AZ emlék ami mai napig kísért. Majdnem 10 éve történt ráadásként én öltem meg őt de még mindig olyan mintha élne és rám vadászna. A mai napig látom magam előtt a tekintetét és a mai napig kiráz a hideg már csak a gondolattol is, de az érzéseimet mindig elkellett rejtenem. Sokszor kellett már az undorom vissza fogni, ahogy a fájdalmam, boldogságom, dühöm vagy bármi mást is.
Nagyot sóhajtottam és becsukva a szemeim az ég felé emeltem a fejem. Most úgy érzem bárcsak eltűnnék nyomtalanul.
˙˙˙˙˙˙
-Ügyes vagy Angyalkám! -mondta távolról Wentworth. Ó, hogy bárcsak te lennél a boxzsák. Igaz már egy éve más a kiképzőm de az az undor és düh soha nem fog elmúlni. Még szerencse, hogy mostmár nem nyúlhat hozzám mert kipenderítik. A Fekete Angyal nevem is tőle van. Ő mondta a vezetőségnek, hogy halálos is tudok lenni de simán csak fenyegető is. És mivel olyan kis ártatlan tekintetem van mint egy Angyalnak, de belül oly sötét vagyok mint egy feketelyuk közepe. Gyorsan összeállt nekik, hogy nagyobb és ügyesebb kiképző kell nekem. Fél rohadt szar év után kaptam egyet és már majdnem egy éve nem is járt ebben a táborba de ma visszajött és nem akarom tudni mit akar.
-Sok időm volt! És kihasználtam! -mondtam a szemébe nézve majd visszaforduúltam a zsákhoz. Ritmusosan ütöttem, főleg a teknikámat gyakoroltam. Bár nem nagyon kellett rajta csiszolni.
-Azt látom! Tüzes és erőteljes! Tökéletes akár egy gyémánt! -mondta szinte csábítóan és hallottam ahogy egyre közelebb jön. -Nem akarod levezetni valahol ezt a feszültséget? -kérdezte alig egy méterre tőlem.
-Csak akkor ha a haláloddal végződik! -ütöttem tovább a zsákot rá sem nézve. Tudtam, hogy látnak és tudtam, hogy ismernek már. Ha megzavar leütöm. Nem ő lenne az első és nem is az utolsó.
-Mikor lettél ilyen bátor? -kérdezte és megfogta a vállam amire én pillanatokon belül reagáltam. Ütés helyett a kezét fogtam meg és megfordulva tengelyem körül kicsavartam kezét majd mivel szembe kerültem vele egy olyan jobbost kapott tőlem amitől hallottam, hogy az orra reccsent egy nagyot. -Ezt megbánod! -köpte szinte már a vért ami az orrából folyt le.
-Nem te vagy az első! Mint mondtam volt időm! -mondatom végén bejött két őr és elkísérték Wentworth-ot. Végre nyugtom van.
˙˙˙˙˙˙
Hihetetlen menni minden történhet egy év alatt, még akkor is ha csak egy bunkerba vagy bezárva. El sem hiszem honnan volt akkor annyi lelki erőm.
˙˙˙˙˙˙
Hivatott a nagyfőnök. Sejtem már mit akar de úgy érzem még nem állok rá készen.
Lassú léptekkel közelítette meg az iroda ajtaját és 3 határozott kopogás után vártam.
Behívott.
-Fekete Angyal, végre, hogy itt vagy! -állt fel ülő helyzetéből és mutatta, hogy foglaljak helyet. Lassan ültem le a kijelölt székre az asztala előtt és mikor én leültem ő is.
-Hivatott! -mondtam hidegen. Megtanultam ezen a helyen, hogy semmilyen érzelmet nem szabad kimutatni.
-Van egy feladatom számodra! Pontosabban egy célpont. -éreztem. Legszívesebben ordítottam volna, hogy én többet nem akarok, elég volt az az ég de nem tehettem. Tudtam ha megtenném olyan kínzásokat kapnék amiket eddig képzelni sem mert senki. Így tehát csak engedelmeskedtem.
-Mit csináljak pontosan? -még ott volt előttem az első esetem. Egy családapa. Szörnyeteg voltam. Megöltem. Vérben úszott. A kezemhez tapadt a vére.
˙˙˙˙˙˙
Szokták mondani, hogy az elsőt soha nem felejtjük el. Ez igaz. Első szerelem, első csók, első csalódás, első szex, első öles. Mindre úgy fogunk emlékezni 50 év múlva is mintha tegnap lett volna. És ennél igazabb aligha van a világban.
˙˙˙˙˙˙
Edzettem. Sokat. Egész nap. Főleg mióta áthelyeztek engem Noah-val együtt. A legjobb tanárt kaptam.
2016 elején helyezték át ami nem is volt olyan régen de annyi küldetést kaptunk már, hogy úgy éreztem egy év tizede itt vagyunk.
Vacsoráról mentem vissza a szállásomra. Csak egy zuhanyra vágytam.
Beérve a szobámba eg, rakat ruhát fogtam magamhoz és úgy mentem be a külön fürdőszobámba.
Nekem külön volt, hiszen nekem teljesen más volt a napirendem mint másoknak. Sokszor egész napot a tábor helyen töltöttem, sokszor pedig kint a falain túl. Ezért kaptam én is külön szobát.
Miután végeztem a fürdéssel szinte megkönnyebültem. De amint kiléptem az ajtón már vigyázban is álltam.
-Uram! -álltam vigyázba amint megláttam. Azt a mocsok hányszor akartam már megfolytani.
-Angyalka! -jött közelebb hozzám. Nem mozdultam. Katona üzem mód. -Szórakozzunk egy kicsit! Csak mi ketten! -amint hozzám ért kicsavartam a karját és el löktem magamtól majd újra vigyázba álltam. -Te rohadt ribanc! Mostmár tudom miért mondta Wentworth, hogy néha meg kell téged baszni. De ne aggódj! Én nem leszek olyan gyengéd mint ő! -mondta mire egy pillanat alatt lepergett előttem az az emlék. Majd amint karnyújtásnyira állt tőlem megragadtam és csak ütöttem.
Nem tudom hol és hogyan de reccsenést hallottam. Sokat. Élveztem. Élveztem, hogy most én vagyok aki irányít.
Mikor már nem mozgott leálltam. Hirtelen nem is akartam elhinni, hogy én csináltam. Gyorsan megnéztem és pulzusa még volt.
Segítség kell!
˙˙˙˙˙˙
Nem is értem, hogy lehet még életben. Oké, mozogni, beszélni nem tud de még vér a szíve! Hogy?
De ekkor döbbentem rá, hogy mennyi mindent éltem át. És csak 18 voltam.
De azt is tudom, hogy mára már azok az emberek akik bántották már nem tudnak. Kivéve egyet, de már nem egyedül kell szembenéznem vele.
Végre visszatértem elmében....
Insta:fkt.parduc
Tiktok: pantherblack02
ESTÁS LEYENDO
Üldöző múlt (Befejezett) (Bosszúállók f.f)
Fanfic!Titkokkal körbevéve folytatása! Lilibet Barnes élete eléggé pörgős volt. Árva volt mióta eszét tudja, utána katona lett, majd megismerte édesapját. Utána csakis fölfelé ment az élete. De valamit soha nem lehet kitörölni. Az ember múltját és ez van...
