Megmentettél (Liushen)

14. Csonk

- Ki tette ezt? – kérdezte Liu Qingge megrökönyödve, mikor tudatosult benne, hogy Wu Chen lábát valószínűleg levágták.

- Senki – rázta a fejét Wu Chen.

- Ha senki sem tette, akkor a lábai talán maguktól tűntek el? – Shen Qingqiu szemében zavar tükröződött.

- Valóban. A lábaim maguktól tűntek el.

Miután Wu Chen fájdalmas arckifejezéssel felemelte ruhájának cafatjait, láthatóvá vált a rohadó hús és a lábcsonk. Liu Qingge tekintete nyugtalanul ugrált a csonk és Shen Qingqiu között. Bárhogy is nézte túl közel ült Wu Chenhez. Egy pillanatra bevillant egy kép. Shen Qingqiu lábak és kezek nélkül. Ösztönösen közelebb lépett, soha nem hagyja, hogy ez vele is megtörténjen.

– Ez a Jinlan városi járvány? – kérdezte döbbenten Shen Qingqiu.

 Wu Chen megerősítette és elkezdte magyarázni a tüneteket a betegség lefolyását. Liu Qingge viszont alig hallotta a szavait. Járvány, igen ez egy járvány. A fülében dübörgött a vér a megerőltetéstől, hogy nehogy elrántsa Shen Qingqiut Wu Chen mellől.

– Honnan jött ez a járvány? Hogy terjed? – sziszegte Liu Qingge a fogai között, szemét Shen Qingqiun tartva.

– Ez az öreg szerzetes szégyelli magát – sóhajtott Wu Chen. – Már több napja a városban vagyunk, de nem jutottunk előre, hogy bármit is kiderítsünk a járványról. Nem tudjuk, honnan tört ki a járvány, és nem tudjuk, hogyan terjed. Azt sem tudjuk, hogy fertőző-e vagy sem.

Liu Qingge keze ökölbe szorult. Magában átkozni kezdte Wu Chent.

„Nem hiszem el... Még azt sem tudja, hogyan terjed, de azért meglevegőzteti a sebét, ha esetleg levegőben terjedne. Vízzel kínál, ha a vízzel. Csonkja darabjait mutogatja, ha esetleg vérrel. Akkor járunk jól, ha valamiféle átokról van szó. Legalább akkor valószínűtlenebb a fertőzés."

– Láttuk a fegyverkereskedő fiát. Már régóta személyesen gondoskodik Wu Chen nagymesterről, de egyik testrészét sem borítja fekete ruha. Tisztán látható, hogy a testén nincsenek kiütések. Egészséges. Ha ez tényleg egy járvány, nem furcsa, hogy Wu Chen nem fertőzte meg? – elmélkedett a csukott legyezőjét néhányszor a tenyeréhez csapva Shen Qingqiu.

– Pontosan így értettem – mondta Wu Chen. – Valóban sajnálom, amiért mindenkinek terhére vagyok azzal, hogy itt csapdába estem.

Liu Qingge megkönnyebbült. Felsóhajtott, majd intett a többieknek, hogy kint megvárja őket. Innentől kezdve amúgy is csak arról lesz szó, hogy milyen különleges orvoslási technikák lesznek kifejlesztve. Se nem érdekelte, se nem volt feladata ezzel törődni. Itt most ő az erő szerepét töltötte be nem pedig az észét. Még akkor is, ha ezt fájt bevallania magának. Mindenesetre már azzal, hogy Shen Qingqiut viszonylagos biztonságban tudhatta elégedett volt.

Ahogy kilépett a kis fegyverkereskedés ajtaján, az orrát megcsapta, a város bűze. Az utcákon heverő szemét, a mosdatlan emberek és a rohadás szaga volt ez. Liu Qingge megrezdült, majd összevont szemöldökkel sétálni indult, hogy felderítse a terepet.

Az a néhány ember, aki még kimerészkedett az utcára, mind feketébe bugyolálva siettek a dolgukra. Liu Qinggében a már régóta bújkáló bajseltelem egyre erősebb lett. Nem a szellemszerű emberek vagy a bűz okozta, hanem a kép a karok és lábak nélküli Shen Qingqiuról. A korábbi megkönnyebbülés porrá lett. Mér tűnt az a másodpercnyi káprázat annyira valósághűnek? Villámgyorsasággal megfordult. Hosszú szigorú lófarokba kötött haja elegáns erőteljességgel fodrozódott a levegőben.

Mielőtt azonban elindulhatott volna lendületesen neki mentek. Liu Qinggét váratlanul érte a lökés, így hátratántorodott pár lépést. Tényleg ennyire elveszett a gondolataiban? A fiú, aki az imént nekifutott még mindig a mellkasába fúrta az arcát. Liu Qingge szemöldöke rángatózni kezdett, majd finoman eltaszította magától a tinédzser fiút. A fegyverkereskedő fia volt az, Yang Yixuan. Arcára hirtelen pír futott végig. Lopakodva néhány szemtelen pillantást vetve Liu Qinggére.

- Mit akarsz? – Liu Qingge hangja éles volt. Nem tetszett neki, hogy a fiú a nyomába eredt.

- Shen mester azt mondta, hogy tanítani fog engem! – kiáltott fel hirtelen Yang Yixuan, mintha éppen jelentést tenni.

Liu Qingge szemöldöke újra megrándult. Szinte látta maga előtt a Shen Qingqiu arcát, ahogy ráuszítja ezt a gyereket.

- Nem! – felelte egyszerűen Liu Qingge.

- Shizun! Kérem fogadjon el tanítványának!

Liu Qingge legszívesebben ráüvöltött volna a fiúra kihangsújozva a NEM minden egyes hangját. Azonban kontrollálta magát és egyszerűen elsétált a fiú mellett, vissza a fegyverkereskedéshez. Látnia kell, hogy Shen Qingqiu jól van. Yang Yixuan azonban nem távozott, és a nyomában loholt bárhogy is próbálta lerázni.

Ui.: a fejezet DCG fordítása alapján készült. Ezúton is köszönöm neki!