A Swan Ikrek /Befejezett/

A különös képesség

Nyolckor keltem, Bella már javában pörgött, nagyon várta az aznapi randiját.

-Szia Bells!-ültem fel az ágyban.

-Szia!

-Segítsek ruhát választani?-álltam fel nagy nehezen.

-Kérlek, ötletem sincs, hogy mit vegyek fel.-ült le az ágyára.

-Szerintem legyen ez a farmer, ezzel a felsővel.-emeltem fel egy barna kötött pulcsit, és egy kék farmert.

-Reméljük tetszeni fogok neki.-dőlt hátra az ágyán.

-Már most tetszel neki.

-Biztos vagy benne?-ült fel.

-Teljes mértékben.-mosolyogtam rá.-Bella, elmegyek sétálni.

-Rendben, mikor jössz vissza?

-Nem tudom, amikor meguntam.

-Okés, majd megmondom Charlienak, hogy nem vagy itthon. Szia!-köszönt el.

-Szia!-mentem le a lépcsőn, a biztonság kedvéért hagytam apának egy cetlit.

Felkaptam a fekete sportcipőmet, a fekete farmerdzsekimet, majd elindultam az erdő felé. Ezúttal nem a Cullen ház felé mentem, hanem fel a hegyre. Egy kis tisztást kerestem, ahol gyakorolhatok. Gyerekkoromban sokszor megmozdítottam tárgyakat vagy feltámasztottam a szelet, esetleg kisebb vihart keltettem az elmémmel. Legalábbis így hiszem, anyukám sosem hitt nekem. Mindig azt mondta, hogy "véletlen egybeesés", és azt, hogy "a szél mozdította meg a labdát". Tizennégy éves korom óta nem próbálkoztam, anya elvette a kedvemet azzal, hogy "ne ringasd magad olyan hitbe, hogy te csinálod ezeket" satöbbi. Néhány perc séta után találtam egy kisebb tisztást.  A rét másik oldalán állt egy fa. Levágtam magam a fűbe, megnyugtató volt csendben feküdni egyedül. Kis idő múlva nehezen feltápászkodtam, majd elkezdtem azt, amiért odamentem. A rét közepén álltam, koncentráltam a szélre, arra, hogy feltámad. Amikor elment volna a kedvem, nagy szél kerekedett, akkora, hogy a fák is megérezték.

-Ez az!-kiáltottam örömömben.-Most csillapítsuk le.

Most arra gondoltam, hogy a szél elcsendesül. Így is lett, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog.

-Jöhet a tárgyak mozgatása.-beszéltem magamban.-Talán egy kő megteszi.

Bementem a fák közé, nem hazudok, rengeteg követ találtam. Kinéztem egy ököl nagyságút, balkezemet felé emeltem, majd elképzeltem, ahogy a kő felemelkedik. A kő nem nagyon akart megmozdulni, kicsit (nagyon) ingerült lettem miatta. Sikítottam egyet, amire a kő néhány társával együtt messzire repült. Meglepetten álltam az erdőben, nem számítottam ilyen eredményre.

-Hát, ez meglepett.-diskuráltam magammal.

Ránéztem az órámra, délután öt óra harminc percet mutatott. Elindultam hazafelé, nem akartam órákat távol lenni. Hazasiettem, hat óra volt mire hazaértem. Bebattyogtam a nappaliba, Charlie már hazaért.

-Szia Apa!-köszöntem.

-Szia Kathei! Hol voltál?-érdeklődött.

-Csak sétálni.-nem akartam elmondani, hogy a tudatommal köveket reptettem.-Most felmegyek, segítek Bellának készülődni.

-Miért? Hova megy?

-Vacsorázni egy osztálytársunkkal.-közöltem vele.

-Kivel?

-Edward Cullen, nyugi Apa, bízhatunk benne.

-Miért vagy ebben ennyire biztos?

-Ismerem a fiút. Nem lesz gond.-mondtam, majd felmentem Bellához.-Szia Hugi!

-Szia Kath!-mondta szomorkásan.

-Mi a gond?-simogattam meg a hátát.

-Csak félek a mai randitól. Kathe, elmondhatok neked valamit?

-Persze, bármit.

-Tudod, voltam La Pushban, ott beszélgettem Jake-kel és beszélt nekem Edward családjáról. Másnap vettem Port Angelesben egy könyvet az ősi indián legendákról, aznap este mentett meg Edward. Az interneten kutakodtam és találtam érdekes dolgokat amik jellemzők Edwardra. Amikor a korházban voltál elmondta, hogy mi is ő. És azon filóztam, hogy elmondjam-e neked, úgy döntöttem, hogy elmondom.

-Mit?-játszottam a tudatlant.

-Ő és a családja vámpírok.-nyögte ki.

-Te még így is szereted?-lepődtem meg.

-Miért nem lepődsz meg azon, hogy léteznek vámpírok?

-Azért, mert én már rájöttem. Carlisle a lelkemre kötötte, hogy senkinek se mondjam el, mert az életemmel játszok. 

-Oh...-komorodott el.

-Mutatok valamit Bells.-álltam fel.

-Mit?

-Csak figyelj.-mondtam, majd megismételtem ugyanazt a szobánkban, mint az erdőben. Ezúttal ceruzát lebegtettem, nem követ.

-E-ezt meg hogy?-lepődött meg.

-Nem tudom, csak úgy képes vagyok rá.-ejtettem le a ceruzát.

-Ez nagyon menő. Lassan elkezdek készülődni.-mosolygott.

-Rendben. Lemegyek Apához meccset nézni.

Lementem a földszintre, Charlie a kanapén ült a tv előtt, leültem mellé.

-Hát te?-kérdezte Charlie.

-Csak lejöttem hozzád, régen néztünk közösen meccset.

-Nagyon régen.-ismerte el.-Gól!

Fél óra múlva Bella lejött az emeletről, majd elénk állt.

-Hogy festek?-illegette magát.

-Mesésen.-mondtuk egyszerre.

-Köszönöm. Itt van Edward, elmentem!-indult ki.

-Tízre itthon!-kiáltotta utána apám.

-Felmegyek, már nagyon álmos vagyok.-mondtam, majd felmentem a szobámba.

Lehuppantam az ágyamra, aztán elkezdtem gyakorolni párnákkal és bútorokkal. Lassan már majdnem tíz percig tudtam tartani Bella ágyát. Meghallottam Bella lépteit, boldogan lépett be a szobába.

-Milyen volt a randid?-érdeklődtem.

-Csodálatos! Képzeld, megcsókolt és szeretne holnap bemutatni a családjának! Azt mondta, hogy te is gyere velem.-mesélte.

-Ez csodálatos! Hihetetlen, a húgom előbb bepasizott, mint én.-nevettem.

-Még mindig ikrek vagyunk.-nevette el magát.

-Jó, ikrek vagyunk.-mondtam neki.-Én most alszom, jó éjt Bells!

-Jó éjt Kathe!

Bella gyorsan megfürdött, majd ő is elaludt.