Üldöző múlt (Befejezett) (Bosszúállók f.f)

Part 5

Mindenkitől bocsánatot akarok kérni hiszen kicsit elkéstem a rész megírásával. Nagyon sajnálom én sem így terveztem de remélem tetszeni fog.

(+ mostmár nincs más dolgom csak írni hiszen vizsgáimnak vége és meg is gyógyultam így megpróbálom mihamarabb befejezni)

Puszi🩷
Insta:fkt.parduc
Tiktok: pantherblack02

Reggel sziréna hangra riadtunk fel. Kapkodva öltöztünk fel és rohantunk le a többiekhez. Vagyis akartunk lerohanni ugyanis egy bomba ami felrobbantotta a folyosó véget megakadályozott.
Megfordulva elindultunk a másik irányba az amolyan tűzlépcsőn.
Steve egész végig fogta a kezem mintha attól félnek, hogy egy törmelék szétválaszt minket.
Nem hittem volna eddig, hogy lesz egyszer olyan amikor nem magam miatt aggódok menekülés közben. Ez elég önzőnek hangzott de ilyen vagyok....voltam.

Leérve tudatosult bennem, hogy fent még szép volt a helyzet. Betört üvegek, törmelék mindenhol, a vezetek csak úgy lógtak mindenhonnan. A torony olyan hatást keltett, mintha évek óta nem látogatta volna senki. Ahogy az épületet egy újabb bomba rengette meg végre tudatosult bennem, hogy ki kell jutni innen. Mindenkinek. Steve próbálta felvenni a kapcsolatot a többiekkel a fülesben de az kihalt volt teljesen.

-Steve. Menjünk le! Itt biztos... -ekkor egy újabb bomba robbant. Alattam. Elengedtem Steve kezét és az alatta lévő emeletre estem. Felnyögtem fájdalmamba.

-Lili! -a zajoktól alig hallottam meg Steve hangját.

-Steve, jól vagyok! -ordítottam vissza amennyire csak tudtam majd felálltam és megpróbáltam egy kicsit összébb szedni a gondolataim. Úgy éreztem minden egyes gondolatom ott hever a törmélet ugyan olyan apró darabokban.

-Lemegyek hozzád! -tört át a hang a gondolataimon. Körbe néztem. Nem tud.

-Ne! -ordítottam vissza. -Lent találkozzunk a torony előtt! -vártam a válaszra de egy pillanat csönd után amíg én is visszatartottam a lélegzetem végre kaptam.

-Oké, de siess! Szeretlek! -hirtelen lelassult minden. A pillanat mikor nem tudod eldönteni, hogy fogod-e viszont látni/hallani a személyt.

-Én is Szeretlek! -kiabáltam vissza és már csak reménykedni tudtam, hogy meg is hallotta.

Lassan elkezdtem átvergődni magam a törmeléken és eljutni valami lépcső féléhez. Elég nehezen ment tekintve, hogy mindenem sajgott. De sikerült elérnem egy lépcsőig ami még ép volt. Ott haladtam óvatosan le mikor egy hangot hallottam kintről ami egy repülőéhez hasonlított, így lépteimet megszaporáztam és a következő ajtónál kimentem a lépcsőházból ami az után nagy vöröses maramcssárgás fényben úszva kezdett el égni.
Újratervezés.
Nem sokáig jutottam a gondolkodásban mert megint eltűnt a lában alól a talaj. "A jó édes kurva anyátokat istenek! Miért? Miért játszodoztok velem?"
Alig bírtam felkelni de rögtön arébb ugrottam egy nagy törmelék darab útjából. Ez után viszont megint hallottam valamit amit ezúttal láttam is. Egy helikopter. Sharon Carterrel a kormány mögött. "Oh..a kis ribancba bele"
Szemébe néztem és szinte éreztem mi fog következni így elkezdtem szaladni a tűzlépcsőhöz. Jól éreztem. Következő pillanatban betörték az ablakok maradékát a katonák és utánam kezdtek el futni. Alig bírtam lerázni, mindig ott voltak a nyomomba.

Viszont a következő robbanás le vett a lábamról így beértek. Verekedni kezdtem velük de mivel mindenhogy előnyben voltak így hamar kiütöttek és minde elsötétült.

***

Egy sötét, dohos helyen ébredtem. Egyet tippelhettek kinél leszek "vendég".
Yap...
A HIDRA-nál.
Éreztem, hogy nem az aki mondja magát. A kis sunyi luvnya.
Magamba mérgelődés után megmozgattam a kezeim amin (ki gondolta volna) bilincsek csörögtek a rázásomra, majd beletörődve megdörzsöltem a szemeim.
Kezdtem visszatérni a testembe. Elkezdtek sajogni a végtagjaim, majd az agyam is beindúlt. Innen nem tudok csak úgy kilibbeni. Azt sem tudom, hogy még ugyan abban az országban vagyok-e. Racionalitás. Még élek. De, hogy meddig az már kérdés.

Csizmák koppanása. Halk beszéd. Kulcs csörgés, majd kinyílik a nagy vasajtó ami mögött én voltam. Carter és Oscar Schulting. A német HIDRA egység főnöke.

-Lám..lám..lám...Fekete Angyal. Jó újra látni! -vigyorgott rám azzal az ocsmány ördögi mosolyával.

-Bárcsak én is mondhatnám ugyanezt Oscar! -vicsorogtam vissza. Utálja a keresztnevét. És ezt pontosan tudtam. Ahogy mindenki ebben a kibaszott szervezetben.

-Olcsó szajha! -vágott orrba. Éreztem a vér fémes illatát, így gondolom sikerült elég nagyot ütnie.

-Az melletted van Oscar! -minnél többett beszéltem annál jobban lángolt fel mind a kettőben a harag tüze. Nem jól leplezték. Higgadság, nyugalom, magabiztosság, felsőbbrendűség. Ezekre mindig figyelni kell. Ha ezeket megérzik a szavaid hanglejtésében akkor ők semmisültek meg nem te.

-Inkább válogasd meg a szavaid Angyalka! -jött be Henryk Trocki a lengyel főnök. Az egyetlen ember akiben volt némi tiszteletre méltó. Nem tudom, hogy megfogalmazni de tiszteltem. Soha nem rabolt el lányokat prostitúció céljából, vagy soha nem ölt jó indok nélkül. Szinte meg sem lehet mondani, hogy a HIDRA tagja.

-És ha nem? Halálra vertek? Mert onnan is visszajövök kíséteni. -mosolyom egyszerre volt ördögi és angyali de Trockit nem bosszantotta csak odajött és legoggolt mellém. Oh..azt elfelejtettem, hogy a lánc természetesen nem engedett még fel állni sem a földről.

-Nem vernek halálra max. félholtra de kellesz nekünk. Elég erős vagy, hogy kibírt az új gépünk. -na és a következő mosolytól még bennem is megfagyott a vér. Ördögi, földönkívüli, sokatmondó, kihívó. Van amire nekem sincs válaszom így csak folytatja. -Előtte persze kapsz egy közelebbi szobát hozzám és utána mérjük csak fel az erőd mennyit változott az évek alatt. -kettőt tapsolt majd két katona jött be. szúrósan néztem rájuk majd ahogy Carter szemébe néztem magabiztos vigyor jelent meg rajtam.

-Mond csak Carter! Milyen volt mikor Steve először lefeküdt veled? -ártatlan kérdés de tudom, hogy soha nem feküdtek le. Szemében egy pillanat alatt harag lobbant és ha nem fogják vissza nekem ugrik. Nekem akinek szabad volt nagyjából a keze ugyanis a láncot kiakasztották a falból. Láthatóan mély levegőt vett majd úgy szólalt meg.

-Honnan is tudhatnád? -röhögött fel erölködve.

-Kettőnk közül te nem tapasztalod meg soha! Elmeséljem? -utolsó cérnaszál a kérdésemmel pattant el. Nekem ugrott. Még félig lekötött kézzel is sikerült jópár ütést bevinnem neki mire lefogtak. Négyen....
Utána viszont addig ütött amíg ki nem fogyott a szuszból, vagyis csak gondolom hiszen egy jó pár ütés után elájultam.

***

Mégjobban sajogtak a csontjaim mint előzőleg de nem baj. Megérte. Ördögi mosoly jelent meg arcomon majd szét néztem az új cellában. Fokkal világosabb volt és a sarokban észrevettem egy kamerát. Bele mosolyogtam és kecsesen felé mutattam a középső ujjam.
Még mindig le voltam láncolva de legalább már fel bírtam állni. Egy wc és egy békebeli ágy volt. Semmi más.
Hirtelen kivágódott a vasajtó és Trocki jött be két katonával majd egy szó nélkül elkezdtek kirángatni. Szinte végig vonszoltak a folyosón egy másik vasajtóhoz. Megtanultam már, hogy ne kérdezzek, ne ellenkezzek, de az már nem én vagyok így mikor megláttam az orvosi szobát hangot adtam minden gondolatomnak.

-Mi a faszt akartok még velem? -a néma csendben a hangom még rekedt változata is éles ollóként hasított végig. Mindenki engem nézett.

-Még nem is csináltunk semmit Angyalka! -paskolta meg az arcom Trocki

-Soroljam az éveket és a történéseket? -emeltem fel jobb szemöldököm mire csak inett a fejével az engem vonszoló katonáknak akik egy pillanat alatt konkrétan feldobtak az orvosi ágyra. Ezek után leszíjjaztak majd tappancsokat helyeztek rám.

-Nyugi angyalka még csak megvizsgálunk, hogy egyáltalán megmaradtál-e azon a szinten, hogy kibírd! -ezután csak a számba nyomott egy ruha anyag szerűt majd angolosan távozott.

Elkezdődött előről. Minden egyes részlet megisétlődik egy kis eltéréssel.
Most van kiért küzdenem....