A múltam fog a sírba vinni, Chuu

Part 5

Figyeleeem, +18-as jelentet tartalmaz és talán egy kis cukiságot is

Chuuya kora délelőtt ébredt fel akarata ellenére. Ásítva ült fel az ágyában, mellette Dazai feküdt és épp a másik csuklóját szorongatta álmában. A vörös meg sem lepődött, hogy erre felébredt. Dazai szorítása mindig is erős volt, néhányszor tett már foltot a bőrére régebben is. Óvatosan lefejtette a nagyobbik kezét magáról és az ágy széléhez kúszott. A telefonjára nézett, majd magához vette és az üzeneteit kezdte átnézni. Mindenki a munkájával kapcsolatban zaklatta, de az üzenetek közt megbújt Yosano neve is. Mindent kizárt a fejéből hirtelen és arra az egyre kezdett összpontosítani.

„Az éjjel Ranpot valaki megtámadta, eszméletlen állapotban került kórházba. Nem fog tudni már segíteni nekünk, ami megnehezíti a dolgot."

Egy sóhaj hagyta el a száját. Minden álom elszállt a szeméről, de fejben még nagyon nem volt magánál. Kimászott az ágyból és az ablakhoz sétált. Ahogy a kezébe vette a cigisdobozát, meglepve vette észre, hogy sokkal könnyebb, mint amilyen volt, mikor odatette. Szinte tele volt még este, de most összesen öt szálat talált benne. Dazaira pillantott, aki közben nyakig húzta a takaróját és halkan motyogott valamit álmában. Végül rágyújtott egy szálra a nyitott ablak mellett és újra a gondolataiba mélyedt.

Látott igazságot Dazai gondolatmenetében és remélte, hogy tényleg ott lesz a neve annak, aki képes láthatatlanná válni, vagy egy olyannak, aki képes ilyen szereket előállítani. Az utóbbiban jobban reménykedett, mert még emlékezett, hogy az a férfi is drogokat készített és árult a kikötő területén, ezért is került bajba. Dazai ügye volt az egész, ő csak néha ment és zavarta a nagyobbikat, sokat nem tudott arról a szervezetről. Akkoriban nem volt velük olyan nehéz elbánni, ezért kapta meg Dazai teljesen egyedül a feladatot és alig négy nap alatt minden karcolás és felesleges halál nélkül érte el, hogy a vezetőjük belesétáljon a csapdájába, majd a másnap reggelt már nem is élte meg.

A hideg kirázta a gondolattól. A mostani Dazai már teljesen más volt a szemében. Tudott nevetni, sokat játszotta a bohócot és nem volt hajlandó embert ölni. A régi Dazait is nagyon kedvelte, de a mostani is kezdett egyre közelebb kerülni a szívéhez. Jó embernek tűnt hirtelen a szemében, majd újra csak bevillant neki a kegyetlen végrehajtó képe.

Órákig ült a nappaliban és a laptopján igyekezett távolról elérni olyan adatokat, amikre szükségük volt. A kávéja az asztalon gőzölgött, a reggelijéhez nem nyúlt, de hevesen nyomkodta a billentyűzetet.

– Jó reggelt! – tűnt fel hirtelen előtte a barnahajú a nyakát dörzsölve.

Chuuya kíváncsian nézett fel rá, majd az épp dörzsölt területe tévedt a szeme. Ki volt pirosodva és karmolások helyét fedezte fel.

– Viszketett?

– Arra ébredtem fel, hogy karmolom a saját nyakam – sóhajtotta Dazai, majd leült a földre és a kisebbik térének döntötte a fejét. – Szörnyű álmaim voltak.

– Kivételesen nem tűntél annyira zavartnak – jegyezte meg Chuuya miközben letette maga mellé a laptopját és a földön szenvedőt figyelte.

– Alig aludtam. Szinte fél óránként felkeltem az éjjel, míg valaki az igazak álmát aludta.

Dazai hangja nagyon szenvedős volt, máskor leszidta volna miatta az ex társa, de most nem volt olyan kedvében. A barna hajkupacba csúsztatta a kezét és gyengéden végig húzta rajta, végül megállt az arcánál.

– Akkor sem kellett volna elszívnod fél doboz cigit – mondta Chuuya, majd belecsípett az épp simogatott arcba.

Dazai feljajdult és elhúzta onnan a fejét.