Üldöző múlt (Befejezett) (Bosszúállók f.f)

Part 10

*2 hét múlva*

Elég fura abba belegondolni mi történt a fejemben rövid idő alatt. Igaz, hogy valóságban hónapokat ölelt körbe de nekem fejben ez csupán két hét volt.
Rémisztő. Csupán ezt tudom rá mondani semmi mást. 
Meg, idegen. Minden érzés, minden emlék mintha nem az enyémek lennének. Mintha csak egy filmet látnék és egy lennék a tömegben. De nem! Ezek én vagyok. Csak én láthattam úgy. Csak én élhettem meg úgy. Senki más.

A mai napom is úgy kezdődött mint mindegyik. Lementem a laborba vizsgálatokra. Igaz, hogy lassacskán mindenre emlékszek, de azt is tudni akarják, ki tudták-e szedni belőlem gyökerestűl. Kezdtem már nagyon unni az egész folyamatot. 
Mindenki próbál segíteni de még én sem tudom mi a baj. Esténként gyógyszer nélkül nem bírok elaludni hisz egész nap zsong a fejem és mellé még a többiek... túl sok. 

Nekem...a testemnek...az elmémnek...a lelkemnek. 

Nem is tudom mikor volt olyan amikor egyes egyedül lehettem volna nyugiba. Senki nem szól hozzám és senkihez sem kell szólni. Ezért is maradok mostanság a szobámba. Elfáradtam.

-Ne aggódj Lili, nem tart sokáig! -mondta Bruce megértően. Tőle kértem pár napja gyógyszert mert már napok óta nem aludtam addigra és a fejfájásom már kibírhatatlan lett.

-Nem aggódom! Itt legalább csend van! -sóhajtottam és becsuktam a szemem az ágyon fekve.

-Na hol tartunk dokikám? -jött be nagy lendülettel Stark. Szerintem ezt megbeszélik mindig, hogy Bruce beszél velem pár szót majd Tony beront. 

-Kicsit csendesebben! -szólt rá Bruce. Ez az egy jó dolog amiért itt szerettem lenni. Bruce nem kérdez, nem nyavajog, nem akar megfejteni csak hadja, hogy magamtól emlékezzek. Ha nyugalom kell ide jövök. 

-Na miaz a zöldike nyugtalan? -piszkálta tovább Tony Bruce-t. Ekkor kinyitottam a szemem és mérgesen ránéztem.

-Csendet! Ennyit akarok. -suttogtam mire kivételesen Tony is befogta a pofáját és bele kezdtek a vizsgálatokba. 

***

Már órák óta elmehetnék de nem megyek. Nem sokat beszélnek egymással csak ha találnak valamit, vagy kell valami úgy bele vannak merülve a saját dolgukba. Hozzám pedig egyáltalán nem szólnak. És nekem ennyi bőven elég. 

-Na felmegyek rágcsáért! Nektek kell valami? -állt fel hirtelen Tony. Megráztam a fejem. -Oké, akkor egy kis csoki. Neked? -felé kaptam a fejem de ő Bruce-ra nézett

-Nagy adag kávét! -mondta mire Tony egy bólintás után kisétált a laborból. 

-Ez most komolyan semmibe vett és úgy döntött? -háborodtam fel Tony-n. Szeretem a csokit de most nem kívánok semmit. 

-Ne vedd komolyan. Tony törődik mindenkivel a maga modján és mindjárt dél. Nem volna jó ha rosszul lennél. -mosolygott rám Bruce. Már dél van? Észre sem vettem, úgy bekebelezett a csend. -Hogy-hogy nem mész fel? -kérdezte leülve elém.

-Itt csend van. Ti elvagytok a munkátokkal én meg egyedül lehetek már amennyire. Még a szobámba sem lehetek egyedül mert valaki mindig talál indokot, hogy ott töltsön 1-2 órát. Itt csend van és nyugalom. Nekem most ez kellene. -panaszoltam neki egy hirtelen felindulásból amit szinte rögtön megbántam. Mármint ahogy fogalmaztam. -Szeretem a csapatot meg minden de már...