogta.
Megráztam a fejem, mire ujjával lejebb nyomta a nyelvem, mire elkezdtem fulldokolni.
Próbáltam ellökni magamtól, de nem ment.
Nagyon erős volt.
Nagyokat pislogva néztem rá, mire hirtelen ellökött magától, és nekicsapódtam a falnak.Nagy, kerek szemekkel néztem fel rá, miközben kezemmel a torkomat fogtam.
Úgy látszik visszatért Alexander, csak nem valami kedves énjével...
![](https://img.wattpad.com/cover/309483138-288-k387911.jpg)
KAMU SEDANG MEMBACA
Ígérem ✅
Romansa"- Szervusz. Hoztam ruhát. 20 perc múlva légy kész. Találkozol a főnökkel - szólalt meg angolul. - A kivel? - Néztem rá, miközben a kezembe vettem a ruhadarabokat. Fekete farmer és egy, vagy hatszor nagyobb, fekete póló volt. - A főnökkel - ism...