Üldöző múlt (Befejezett) (Bosszúállók f.f)

Part 9

Reggel mikor felkeltem már Wanda olvasott mellettem. Mikor észre vette, hogy fent vagyok letette.

-Nem kell olvass csak! -rekedt volt a hangom de már jobb volt mint tegnap.

-Nem! Igazából arra vártam, hogy felkelj. Jó hallani a hangod!

-Tegnap ugyan ezt mondták. -mosolyodtam el.

-Mindenki ezt gondolja ugyanis 6 napig aludtál előtte pedig 34 napig fogva tartott a HIDRA. Nem most hallottuk a hangod. -mosolygott rám kedvesen. Fájdalmas valóság arcul csapott -De ne aggódj azt a helyet felrobbantottuk, valamint egy két embert fogva tartunk és ebben a pillanatban is valaki kihallgatja őket. -jó. Nem úszták meg szárazon.
Ránéztem a kis tálcára és egy bögrét láttam rajta még egy kis péksütit.

-Mi van benne? -kérdeztem a bögrére mutatva.

-Tea, még meleg lehet. Idd meg jót tesz a torkodnak. -azzal kicsit kintebb húzta a kis asztal szerűt így könnyedén elértem mindent rajta.

***

Reggeliből is csak pár falat ment le de már több mint este. Délben, pontosabban ebédkor váltottak. Apa hozta az ebédet. Jó volt kettesbe beszélgetni vele. Mégjobban tisztázódott bennem minden.
Délután 4 felé viszont be jött Tony és Bruce azt hittem, hogy megdöbbentő vizsgálatot akarnak de nem.

-Tehát Lili... azt hisszük tudjuk hogy vegyük ki belőled! -kezdett bele Bruce

-Hát akkor mire vártok? -már fel is akartam kelni az ágyból de megállítottak.

-Ne olyan hevesen. Tudjuk, de azt is, hogy fájdalmas lenne most még. -mondta Tony mire visszadőltem. -De ha túl sokat várunk akkor már nem tudjuk eltávolítani belőled. -mérlegeltem. Elég sok fájdalmat túl éltem már. Ezt is túl fogom.

-Próbáljátok meg most! Sok mindent átéltem már és tudom, hogyha baj van itt vagytok. Amikor beadták akkor is meghalhattam volna egy dohos cellába zárva de túl éltem. Csináljuk! -meglepődtek. Biztos nem erre számítottak hisz pár percig csendben maradtak.

-Biztos? -kérdezte Bruce

-Biztos! -ágyszélere ültem várva, hogy ők is bele menjenek. -Kérlek! Így is fáj, vegyétek ki minnél hamarabb!

-Ha ennyire akarod megpróbalhatjuk! -mondta Tony mire hoztak egy kerekesszéket és így toltak a laborba.

A szobámból is láttam már, hogy máshol vagyunk de ahogy mentünk el az ablakok előtt erdőt láttam. Új helyen vagyunk. Tony is észre vehette ahogy csodálkozom.

-Miután megtámadták a tornyot átköltöztettem ide a Bosszúállókat. -mondta mire egy lassút bólintottam.

Mikor odaértünk a laborba már kicsit feszültebb voltam. Lehet csak a sok műszer miatt. Minden közepén szinte egy asztal volt szíjjakkal és zsinórok amik a gépeket kötik össze.

-Tudom, hogy ijesztő lehet de a fájdalom miatt mozgolódnál így le kéne kötnünk téged mert nem jó ha mozogsz! -mondta Bruce mikor beértünk.

-Jól van! Csak legyek túl rajta minnél előbb! -mondtam és egy kis segítséggel átültem az asztalra.

Elkezdték magyarázni mit és hogy fognak csinálni de közbe szakítottak őket a többiek, ahogy konkrétan berohantak.

-Mit képzelték? Még bele is halhat! -szólt rájuk Steve. Mérges volt nagyon. Apa jött utána.

-Tudjátok egyáltalán mit fog vele csinálni? -idegesek voltak. Mint mindenki de csak ők szóltak bele. Nekik volt a legnagyobb szavuk.

-Amúgy is, hogy gondoljátok, hogy csak úgy elviszitek és nekünk nem is szóltok?!? -Steve addig mérgelődött és szidta őket amíg én közbe nem szóltam.

-Én mondtam, hogy benne vagyok. -elnémult. -Mondták, hogy veszélyes de így is fáj. Minden mozdulat. Többet is kibírtam. Steve nem lesz baj! -felé nyújtottam a kezem amit megfogott szemembe nézett. Láttam ahogy saját magával vívódik. Nagyot sóhajtott majd egy puszit adott a kezemre.

-De ha bármi baja lesz kicsinállak titeket! -mondta Tony-éknak.

-Na végre mostmár! Lilin kívül mindenki menjen a műszerek mögé és ha tud inkább üljön le! -parancsolta Tony mire engedelmeskedtek neki. Nem tudtak mást. Befejezték a mondandójukat, arról, hogy mit fognak csinálni majd elkezdték.

Lefeküdtem és leszíjjaztak. Meg utoljára oldalra néztem a többiekre és elmosolyodtam. Értük kibírom. Utoljára a fejemet rögzítették. Bruce beszúrt két tűt a karjaimba majd a lábaimba. Végül ő is beállt Tony mellé a gépekhez. Vártam.

-Oké. Kész vagy? -kérdezte Tony

-Kész! -mondtam határozottan de belül majd szét vetett az idegesség.

Hallottam ahogy lassan mozognak és indítják a gépet. Beszívtam a levegőt majd kifújtam.

-Oké kezdődik! -szólt Bruce majd hallottam egy gomb nyomást.

Feszítő érzés volt de nem vészes. Bár nem akartam elkiabálni. Vártam. Majd pár kattanás után olyan érzésem volt mint mikor a mágnesek egymás felé mennek lassan. Mintha a vérem lassan menne a tű felé amit belém szúrtak. Elmondhatatlan. Fájt nem tagadom. Fájt de kibírtam. Fogaimat összeszorítottam és vártam a végét.

Perceken át tűrtem és tűrtem. Feszített, égetett. Belülről akart kitörni.
Nem bírtam tovább egy hangos sikítással engedtem ki a lassan felemésztő fájdalmat.

-Elég! -szólt apa de nem hagyták abba. Remek, nem a felénél fogom annyiban hagyni. -Azt mondtam elég Stark!

-Ha nem bírod nézni akkor kifelé! -morrant rá Tony mire síri csend lett. Köszönöm!

Nagyokat lélegezve próbáltam minnél jobban ura maradni magamnak.
A percek óráknak tűntek és a fájdalom nem akart múlni.

Majd egyszercsak elmúlt. Elmúlt az égetés, a feszítő érzés.

Szabad voltam.

Annyira elfáradtam mintha egy maratont futottam volna le egy levegővel.
Elernyedve és lihegve feküdtem még kikötözve.

A többiek csak lassan jöttek oda. Eloldoztak majd segítettek felülni.

-Hogy vagy Lili? -kérdezte Bruce miközben kiszedte belőlem a tűket.

-Fáradtan de megkönnyebülve! -mondtam bágyadtan.

-Akkor valamit biztos segített! Még megvizsgálunk, hogy biztos kikerült-e teljesen a szervezetetből majd mehetsz is a szobádba! -mosolygott Bruce, amit viszonoztam.

***

Vizsgálatok után apa elkisért az új szobámba és ott maradt velem.
Feszült voltam, hisz arra emlékeztem kik ők de arra nem, hogy miken mentünk keresztül.
Kimerültem. Nem tudom mennyi idő volt a kísérlet de elfáradtam, így rögtön kiterültem az ágyon.

-Miért egyeztél bele rögtön? Így veszélyesebb volt! -kezdte apa mire csak egy sóhajjal felültem.

-Mert attól, hogy nem emlékszem részletekre azt tudtam, hogy fáj. Emlékeztem a távoli múltamra. Nem akartam azt érezni amit a HIDRA-s éveim alatt szinte minden nap. Elmondani nem tudom mennyire nehéz volt nem üvölteni a nap 24 órájában. De nem tettem. Nem tettem, mert tudtam, nem ér semmit. Ezért vállaltam rögtön, mert nem bírtam volna tovább egy napig sem. -apa arca eléggé gondolkozóba váltott. Szerintem a múltamon gondolkozik, hogy mi lehet ennél rosszabb, de nem kérdezett. Csak felállt és odaült mellém. Megölelt.

•••

-Nálad tökéletesebb lányt elsem tudnék gondolni lányomnak. -tárta ki a karjait egy ölelésre. Ahogy elnéztem neki is új de legalább neki is sokat jelent. Óvatosan bújtam bele az ölelésébe és a bal karját nem is akarta körém fonni.

•••

Insta:fkt.parduc
Tiktok: pantherblack02