Legnehezebb kérdések, amiket pályám során kaptam:
- Abigél néni, lenne az anyukám?
- Abigél néni, maga mikor veszítette el a szüzességét?
- Abigél néni, én miért vagyok ilyen buta?
Mindre őszintén válaszoltam. Igen, mindegyikre.
Aztán vannak a közepesen nehezek:
- Abigél néni, amikor a fiúk elélveznek, az miért olyan jó érzés?
- Abigél néni, két fiú is tud egymással szexelni?
- Abigél néni, mi itt mind fogyatékosok vagyunk, nem?
És a maradék:
- Abigél néni, fáj ha pisilek és piros is, megnézed?
- Abigél néni, leszel a feleségem?
- Abigél néni, hogyan kell elérni, hogy egy lány szeressen? Elég, ha virágot veszünk neki és akkor már a feleségünk lesz?
De mindközül a legnehezebb:
- Abigél néni, beszélhetnék magával?
Mert ez aztán bármi lehet, pl. "Bocsánat a tegnapi viselkedésemért, soha többet nem fog előfordulni." vagy "Azt hiszem, volt egy kis baleset és bement a kaki." vagy "Felhívná anyát, hogy ne felejtse el, hogy délután elmegyünk a Pistihez, azt mondta, ott találkozunk négykor, de mi lesz ha elfelejtette."
vagy "Megmondaná a XY tanár néninek, hogy nagyon szeretem?"
És végtelen variációk sora. Mindig meg tudnak lepni.
YOU ARE READING
Tanárnak lenni, amikor
Non-FictionAz LMBTQ könyvem fele nagyjából a tanárságról szól. Ma rájöttem, minden nap tudnék ezzel kapcsolatban írni valamit. Hát akkor miért ne, legalább addig, amíg a hosszabb lélegzetű művek készülnek a háttérben. A borítókép a munkahelyemről van.
