A múltam fog a sírba vinni, Chuu

Part 9

Órákig hatalmas csend volt abban a kis irodában, ahol Dazai aludt. Chuuya az asztalánál gépelt hevesen, de a lehető legcsendesebben, hogy a barna ki tudja magát pihenni. A békésnek tűnő csend nagyon jól esett neki is. Dazai mellette volt, nem kellett aggódnia akkor miatta és a munkájával is képes volt haladni. Szerette volna, hogy így legyen mindig, de azt nem akarta, hogy ilyen áron.

Végül Dazai felébredt. Ásítva ült fel a kanapén és körbenézett. Lassan tudatosult benne, hogy hol is van. Chuuyara nézett, aki addigra már a laptopja fölül nézte őt, de nem mondott semmit. Felkelt és az asztalhoz sétált, amin sokkal kevesebb papír pihent már, mint órákkal azelőtt, majd rátámaszkodott. A vörös érdeklődve nézett rá, mert nem tudta megállapítani, hogy pontosan mi is járhat a fejében.

– Szeretnék kérni tőled valamit – mondta Dazai, majd az asztalon pihenő cigarettásdobozból kihúzott egy szálat és a szájába vette. – Láttam egy fura álmot. Ha igaz, akkor az lenne a legjobb, ha elhagynád a maffiát.

Chuuya szemei elkerekedtek. Dazai meggyújtotta a cigarettáját és szívott belőle egy nagyot.

– Te tudod, hogy mi folyik itt – folytatta. – Amíg itt vagy, fennáll annak a veszélye, hogy úgy jársz, mint én. Ha mind a ketten ugyanabba a helyzetbe csöppenünk bele, vesztettünk.

– Ezt mégis hogyan gondoltad, Dazai?

Chuuya egyáltalán nem értette az egészet. Hogyan kellene csak úgy elhagynia a maffiát? Biztos volt benne, hogy azonnal a nyakára küldenék a legerősebb csapatot és végeznének vele. Nem sok esélye lenne a túlélésre, neki nincs akkora szerencséje, mint a magasnak, akit Mori azután is a tenyerén hordozott, hogy az elárulta őt. Félelem költözött a gondolattól a testébe, amit már rég érzett. Ha elárulja a szervezetet, esélye sem lesz látni Dazait és nem tud információkat kijuttatni az irodának. Félt, hogy míg ő a másikak oldalán tevékenykedik, addigra teljesen elveszíti a barnát.

– Most tök jól érzem magam, ne rontsd el a terveim – kezdett nyavalyogni Dazai miközben megkerülte az asztalt és megállt Chuuya széke mellett. Ez mozdulattal maga felé fordította a széket és Chuuya arcába hajolt. Arca komor volt, de mégis mosolygott, aminek az összképe még a vörös számára is ijesztő volt. – Bármi is legyen az igazság, mindenképp ki kell játszani Mori-sant. A kezemen lévő szúrások sokat elárulnak. Az egyik még nagyon friss, tegnapira tippelek. Ha egy szerrel tartatnak itt, nem lesz sok szerencsém, maximum, ha menekülök, de ha igaz az álmom, az sem lesz megoldás, mivel itt vagyok. Megint.

– Miféle álomról beszélsz?

– Azt álmodtam, hogy az Irodához tartozom.

– Össze-vissza beszélsz, Dazai – sóhajtotta Chuuya miközben le nem vette a szemeit a kötszeresről. – Csak a saját fejedet zavarod össze.

Dazai kiegyenesedett és elfordult tőle. Hosszú másodpercekig nem mondott semmit, majd inkább elindult az ajtó felé.

– Ha nem is beszélsz, de ez igaz, tűnj el, amíg lehet.

Dazai hangja határozott volt és érezni lehetett, hogy valami terv ragadt a fejébe. Chuuya bánta, hogy nem hallgatta végig és tudta, hogy most haragszik is rá emiatt. Nem akarta hülyének nézni Dazait, de míg nem talált kis semmit, nem akart beszélni. Lehet, hogy csak nagyobb zavart okozna a fejében, de ahogy hallotta, hogy az Irodával álmodott, biztos volt benne, hogy Dazai a zavart megoldja magának is. Reménykedett, hogy nem tesz semmi felelőtlenséget.

Chuuya ezzel be is fejezte a munkáját. Nem akart már több időt ott tölteni, mert egyre nehezebben bírt gondolkodni. Valahogy jelentenie kellett a történéseket az Irodának, de nem tudta, hogy mi lenne a legjobb megoldás.