A múltam fog a sírba vinni, Chuu

Part 11

Hosszú ideig csendben dolgoztak. Míg Dazai a fegyverek listáját készítette el, addig Chuuya a jelentéssel foglalatoskodott. Nem beszéltek, direkt azért, hogy minden neszre feltudjanak figyelni. Az a kis mélyedés a szőnyegről nem tűnt el, nem is lehetett onnan semmit sem hallani, de ők türelmesek voltak. A fegyverlista teljesen lefoglalta a nagyobbikat, nem nézett a munkája alatt a vörösre, ami feltűnt a másiknak. Kicsit zavarta, hogy Dazai az eszénél van, de nem beszél vele. Érthető volt, mert nem akartak lebukni, de akkor is szívesen beszélgetett volna vele. Biztosra is mehetett volna, hogy tényleg minden rendben van a másikkal, ezzel ő is képes lett volna megnyugodni.

Hosszú órákkal később Dazai volt az első, aki megszólalt. Nyújtózkodva állt fel az asztaltól, mint aki tényleg megölte a testét a folyamatos papírmunkával.

– Szomorú, hogy nincsen jobb dolgunk, mint papírozni – nyavalyogta. – Kezdek kissé türelmetlen lenni. Nem szeretem az ilyen helyzeteket.

– Ezt reggelig be kell fejeznünk mindenképp. Elfelejtetted, hogy az élet nem csak móka és kacagás?

– Ha az élet móka és kacagás lenne, valószínűleg egy pszichiátrián lennék elzárva.

Dazai nem hagyta abba a hisztit. Nem tagadta, hogy zavarja az idegen, aki velük volt, de reménykedett benne, hogy megtörik, mert nem volt semmi ötlete, hogy mit lehetne vele kezdeni. Ha el is kapják, hova vihetnék? Mit tehetnének vele? Mori keze volt a dologban, biztos volt benne és így, hogy normálisan látta a világot nem is voltak kérdései maga felé. Azzal a kevés infóval is kezében képes volt értelmezni a sok történést és alkalmazkodott pillanatok alatt. Maga sem értette, hogy hogyan volt képes ilyen hamar visszakapcsolni a maffia emberévé, de a gyomra kavargott tőle. Az is bántotta, ahogy Chuuyaval bánt az este alatt, de nem volt képe kinyögni egy bocsánatot, mert jogosnak is érezte.

– Ha én lennék az orvosod, kérdés nélkül vinnélek eutanáziára, ne aggódj – morogta Chuuya miközben letette a kezéből a papírokat és elővett egy szál cigarettát.

– Megtennéd értem? – csillant fel Dazai szeme.

A vörös szemöldöke megrándult a kérdés hallatán, de visszafogta a további megjegyzéseit. A cigit meggyújtotta, majd az asztalra könyökölt. A jelentésével végzett, de nem mondta ki nyíltan. Nem volt biztos benne, hogy bármit is kellene mondania az idegen miatt. Bánta, hogy nem vette észre hamarabb, így is sokkal nyíltabban beszélgettek az érkezésükkor, mint kellett volna. Nem engedhette, hogy az a személy elhagyja a szobát és beszélhessen a főnökével az elhangzottakról. Félt, hogy már több ideje ott van és esetleg azt is láthatta, hogy Dazai megkapja az ellenszerét.

A fejét a csuklójának döntötte, majd egy fáradt sóhaj hagyta el a száját. Nem volt jobb ötlete, muszáj volt megragadnia a személyt és végeznie kellett vele, hogy véletlenül se derülhessen ki a kis titkuk, amit eddig olyan szépen igyekeztek elrejteni mindenki elől. Egy lehetősége maradt Mori szemében, nem szabadott eljátszania, mert lehet, hogy tényleg előidézik ezzel a város pusztulását.

– Nagyon hosszú napom volt és már kezd tele lenni a hócipőm – morogta, majd hirtelen felállt az asztalától, megragadta az azon lévő ceruzákat és a láthatatlan alak felé hajította. A ceruzák hegyükkel előre repültek szabályosan előre, végül pedig az ismeretlen testében álltak meg leghamarabb.

Egy vékony női hang kiáltott fel, abban a pillanatban el is vesztette az ereje felett az irányítást. Chuuya felismerte a lányt, míg Dazai csak pislogott párat a jelenetre, de nem volt hajlandó odamenni. A régi jelentésből, az egyenes, kékesfekete hajú lány nézett rájuk fájdalmasan a zöld szemeivel. Inget és fekete farmert viselt, amit már vér áztatott, pont azokat a márkákat, amiket a maffián belül szinte mindenki kap. Chuuya meglepődött a viseleten, de nem esett neki kérdésekkel, hisz már több, mint nyilvánvaló volt, hogy a maffia tagja.