"Elmesélek valamit magának, Abigél néni, mert tudom, hogy magának el lehet. Képzelje, coming outolt az unokatesóm, tudja, akit mutattam, hogy tancolt a szalagavatón, az a szép fiú. És az anyukája elküldte otthonról, de a mamája befogadta és most nála lakik.
Találkoztam vele tegnap és megmondtam neki, hogy teljesen mindegy kit szeret, nekem ugyanolyan ember."
Nem győzöm ölelgetni. Ez a kislány az, akivel tavaly év elején vért kellett izzadni, üvölteni, fenyegetni, helyre tenni, és közben elhitetni vele, hogy nem bántom, hogy attól, hogy tanár vagyok, megbízhat bennem.
"- Abigél néni, egyik ismerősöm azt mondta, ne higgyek a tanároknak, ne is bízzak meg bennük, mert semmi mást se akarnak, csak elérni, hogy munkával keressünk pénzt.
- És mond csak, hogyan kell nem munkával pénzt szerezni? Kérdezd meg ezt az ismerősödet, mert engem is érdekel, és akkor én se jövök dolgozni.
- Ha maga nem jön az iskolába tanítani, akkor én se jövök tanulni. Én inkább nem hiszek neki, hanem magának, csak jöjjön."
Ez meg egy nagyszájú kisfiú, aki egy percre se tud csendbe lenni, mert "Azt mondták a szakértői bizottságban, hogy adhds vagyok, kicsit autista, de nagyon okos!"♡
Szívcsücskeim.
Ó illetve a végére egy fontos tanulság egy 15 éves nagyfiútól, amikor az előző kisfiú közölte, hogy két lány is tetszik neki:
"De hát nem tarthatsz egyszerre két lányt a tűzbe!"
Ez volt a tegnapi napom 🙂
YOU ARE READING
Tanárnak lenni, amikor
Non-FictionAz LMBTQ könyvem fele nagyjából a tanárságról szól. Ma rájöttem, minden nap tudnék ezzel kapcsolatban írni valamit. Hát akkor miért ne, legalább addig, amíg a hosszabb lélegzetű művek készülnek a háttérben. A borítókép a munkahelyemről van.
