Üldöző múlt (Befejezett) (Bosszúállók f.f)

Part 1

Sziasztok! Itt is lenne a hivatalos első rész! Nem ígérem, hogy minden héten teszek fel új részt de próbálkozok!
Jó olvasást!🥰

Egy újabb hosszú és fájdalmas nap. Csak annyit akartam, hogy az ágyamban elfeküdhessek és senki ne zavarjon az elkövetkezendő 1 hétben. Minimum.
De csak a kanapéig jutok. Ahova mindenki is. Mindannyian a harci szerkónkban vagyunk és senkinek nem volt arra ereje, hogy levegye.

-Stark! -emeltem rá a tekintetem -Ha nem adsz most nekünk 24 óra alvást akkor én esküszöm, hogy te leszel a következő! -néztem rá szúrósan

-Kicsi Barnes én sem akarok menni úgy, hogy mindenki menjen aludni! -legyintett de senki nem mozdult

-Úgy érzem kicsit halott a mozgásképességünk! -kuncogtam el magam. Mindenkire mosolyt csaltam de senkinek nem volt ereje még nevetni sem.

Lassan viszont mindenki elment a szobájába. Csak ketten maradtunk Steve-vel.

-Fel kéne menni! -támaszkodott meg a térdein.

-Kéne! Tehát nem muszály csak jó lenne! -nyöszörögtem kinyújtott lábakkal. Napját nem tudom mikor sajogtak ennyire a csontjaim.

-Gyere Lil! -állt fel majd kezét nyújtotta. Fájdalmasan de elfogadtam a kezét mire úgy felrántott, hogy először azt sem tudtam hol vagyok.

-Ha ennyi erőd van fel is vihetsz! -böktem meg a hasát játékosan majd elindultam a szobám felé

-Azt hittem nagyobb ellenállást fogsz mutatni! -jött mellém és átkarolta a vállam.

-Hinni a templomba kell Steve! Nálam alszol? -kérdeztem az ajtó előtt

-Letusolok! -puszilta meg a fejem búbját majd a saját szobájához ment. Mosolyogva léptem be a szobámba.

-Végre fel találtál! -gúnyolódott Sharon az ágyamon ülve. Én egy nagy sóhaj után becsuktam magam mögött az ajtót majd a szekrényemhez léptem -Már kezdtem örülni, hogy meghaltál mikor meghallottam a hangod! -állt fel az ágyamról.

-Sharon nem tudod mi az a magánszféra? -kérdeztem rá miközben elkezdtem levenni magamról a tokokat.

-De tudom! Itt aki nem tud valamit az te! -háttal voltam neki de éreztem ahogy közelebb jött így megfordultam. Csípőmön még ott volt a tartó így nem éreztem magam veszélyeztetve.

-Tessék? -néztem rá hitetlenkedve

-Steve! Az enyém volt előbb! -már megint kezdi. 2 hete tűrtőztetem magam mert mindig volt még egy kis energiám harcolni de most csak tűnjön el a szemem elől!

-Sharon nem mondom el kétszer úgy, hogy jól figyelj! -néztem a szemébe majd hideg hangon közöltem vele gondolat menetem. -Van 10 másodperced eltűnni a szobámból mert ha nem, nem fog érdekelni a fáradtságom ahogy az sem ki az isten átka vagy! Életemre esküszöm úgy megnyúzlak, hogy magad akarsz véget vetni a kínkeserves életednek! -végére kicsit erényesebb, hangosabb, parancslóbb hangon szóltam rá de ő egy tapottat sem mozdult. 10.

-Nem félek tőled! -jött egy lépéssel közelebb. Kisanyám neked nagy csoda kell mostmár. 9.

-Elővigyázatosabb lenne! -mondtam majd megragadtam a torkát. 8.
Szorítottam amíg nem kezdett el fuldokolni. 7.
Ajtó felé toltam a torkánál fogva. 6.
Kinyitottam az ajtót. 5. -Én nem a jó kislány vagyok ki meghunyászkodik! Én magam vagyok az ördög! -4. Megmaradt erőmből löktem rajta egyet mire a folyosó közepén találta magát vöröslő nyakkal -3! -mondtam ki végül és becsaptam az ajtóm. Majd a csukott ajtón lecsúsztam. Elegem van belőle! Teljes kibaszott szívemből gyűlölöm!