A múltam fog a sírba vinni, Chuu

Part 7

Senki sem akarta hirtelen elhinni, amit Dazai mond. Az aznap attrakciója is bemutatta, hogy jelenleg elég szava hihetetlen.

– Tudom, hogy én vagyok, de az is én voltam – magyarázta egyszerűen, majd bedobta a szájába a cukorkát. – Biztosan van köztük alakváltó.

Kunikida a fejére tolta a szemüvegét és megmasszírozta az orrnyergét. Nem teljesen akarta elhinni a mesét. Kellett neki idő, hogy kitalálhassa, hogy megéri-e hallgatni a barnára és elindulni tovább azon a szálon.

– Gyere Dazai – törte meg a csendet Yosano, majd rámarkolt az említett kezére és húzni kezdte az orvosi felé. – Kapsz egy szurit és haza engedlek pihenni.

Dazai csendben ülte végig a Chuuyához vezető utat. Látszólag valami nagyon nyomta a szívét, de mégsem tette szóvá. Az irodánál töltött idő alatt józanodott, bár továbbra is rettentő alkohol szaga volt. Chuuya csak remélni tudta, hogy semmi sem fogja már megzavarni az éjszakai nyugalmát és nem kell vérben fekve megtalálnia a másikat.

A lakásba érve Dazai gondosan felakasztotta a kabátját, majd a fürdőbe ment. A kádba elkezdett vizet engedni és csak annyit lehetett hallani, hogy a ruháit dobálja le a szennyeskosárba. Chuuya sem tudott mit mondani neki. Neki is hosszú napja volt, nagyon tartalmasra is sikeredett és még nem találta ki a saját feladatára is a megoldást.

Letette ő is a cuccait, majd az esti rutinjukat tartva ment a másik után. Megállt az ajtóban összefont kezekkel és a félfának támaszkodott. Onnan figyelte a barnát, aki már a habok közt feküdt és a plafont bámulta.

– Biztos vagy benne, hogy a hasonmásoddal találkoztál? – kérdezte Chuuya visszafogott hangon.

– Biztos.

– El tudod mesélni, hogy mi történt?

Dazai lehunyta a szemeit és próbált visszagondolni a történésekre. Nem teljesen sikerült minden pillanatot a helyére raknia, de a lelkét merte volna tenni arra, hogy saját magával találkozott a temetőben.

Váltakozva jelentek meg előtte a pillanatképek. Látta a régi Dazait maga előtt, érezte a meglepettséget, amit akkor és hallotta is, hogy kérdez tőle, de már nem értette tisztán. A másik is beszélt, érthetetlen volt az is számára. Megölelte. A kezébe nyomta a papírt. Majd hirtelen egy új kép jelent meg előtte, miszerint az az alak nem is a kezébe adta, hanem egyenesen a zsebébe nyomta. Az utóbbi képek szinte váltakoztak egymás után és az érthetetlen beszéd zengeni kezdett a fejében.

Hirtelen felült a kádban, majd a fejéhez emelte az egyik kezét. A teste remegni kezdett, de ő levegőt sem mert venni, mert félt, hogy abban a pillanatban elszabadul a káosz, amit magában akart tartani.

Chuuya azonnal mellette termett és gyengéden megfogta a másik vállát. Aggódott a nagyobbik miatt, de akkor megint csak nem tudott mit mondani neki. Dazai egyre hallgatagabb lett, őbenne pedig nem volt annyi erő, hogy igyekezzen folyamatosan az ép eszénél tartani.

– Nem tudom... – motyogta Dazai miközben elhúzta a fejétől a kezét és Chuuyara nézett.

Az orra megint vérezni kezdett, de neki fel sem tűnt. A tekintete üres volt, de a vörös tisztán látta a visszafogott könnyeket benne. Dazai minden áron segíteni akart, hogy mihamarabb végezhessenek az üggyel, de nem tudott semmit sem tenni. Egy egyszerű találkozóra nem volt képes visszaemlékezni. Már-már ő is kételkedett a saját szavában és belátta, hogy a halovány kis emlékeivel nem megy semmire. Lehet, hogy tényleg nem az volt az igazság, amit ő látott.

Chuuya a szekrényből zsepit vett elő, majd visszadöntötte Dazait a kádba és bedugaszolta az orrát.

– Bármi is legyen az igazság, a lényeg, hogy itt vagy.