Blood, Sweat&Tears {Taehyung fanfiction} - Befejezett

9. rész

Voltatok már úgy, hogy egy szülinapi buliban vagy új évi köszöntéskor úgy berúgtatok, hogy azt hittétek már meg sem élitek a másnapot? Na ezt szorozzátok meg kétszázzal és adjatok hozzá ötöt. Na pontosan így érzem magam. Nincs egy olyan porcikám ami ne fájna de olyan szinten, hogy legszívesebben azonnal golyót eresztenék a fejembe ha lenne nálam pisztoly. Esküszöm még a fejemen lévő hajszálak is fájnak. Eddig fogalmam se volt arról, hogy az emberi haj fájhat. Hát most már ezt is tudom.

Még a szemeimet se tudom kinyitni pedig nagyon igyekszem. Már megszámolni sem tudom hanyadik próbálkozás után sikerült résnyire kierőszakolni szemhéjaim összecsukódott állapotát. Homályos volt minden de még ígyis, hogy amúgy jelen helyzetben abban sem voltam biztos lány vagyok-e vagy sem, azonnal sikerült leszűrnöm, hogy nem a szobámban vagyok. Ijedtségemre kipattantak szemeim kellemetlen érzést társítva arcomnak. Körbejárattam tekintetem a helységen de akárhogy néztem sehogy sem volt ismerős. Ez biztosan nem az én szobám de, hogy YeonWoo-é se az is biztos. De akkor mégis hol vagyok és ki hozott ide? Állj! Egyáltalán mi történt? Elkezdtem elmém legmélyebb bugyraiban kutakodni ahonnan kezdtek előbújni az elmúlt -legalább is nagyon remélem, hogy nem napok óta vagyok itt- napom eseményei. YeonWooval készülődtünk arra a buta bulira, igen. Az még megvan, hogy Byeol odapofátlankodott hozzám és az is, hogy Taehyung is tiszteletét tette. De aztán minden ködös. Megmasszíroztam halántékom és tarkómat is hátha segít az emlékezésben. Majd áttértem vállamra és nyakamra is. Jesszus a nyakláncom! Igen már emlékszem, elkezdett égetni és elhajítottam. Az erdő. Volt ott valaki! Talán ő hozott ide? El lettem rabolva? Jaj ne... Ki kell szabadulnom!
Mikor fel akartam kelni csak akkor vettem észre, hogy bal kezem ki van láncolva az ágy rácsához valami igazán furcsa színű fémlánccal. Próbáltam kiszabadítani csuklómat, letépni a láncot, eltörni a rácsot de nem ment. Hiába vetettem be erőmet egyáltalán nem működött. Mintha valami láthatatlan védőpajzs lenne a szobában ami meggátolja az erőm használatát. Mégis mi akarna ez lenni? Hol a fenében vagyok?
Kezdtem egyre jobban pánikba esni és már azon a ponton voltam, hogy elkezdtek torkom szakadtából ordítozni, de aztán elvetettem az ötletet hiszen ha tényleg elrabolt az a valaki jobb nem tudtára adni, hogy magamhoz tértem. Így újra megpróbálkoztam a lánc elszakításával de hiába, az erősen tartotta magát. Majd hirtelen lépteket kezdtem el hallani és visszafeküdtem az ágyra, mintha csak aludnék. Hallottam ahogy nyílik az ajtó és valaki bejön rajta. Nem kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam egy férfi jött be. Ugyanis őméltósága kicsit sem zavartatva magát káromkodva csapta be az ajtót, valakit erősen szidalmazva. A hangja azonnal elárulta, hogy nem egy nőnemű lény jött pizsiparty-t csapni.

- „Jaj mert azt mondtam” -vékonyította el hangját ami eléggé gúnyosra sikeredett- De jó, hogy te mindent megmondasz! Várj csak ezt még visszakapod te szemét. Megbosszulom amiért velem csináltatod ezeket a munkákat.

Hú de haragszik valakire basszus. Úgy tűnik az a valaki nem volt egyedül az erdőben, biztosan voltak csatlósai és most az egyikük jött be hozzám, ki tudja miért. Hallottam ahogy eléggé csörög valamivel de nem nyitottam ki szemeim nehogy rájöjjön már nem vagyok kiütve. Pedig rohadtul kíváncsi voltam mi ez a motoszkálás. Majd lépteket hallottam és alig fél másodpercre rá az ágy baloldali része megsüllyedt. Ez csak nem...? Most tényleg leült mellém? Nemár!

- Ó szent pókháló, most ezt hogy csináljam? -mit hogy csináljon?- Nem ez így nem jó. Jaj jó édes denevér! Van egyáltalán ezen a ruhán cipzár vagy hogy a tökömbe kell ezt levenni?

Levenni? Na azt már nem! Erre már kinyitottam szemeim és felpattantam. Az ágyon ülő srác ijedtében szó szerint hátrarepült a szoba másik végében lévő szekrénynek ami kb vagy három méterre volt az ágytól. Ezt mégis hogy a francba csinálta? De nem állhattam le ezen filózni, ki kellett szabadítanom magam. A rémült férfi hamar összeszedte magát és kikászálódott a félig összezúzott szekrényajtóból amit nem akartam elhinni. Ezt mégis hogy a fenében úszta meg egyetlen karcolás nélkül? Hiszen szó szerint átszakított egy kőkemény szekrényajtót ami nem kis sérülést tudna okozni akár a legkeményebb embernek is. Ő meg bármiféle jajgatás vagy vérző seb nélkül felállt és megindult felém. Furcsa de hófehér bőre és éjfekete hajzuhataga erősen emlékeztetett valakire, aki nem tudom miért jutott most az eszembe. De valamiért erősen hajazott Taehyungra, igen arra a Taehyungra, a suliból. Kivéve pirosan izzó szemeit amiről merem remélni, hogy csak ijesztgetésként kontaklencsét tett be magának. Nem azt mondom, hogy féltem hiszen akkor hazudnék nem vagyok az a félős típus, de kellemetlen borzongás futott végig testemen. Légyszi mondja azt valaki, hogy az csak kontaklencse!