Ígérem ✅

1.18

Miranda:

– Hola! – köszöntem Alexandernek,
aki a konyha pultnak támaszkodva itta a reggeli
kávéját, egy gyönyörű lány
társaságában. Bah.
– Szia! Bizonyára te vagy Miranda. Sokat hallottam rólad!
– nézett rám egy ezer wattos
mosollyal. Angolul beszélt.
Bah. Újra.
– Hello. Te pedig? – próbáltam
célozgatni arra, hogy gőzőm sincs ki ő. Korán volt még nekem, meg még soha a büdös életben nem láttam ezt a nőt.
– Adriana vagyok. Alexander
fél testvére – nyújtotta a
kezét, és kezetráztunk.
– Hát akkor, örülök a
találkozásnak – mosolyodtam
el, és máris minden pillantásomat a cicuskáknak
szenteltem, de azért elcsíptem
egy-két beszédfoszlányt.
– Jaj, Alex – sóhajtotta Adriana.
– Ne hívj Alexnek. Tudod,
hogy nem szeretem
– mondta Alexander.
Ohohh. Halványan
elmosolyodtam, aztán
hirtelen felsikítottam.
– Kié ezek a kutyák
– kérdeztem halálra rémülve.
– Alexander apjájé. Miért?
– Sétált oda hozzájuk Adriana.
-Nem szeretem a kutyákat
– suttogtam. Főleg ezeket nem. Ott voltak azon a bulin.
– Vidd őket ki, Adriana
– hallottam meg Alexander
jéghideg hangját.
Adriana nem értette, hogy
két kutya miatt miért hisztizek,
de végül kivitte a nappaliból
őket.
– Jól vagy? – lépett mellém
Alexander, mikor Adriana
kiment. Megfogta a kezem és gyengén megszorította.
– Ühüm – néztem fel rá. Mosolyogtak a szemei, és
ezáltal én is elmosolyodtam.
Egy puszit adott a fejem
tetejére, és a bejövö Adriana
mellé sétált.
Mosolyogva néztem a hátát.
Sokkal többet jelentett nekem
ez a kis puszi, mint ahogy
azt ő gondolhatja.
De amúgy elég jó segge van.
Khm....na mindegy.

Aztán Alexander valamit
beszélt Lincolnnal, és végül
elvonult Adrianaval. Lincoln
meg feltessékelt a szobába,
és mondta hogy hatkor
jön értem.
Meg akartam kérdezni hogy
miért, de addigra már
eltűnt mint a kámfor.
Mivel reggel tizenegy volt,
ezért egy csomó időm volt
meg hatig. Így elkezdtem a
szekrényembe betenni a tegnap
kapott új ruháimat. Nagyon érdekes elfoglaltság, mondhatom.
– Hola – jött be Dolores. Az
én megmentőm.
– Jaj, Dolores. Szia! De örülők
hogy látlak! – ugráltam mellé.
Szó szerint.
– Minden rendben? – nézett
rám összehúzott szemekkel.
– Agyamra megy a bezártság és az egyedüllét – sóhajtottam.
– Na, mindjárt el is fogod dobni
az agyad, ha megtudod mit
hallottam – ültünk szinte
egyszerre le az ágyra. Dolores
meg közelebb hajolt hozzám.
Nem véletlenül imádom ezt a
nőt. Vagy 20 évvel idősebb
nálam, de ő a legjobb barátnőm.
Minden pletykát tud, és meg
is osztja velem. Meg meg is
hallgat. Az elején azt is
szótlanul hallgatta, mikor
üvöltve átkoztam Alexandert.
A fürdőbe természetesen
ahol nincsenek kamerák, és
nem hallják. És valszeg Dolores
nem mondta el senkinek, mert
még élek.

– Gyere – bólintott kifelé a
testőröm pontban hatkor.
Nem tudtam elképzelni
hogy hova megyünk, de
amint leértünk a nappaliba, rögtön elkapott a rosszullét.
– Mit keres ő itt? – néztem értetlenül a  fekete inges Alexanderre.
– Vissza akarok menni
– fogtam meg a hasam. Iszonyúan fájt. Mindjárt rosszul leszek.
Éreztem hogy elkezd velem
forogni a világ. Hátra léptem
egyet, és megkapaszkodtam
a testőrőm karjába.
Ha ez nem volt elég még a
vércukrom is leesett, ugyanis
kis fekete cuccokat láttam
a szemem előtt.

~~~~~

Most, hogy Miranda és Alexander együtt van, jöhet a Happy End?