Idő |Chishiya Shuntarō ff|

#5

Végül úgy döntöttem fenn maradok a tetőn és nem szólok bele a tűzbe.
Utólag visszagondolva...

Bár ne tettem volna!

Mostmár a táj helyett a tüzet csodáltam.
Kiskoromban sose nézhettem még ha szerettem se. Mindig azt mondták aki nézi be fog pisilni meg hasonlók, ha mutogattál is rádszóltak mert rászoksz a lopásra. Mindenre volt egy hazugság hogy a gyerekek leszokjanak róluk. De a való világban nem ilyen egyszerű, semmit sem lehet néhány hazugsággal megoldani. Gondolatmenetemet hangos lövések zavarták meg. Egyből felkaptam rájuk a fejem. Először az udvaron néztem körül de ott senki se volt. Egy ideig gondolkoztam hogy talán az újabb árulókat végezték ki de ahhoz túl tompák voltak a lövések. Felálltam és abban a pillanatban ahogy az ajtót felé fordultam az becsapódott. Kissé meglepődtem de letudtam annak hogy a szél volt. Eközben újabb lövéseket hallottam és biztos voltam benne hogy valami nagyon nincs rendben. Így hát sietősen az ajtóhoz sétáltam de nem nyílt. Próbáltam nyomni, húzni, rángatni,ütni még neki is futottam de semmi. Ezt valaki belülről bezárta. De miért? Lehet csak egy csíny! De ugyan ki csinálna velem ilyet? Mert hogy Chishiya és Kuina nem az a típus az fix. A lövések már több helyről hallatszódtak és szinte meg se álltak. Lefeküdtem a földre és a tetőhöz nyomtam a fülem. Tisztán hallatszott hogy bent lövöldöztek. Elhatároztam hogy le kell jutnom innen bármibe is kerüljön. A tető széléről felmértem a terepet és ki is találtam hogyan fogok innen lejutni. A villámhárítón lemászok az első ablakig majd ott bemászok és már kész is.

Elkezdtem mászni de nehezebb volt mint gondoltam. A kezem remegett a lehetséges zuhanás gondolatától. Az eddig kellemesen fujdogáló szél egy egész tornádónak érződött és a cső melyben kapaszkodom erősen horzsolja a kezem. Lassan és megfontoltan eresztem lentebb magam de ekkor megcsúszik az egyik lábam. Azonnal megkapaszkodtam mind a két kezemmel és próbáltam visszahelyezni a lábam de nem tudtam. Éreztem hogy karjaim nem bírják már sokáig és ha így folytatom lezuhanok több emelet magasról. Nincs más választásom elkezdek láb nélkül kézzel mászni. Már csak néhány méterre van az ablak de már csurom vér mindkét tenyerem. Felszisszenek a következő mozdulatom után és egyből a tenyeremre pillantok. Egy elég nagy vasdarab fúródott bele. Iszonyatosan fáj de tovább kell mennem. Ahogy ránehézkedek fel is ordítok a fájdalomtól
és néhány könnycsepp is leszalad az arcomon. Érzem hogy nem bírok tovább menni, pont elérem a párkányt ha ugrok egy kicsit de ez nagyon veszélyes. Bármennyire is félek ez az egyetlen lehetőségem így elrugaszkodom és a párkány peremére érkezem. Ha egy kicsit is megmozdulok a lábaimmal leesek. A kezemmel kell belöknöm magam az ablakon. Mély levegőt veszek és teljes erőmmel hátra lököm magam. Az ablak ennek hatására betörik én pedig beesek rajta. A fülem borzasztóan lüktet és egyik részemet se érzem. Ha már eljutottam idáig megtudom mi folyik itt. Ezzel a gondolattal bíztattam magamat hogy ne álljak meg. Fegyver után kutattam a szobában de egy ollón kívül mást nem találtam.

Jobb lesz ha kerülöm a harcot.-törődtem bele. Ahogy kiléptem a folyosóra egy halom hullát láttam. Kezemet a számhoz kaptam és szemeim tágra nyíltak. Az egész folyosó végig teli volt hullákkal. Nem bírtam tovább ott maradni amilyen halkan csak tudtam átléptem az élettelen testeket és tovább álltam. Már majdnem elértem a fő központhoz mikor a semmiből megjelent Niragi. Kissé meglepődött hogy lát de nem sokkal később gonosz vigyor szökött szájára. Ahogyan ő egyre közelebb jött én úgy hátráltam de végül a hátam elérte a falat és erősen nekiütköztem.

Ha tudnád mióta várok erre!-állt meg velem szemben.

Óó hidd el tudom!-álltam védekező pózba.

Mikor régen barátoknak gúnyoltuk magunkat nem értettem mi ez az érzés de mostmár tudom, szín tiszta gyűlölet. Téged is piszkáltak! Csak úgy mint engem de annyi különbséggel hogy te sznob voltál aki megérdemelte azt hogy úgy bánjanak vele! Én viszont csak magányos voltam, nem tehettem róla! Mindig itélkeztél mások felett. Csak azért kellettem hogy valakinek a lenézése és a tudat hogy gazdagabb vagy nála helyre állítsa az önbizalmad!-emelte fel a hangját. Igaza volt. Mindig is az igazat mondta. Sose hallgattam rá mert mélyen tudtam hogy igaz van. Féltem az igazságtól mert hiába próbáltam azt mutatni...

Nem vagyok jó ember.

Kérlek...-néztem a fiúra könnyes szemekkel. Már megint itt van. Manipulálni próbálom, mint régen. Utólag jöttem rá hogy ő elhitte hogy a barátja vagyok, és elhitte hogy valakinek végre jelent valamit de mégis csalódott. Azóta nem hisz semmiben.

Ezazz könyörögj csak, utolsó szavak?-mosolygott rám miközben kibisztosította fegyverét.

Ugyan az maradtál mint aki akkor voltál.

És ezzel három golyó talált el egymás után. Sokkos állapotban néztem le a hasamra mely már szitaként szolgált majd lábaim feladták a szolgálatot és a földre borultam. Nirgai lassan felém sétált és leguggolva felemelt pólóm nyakánál fogva.

Én szóltam, megint pofára estél!-engedett el majd engem otthagyva elment a tető feljáró felé.

Flashback 3évvel ezelőttről:

Hé nézzétek ki jön? Egoista Ami!-nevetett egy csapat fiú az iskola folyosóján. Nem törődve velük léptem be a terembe ahol néhány lány fejeket vágott rám a többi felkiáltott valamit.

Megjött a sznob picsa!

Jézusom ne nézz rá túl “gazdag hozzá„

És még sok más ezekhez hasonlókat. Csendben leültem a legelső padba mikor oda jött hozzám egy fiú.

Sz-Szia! Tudom milyen ha mindenki utál és csak azt ak...-nem tudta befejezni mert beleszóltam.

Nem utálnak, csak irigyek.

Persze ahogy mondod! Na de azt akartam mondani hogy velem is ez van és esetleg közösen átvészelhetnénk, mint jó barátok!

Jó lehet még valamire ez a srác, ha nem is lenne haszna majd növeli az önbizalmamat.

Persze benne vagyok! Az én nevem Ami! És a tiéd?

Én Niragi vagyok! Nagyon örültem!-mosolygott rám aztán felállt és átment a saját termükbe.

Ezek után egyre többet lógtam vele. Mondjuk legtöbbször csak rávettem valami rosszra élvezve hogy hallgat rám és megteszi értem de egyszer csak kicsúszott az irányítás a kezemből és Niragi majdnem karambolozott, utána soha többé nem kerestem.

És így csináltam az ártatlan, bántalmazott és naív fiúból egy szörnyeteget.

___________________________________________

984 words

Sziasztok! Köszönöm a sok pozitív visszajelzést nagyon örülök hogy tetszik nektek a könyv és remélem ez a rész is elnyeri majd tetszéseteket!

A következő rész nem tudom mikor várható nagy valószínűséggel csütörtök hajnalban posztolom azt is.😓

A helyesírást újból nem néztem át előre is bocsánat emiatt.

További jó olvasást!❤️