Blood, Sweat&Tears {Taehyung fanfiction} - Befejezett

12. rész

Taehyung szemszöge

- Segítség! Hall engem valaki? Kérem segítsenek!

Szaladj csak szépségem, itt úgysem hall senki. Boldogan eredek a sikoltozó áldozatom nyomába kinek félelemmel teli lénye kellemes borzongással tölt el. Ilyenkor az áldozat pulzusa megemelkedik, vére adrenalinnal telik meg ami édesebb ízt ad neki. Ühm, a kedvencem!
A szűk sikátorba csalva a lányt hamar felfedem neki magam, hisz tudom úgysem menekülhet.

- Segítség! -sikolt fel kétségbeesve.

Odaérve hozzá kipirult arcára simítok amiben csak úgy lüktet csábítóan piros vére. A lány teste megfeszül és riadtan pillantgat rám. Szemeiből könnyek folynak, de nem tud meghatni. Éhes vagyok!

- Segítsen már valaki! -kiabálja újra, ki tudja hanyadjára ma este.

- Sikolts csak angyalom, úgysem hall senki. -elmosolyodtam és a friss vér illatára azonnal kipattantak szemfogaim.

- Jesszusom! Mi a fene vagy te?

- Én? A rossz oldal. -rákacsintottam a hatás kedvéért.

Befogtam száját és azonnal nyakára tapadtam. Úgy szívtam vérét mintha az életem múlna rajta. Ami félig azért igaz is volt. Mióta fogyóban van a halhatatlanságért felelős elixír egyre éhesebbek vagyunk mindannyian. Régebben elég volt heti kétszer vadásznunk ma már a napi egyszeri is kevés. Mindannyian érezzük a varázslat gyengülését és tudjuk csak akkor maradhatunk életben ha a lány erejét elvesszük és feláldozzuk újabb elixír gyanánt.
Miután az utolsó cseppet is kiszívtam prédámból elengedtem és élettelen teste úgy zuhant a koszos betonra mint az elszáradt falevél az őszi talajra. Jóllaktam. Igazi kielégülés számomra az esti lakoma, jobb még az emberek által imádott szexnél is. Bár teljesen sosem érzem magam jóllakottnak, van bennem valami fura éhség ami sosem csillapodik hiába a megnövelt áldozataim száma. Tudom mi enyhíthetne éhségemen de annak még nem jött el az ideje.
Összeszedve társaimat hazaindulunk. Az utat gyorsan megtettük hála gyorsaságunknak. Az otthon maradt fivéreink váltva minket indultak vadászni, még az éj leple alatt. Nappal sosem vadászunk az túl kockázatos, most nem engedhetjük meg magunknak a lebukást.
Miközben könyvemet bújtam Jin jött oda hozzám elől összekulcsolt ujjakkal. Tudtam akar valamit, csak akkor csinálja ezt a kezeivel.

- Mit akarsz?

- Meddig akarod még a lányt lent tartani?

- Ameddig el nem jön az idő az áldozatra. Miért? -pillantok rá.

- Na de Tae az még odébb van. Hideg van odalent egy embernek. Nem gondolod, hogy idő előtt meghal ha továbbra is ott tartod bezárva?

- Nem, nem gondolom. Különben is mit érdekel téged mivan azzal a Dampire-ral? -emeltem meg szemöldököm.

- Nem érdekel. De nem gondolod, hogy épp elég bűntetés lesz az neki, hogy miattunk kell meghalnia? Legalább addig ne legyünk vele kegyetlenek amíg itt fogvatartjuk.

- Jinnek igaza van Taehyung. -érkezett meg JeongGuk is. Na már csak ez hiányzott...- Ne bűntesd őt még ennél is jobban.

- Hű de összebeszéltetek ti ketten. -dobtam le mérgesen könyvemet.

- Nem beszéltünk össze Tae, de be kell látnod, hogy nem helyes amit teszel. Ez a viselkedés az északiakat jellemzi nem minket.

- Elég ebből! -hangom csak úgy visszhangzott az óriási térben- Egy szót se halljak többé YooJungról világos!? Ott marad lent és kész.

- De ott meg fog halni Taehyung! Te sem akarhatod ezt.

- Nem érdekel.

- És mi lesz így a szertartással? Vagy azt akarod, hogy mindannyiunknak annyi legyen?