A Swan Ikrek /Befejezett/

Nincs mit tenni

Három hét telt el azóta, hogy kiderült, hogy várandós vagyok. A baba egyenletesen fejlődik, már csak pár nap és megszületik.

Ahogy a magzat növekedett, az én állapotom úgy romlott. Egyre kevesebb energiám és életerőm volt. Senkinek sem szóltam a betegeskedésemről, mert Carlisle akkor biztos kiszedné belőlem a babát, aki abba belehalna. Végre megértettem miért ragaszkodott Bella annyira Renesmeehez, az anyai ösztönei nem engedték neki, hogy fájdalmat okozzon a lányának.

-Itt vagy velünk Katherine?-integetett Alice a szemem előtt.

-Persze.-bólintottam, bár már azt sem tudtam, miről beszéltünk. 

-Nos, akkor mik a névötleteid?-kérdezte Rose.

-Ha lány lesz Andrea, ha fiú, akkor Harry.-válaszoltam.

-Harry, mint-kezdte Alice.

-Mint az apám.-fejezte be helyette Seth.-Andrea Clearwater, nem is hangzik rosszul.

-Mit gondolsz, mi lesz a neme?-kérdezte izgatottan Rosalie.

-Szerintem fiú lesz.-mondtam, majd nagy nehezen feltápászkodtam.-Az gond, hogy megint éhes vagyok?

-Dehogy!-lépett be Esme a szobába.-Van még sajtos makaróni és palacsinta, melyiket szeretnéd?

-Sajtos makarónit.-feleltem.-Köszönöm, Esme.

-Semmiséd drágám.-mondta, majd mosolyogva visszament a konyhába.

Én is követtem őt, de a lábaim valahogy nem akartak megmozdulni. Mozogni akartam, de nem tudtam. Amikor ezt Seth észrevette, közelebb lépett, majd segített a konyhába csoszogni. Seth óvatosan leültetett a konyhaasztalhoz, majd megvárta, amíg befejezem az evést. Nem szokásom emberi táplálékot fogyasztani, de a kisbaba a pocakomban máshogy gondolja. Már nem elég neki a vér, sőt azt el is utasítja. 

Amint megettem az egész tányér makarónit, a kisfiam nagyot ugrott a hasamban. Mindig ezt csinálja, és minden egyes alkalommal jobban fáj.

-Jól vagy?-dörzsölte a hátamat Seth.

-Ühüm.-bólintottam, majd felálltam.

De ahelyett, hogy visszaindultam volna a nappaliba, a lábaim felmondták a szolgálatot. Éreztem, ahogy közeledik a padló, de nem tudtam elleni tenni. Mielőtt még a fejem koppant volna a hideg kőben, Seth elkapott. Mélyen a szemébe néztem, majd elsötétült a világ.

-Katherine!-hallatszott egy fájdalommal teli hang.-Ébredj!

-Vigyük a vizsgálóba!-utasított egy férfihang.

Éreztem, ahogy forró kezek felvesznek, majd elcipelnek valahova, majd ott leraknak egy vegyszerszagú ágyra.

-Császármetszésre lesz szükség!-mondta a férfihang, majd eszközök fémes zaja hallatszott.

-De nem sérthetetlen a bőre?-kérdezte újból fájdalmasan a hang.

-Ezzel nem.-mondta, majd belém szúrt egy tárgyat.

A fájdalom hatására kipattantak szemeim egy velőtrázó sikoly keretében.

-Hát felébredtél.-mondta megkönnyebülten Seth.

Válaszolni akartam, de csak egy sikolyra futotta.

-Mindjárt végzek Katherine.-mondta Carlisle, miközben próbálta kivenni belőlem a fiamat.

-Mindjárt megszületik.-gyűltek könnyek Seth szemébe.

-A kisfiunk...-mondtam erőtlenül.

Éreztem, ahogy gyengülök, sokkal jobban, mint valaha. Már csak a fiamat akartam látni, már alig volt erőm.

-Kislány lett.-emelte fel Carlisle a gyermekemet, majd a kezembe adta.

-Andrea...-mondtam halkan.-Gyönyörű vagy.

-Van egy kislányunk.-nyomott egy csókot a számra, majd a lányunk fejére Seth.

-Rose mindjárt megtisztítja.-vette el Carlisle Andreát, majd a szöszi kezébe nyomta és elhagyta a szobát.

-Seth,-kezdtem erőtlenül.-szeretném, ha felnevelnéd Andreát és megtalálnád a szerelmet, ne okold magamd semmi miatt.

-Miket beszélsz?-nézett rám erőtlenül.-Én már megtaláltam, itt fekszik előttem.

-Ígérd meg, hogy nem fogod magadat hibáztatni és felneveled Andreát és vele maradsz, amíg eljön a te időd is.-halkult egyre jobban a hangom. 

-Ígérem, de miért kéred ezt?

-Szeretlek Seth.-mondtam halkan, majd lehunytam a szemem.

Körbevett a sötétség, már nem bírtam mozogni, mondani valamit vagy kinyitni a szememet, hogy utoljára lássam a szerelmem arcát.

-Katherine!-rázott meg valaki.-Ébredj! Kérlek! Szerelmem!-rázott meg ismét.-Ne, kérlek, ne! Nem hagyhatsz el!-kezdett el zokogni.-Hogy éljek nélküled?

-Hol van?-kérdezte egy hisztérikus hang.-Katherine!-zokogott fel.-Nem! Ébredj Nővérkém!

Végleg elnyelt a sötétség, már nem hallottam semmit, nem éreztem semmit. Csak lebegtem egyedül a fénytelenségben, amíg meg nem láttam egy apró fényt. Elkezdtem felé úszni, de az egyre távolabbinak tűnt. Amikor feladtam volna, a fény elkezdett felém közeledni, majd elnyelt. Amikor a szemem megszokta a sötétséget, megláttam hol vagyok. Egy gyönyörű kert közepén álltam, ahol elhunyt családtagjaim voltak.

-Már vártunk rád Katherine.-köszöntött Marie mama.

-Mama!-öleltem át.-Hol vagyok?

-Ez a Menny kedvesem.-válaszolta.

-Hát nem jutok pokolra?-könnyebbültem meg.

-Miért jutnál pokolra?

-Nem fontos.-legyintettem, amikor megláttam Harryt.-Harry?

-Üdvözletem bájos menyem.-ölelt meg ő is.-Köszönöm, hogy vigyáztál Seth-re helyettem is.

-Seth...-szomorodtam el.-Vissza kell mennem hozzá!

-Már itt a helyed.-mondta egy idős női hang.

-Helen mama!-öleltem meg őt is.-Vissza akarok menni.

-Nem tudsz, de itt megvárhatod.-mondta kedvesen.

-Andreának is szüksége van rám!-kezdtem sírni.

-A halál nem válogat Kathei.-ölelt át.-Andrea jól lesz, és innen figyelheted őt.

-Tessék?-húzódtam el tőle.

-Ott.-mutatott a kert végébe, ahol egy nagy szakadék volt.-Onnan lenézhetsz rájuk.

Odasiettem az említett szakadékhoz, majd lenéztem a mélybe. Láttam az élettelen testemet és azt, ahogy Seth és Bella fölöttem sírnak. A lányom a másik szobába, Rosalie kezei közt volt. Gyönyörű volt a kislányom, bőre színét Seth-től örökölte, szemét pedig tőlem. Ibolya szemeivel a szoba felé pillantott, ahol feküdtem.

-Édes kislányom,-kezdtem halkan.-Andrea, sajnálom.

-Tudja.-hallottam meg egy fiatal lányhangot.

A hang irányába fordultam, Bree Tanner állt velem szemben.

-Bree?

-Igen.-ölelt át.

-Miért boldog mindenki?-kezdtem sírni.-Miért nem akar senki sem visszamenni?

-Azért, mert nem lehet.-mondta.-Aki idekerül,-mutatott körbe.-nekünk nincs több dolgunk odalent. Mi itt megvárhatjuk a szeretteinket.

-Csak legyen jó életük.-ültem le a földre.