A múltam fog a sírba vinni, Chuu

Part 6

Hajnalban mozgolódásra ébredt fel. Hunyorogva nézte a szobában mozgó sötét alakot, majd lassan kirajzolódott Dazai alakja előtte, aki épp az ablak felé vette az irányt. Halkan kinyitotta azt, majd rágyújtott egy szál cigarettára. Egy ideig csak állt és meredt előre, majd hirtelen hátat fordított a világnak és a párkány alá ült.

Chuuya nehezen mozogva felkapcsolta a lámpát és a dohányzó arc felé fordította a tekintetét. Dazai megviselt tekintettel meredt maga elé miközben újra csak a nyakát fogta és az orrából folyt a vér. Chuuya azonnal felpattant és a másikhoz sietett, aki észre sem akarta venni őt. Elhúzta a másik kezét a nyakáról, amin újabb sebek pihentek már.

– Szedd össze magad, Dazai! – kérlelte miközben a cigiért nyúlt, hogy kivehesse a kezéből, de a barna csak elhúzta a kezét és beleszívott.

– Ne játszd a süketet! – mordult rá Chuuya.

Dazai ahogy kifújta a füstöt és a kék szemekbe nézett mogorván, pont úgy, mint akkoriban. Chuuya hirtelen meghátrált a tekintettől, de megemberelte magát. Újra a cigarettáért nyúlt, viszont abban a pillanatban Osamu csak úgy az ujjai közé nyomta. Homlokát ráncolva figyelte a barnát, aki továbbra sem szabadult meg a maffia korszakából megmaradt tekintetétől.

– Fáradt vagyok ahhoz, hogy veled veszekedjek ilyenkor – jelentette ki Dazai.

Chuuya reagálni sem tudott hirtelen. A cigaretta véres volt, már az ő kezére is jutott, így inkább felkelt, elnyomta a maradékot, bezárta az ablakot és az éjjeliszekrényéhez sétált. Elővett egy doboz zsebkendőt, megfogta az elsősegély dobozt és visszasétált az ablakhoz. Újra csak helyet foglalt, majd lassan elkezdte letörölni a vért a másik arcáról. Dazai felsóhajtott, majd hátra szegte a fejét és elvette Chuuyatól a zsepit.

– Bocsánat.

– Miért kérsz bocsánatot? – kérdezte Chuuya miközben kinyitotta a dobozt és elővette a fertőtlenítőt és egy vattát.

– Ha nem lettem volna akkoriban olyan kegyetlen, lehet, hogy ez meg sem történt volna.

A vörös hallgatott és míg a másik hátra szegett fejjel ült, lassan elkezdte letörölni a friss sebeket. Szerencsére nem voltak olyan mélyek, csak néhány részen vérzett.

– Ha akkoriban tudtad volna, hogy ez meg fog történni, biztos vagyok benne, hogy még egy lapáttal tettél volna a dolgokra, hogy meg is öljenek azonnal.

– Nem emlékszem, hogy hogyan kerültem ide.

– Az ablak alá? – lepődött meg Chuuya.

– Az álmomra sem emlékszem. Arra ébredtem, hogy fáj a nyakam. Inni akartam egy kis vizet, aztán most itt vagy és a sebeim látod el.

Chuuya zavarodottan nézett a másikra, aki óvatosan elhúzta az orra elől a zsepit és a földre dobta. Nem hitte volna, hogy néhány pillanat alatt szerez képszakadást a nagyobbik, de így már érthető volt számára az előbbi viselkedés. Ez szerinte már nem csak egy egyszerű zavarodottság, inkább hasonlított a helyzete a tudathasadáshoz.

– Reggel majd beszámolhatsz róla az orvosodnak, biztos tud erre mondani valamit.

Az orrvérzése néhány perc alatt abbamaradt, Chuuya pedig ellátta a sebeit. Visszavezette az ágyba és hozott neki egy pohár vizet. Dazai az idő alatt csak ült mozdulatlanul az ágy támlájának dőlve és lassan az ujjait tördelte. Mire azzal végzett, a kisebbik már elé tartotta a poharat. Lassan elvette és beleivott egy keveset. Már szomjas sem volt, csak szeretett volna csendben létezni és átgondolni a lehetőségeit. Chuuya kérésére elfeküdt az ágyban, de minden álom kiszállt a szeméből.