A Swan Ikrek /Befejezett/

Vámpírlét

Minden olyan furcsa volt, hallottam a nyüzsgést az utcákról, láttam a porszemeket a levegőben szállni, éreztem a ruháimon egy furcsa bűzt és meglehetősen erősnek éreztem magam. Felálltam, de nem normális sebességgel, mintha felgyorsítottak volna, gyorsabban mozogtam, mint valaha. Testemet egyfajta bizsergés járta át, ami azt sugallta, táplálkozzam. Torkomat égette és kaparta valami, ami erősítette bennem a vágyat, hogy vért igyak.

-Látom felébredtél.-lépett be a terembe Aro.-Üdv a Volturiban.

-Köszönöm.-meglepődtem hangon csengésén, gyönyörűnek hatott.-Hol vannak a többiek?

-Éppen az ebédedet hozzák.-mosolyodott.

-Az ebédemet?-kérdeztem vissza.

-Embereket, Katherine.-magyarázta.-Mi nem állatokkal táplálkozunk, vérbeli vámpírok vagyunk.

-Büntetlenül ölhetek?-lepődtem meg, de volt benne valami örömféle is.

-Igen.-bólintott.-Kíváncsi vagyok, hogy bírtad ki az átváltozást sikítás nélkül?

-Fájt, de tudom, hogy rejtsem el.-mosolyodtam el.-Valaha hazamehetek?

-Már ez az otthonod.-mutatott körbe.-Még úgysem tudnál uralkodni magadon, mindenkit megölnél, akiben vér folyik.

-Igazad lehet...

Ekkor kinyílt a nagy faajtó, négy férfi sétált be rajta. A helyiség másik feléből éreztem hívogató illatukat, minden vágyam az volt, hogy megegyem őket.

-Most magatokra hagylak.-sétált ki Aro.-Kérlek Katherine, ne kend össze a falakat!

-Vigyázok!-szippantottam bele a levegőbe.

Hallottam, amint Aro bezárja az ajtót, kezdődhetett a móka. Kettő férfinak barna haja volt, a egynek szőke és a negyediknek fekete. Rávetettem magam a szőkére, próbált letaszítani magáról, de túl erős voltam. Belemélyesztettem szemfogaimat az erébe, majd elkezdtem inni mézédes vérét. Elöntött a mámor, egyre többet akartam, de, mint minden, ez is véges volt. Lenéztem az alattam heverő férfi élettelen testére, bűntudatom támadt, amiért megöltem, de az elszállt, ahogy jött. Véres ajakkal néztem rá a következő áldozatomra, a szeme rettegést sugárzott, ami még jobban felcsigázott. Megnyaltam a szájam szélét, majd vele is végeztem. Pillanatok alatt lemészároltam a többi férfit is. 

Felálltam a földről, leporoltam ruháimat, majd a holttesteket a terem közepére gyűjtöttem. Meglepődtem, milyen könnyen emelte fel a hullákat, mintha pillekönnyűek lennének. Letöröltem a szám sarkáról a vért, majd lenyaltam az ujjamról is. 

-Vajon, ha boszorkány vagyok, tüzet is tudok gyújtani?-kérdeztem magamtól.

A testek felé emeltem a kezem, majd elképzeltem, hogy meggyulladnak. Néhány másodperc elteltével lángolni kezdtek a tetemek.

-Menő!-jegyeztem meg.

-Elég gyorsan végeztél.-lépett be Aro.-Máglyát gyújtottál?

-Így kicsit gyorsabban el tudom tűntetni őket.-mutattam a lángoló kupac felé.-Kik voltak?

-Gyilkosok.-érkezett a válasz.-Halál várt rájuk.

-Így is, úgy is meghaltak volna?

-Igen.-bólintott Aro.-Éppen besötétedett, nyugodtan kimehetsz, ha akarsz, két dologra vigyázz! Nem érheti napfény a bőrödet és nem vadászhatsz itt!

-Értettem!-indultam ki a nagy faajtón.

Egy folyosóra értem, sima falai voltak és a padlón szürke szőnyeg terült el. Egy lifthez értem, beszálltam, majd megnyomtam a legfelső gombot. Ahogy kiszálltam a felvonóból, megcsapott egy kellemes illat. Az illat egy recepcióstól származott, aki mosolyogva köszöntött.