Megmentettél (Liushen)

22. Vallomás

– Gyere velem! - vörösödött el Lou Binghe szeme.

– Gongyi Xiao meghalt – mondta Shen Qingqiu – A vízi börtönt őrző tanítványok szintén meghaltak – folytatta Shen Qingqiu. – Luo Binghe, tényleg megérte száz Huan Hua Palota tanítványt feláldozni csak azért, hogy engem mindenki meggyűlöljön?

Liu Qingge kissé értetlenül nézett a szerelmére. Mégis miért akarna ilyet ez a kis pondró?

– Úgysem hiszed el, amit mondok, szóval ez az egész felesleges! Még egyszer megkérdezem: idejössz vagy nem? – felelte a tanítvány fagyosan.

Makacsul odanyújtotta a kezét. Shen Qingqiu még nem felelt, amikor hirtelen tizenvalahány ember jelent meg körülöttük a levegőben, repülő kardokon. 

– Shen Qingqiu a miénk! Senki más nem érhet hozzá... – kiáltotta.

Liu Qingge éppen feléjük akart suhintani Chen-luannal, amikor Luo Binghe erőteljesen odafordult, és rájukiáltott:

– Pofa be!

Nem is vette ki a kardját a hüvelyéből, de egy erőteljes energiahullám tört elő a testéből, és mindenki fülében egy hangos sípolás hallatszott. Ezúttal körülbelül tizen több méterre repültek el a kardjukkal együtt. A fele még egy falnak vagy oszlopnak is nekiütközött, amitől friss vér szökött ki a szájukon.

Liu Qingge szája megremegett az aggodalomtól. Mégis mennyire erős ez a romlott tanítvány? Egy határozott mozdulattal félrelökte Shen Qingqiut:

– Menj! Tedd, amit tenned kell!

– Elbírsz vele egymagad?! – kérdezte Shen Qingqiu a hangjában félelem csillant, mire Lou Binghe szeme még jobban bevérzett.

Ekkor harcolni kezdtek. Cheng Luan kard rendkívül erős volt, Luo Binghe viszont nem húzta elő a kardját. Ehelyett spirituális energiát gyűjtött a kezébe, és a puszta kezével szállt szembe a támadással! Liu Qingge nem tudta eldönteni, hogy gúnyolódik- e rajta, vagy valamilyen kultivációs balesetet szenvedett. Bármi is volt az ok, az számára lényegtelen volt. El kellett tipornia ezt a férget, hogy aztán Shen Qingqiu-t kézen fogva visszarángathassa a bambuszlakba.

Egy hatalmas robaj rázta meg a tetőt, és a fehér szivárványszínű spirituális energia egyszerre robbant fel. Túl hevesen küzdöttek, ezért a lentről figyelő kultivátorok a különböző szektákból nem mertek meggondolatlanul beleavatkozni. Liu Qingge észlelte, hogy Shen Qingqiu még mindig ott áll és őket nézi. Mintha mondott volna valamit, mintha könnycsepp legurult volna az arcán, mintha éppen búcsúzna tőle... Lou Binghe megütötte és Liu Qinggénak bele kellett harapnia az ajkába, hogy ne üvöltsön fájdalmában. Shen Qingqiu szeme elkerekedett, szinte pánikolva körülnézett és mikor a tekintete megtalállta a város legmagasabb épületét felugrott a tetejére. A szél úgy süvített mellette, ahogy a tetőn állt, mintha bármikor lesöpörhetné. Liu Qingge döbbenten bámulta a szíve összeszorult. Lou Binghe követte az ellenfele tekintetét és hirtelen türelmetlenné vált.

– Luo Binghe, ne légy meggondolatlan! – kiáltott fel Shen Qingqiu aggodalmasan Liu Qinggére pillantva.

– Túl késő – mondta Luo Binghe határozottan. A csuklójának egy mozdulatával kardja kicsúszott a hüvelyéből, és látható, morajló fekete energia vette körül. Cheng Luan idegesen felé döfött, Luo Binghe pedig gyengéden megütötte a Xin Mo kardja élét, amely olyan vékony volt, mint egy kabóca szárnya. Úgy tűnt, mintha az álnok szándék lassan, hullámozva áradna a kard központjából, és Cheng Luan teljesen megállt a levegőben, nem engedelmeskedett mestere parancsának. Liu Qingge még sohasem került ilyen helyzetbe, és a pillanatnyi döbbenetet nehéz volt elrejteni. Ahogy újra felnézett a szerelmére akinek az arcára elhatározás költözött, dühtől hajtva puszta kézzel rontott Lou Binghére, ám ekkor Xiu Ya elhagyta a hüvelyét, és Shen Qingqiu így szólt:

– Luo Binghe, gyere ide! Ma lerendezzük a dolgokat!

Luo Binghe a fejét rázta, és sötét tekintettel nézett rá. A következő pillanatban másfél méterre állt előtte, majd felemelte a kezét, hogy egy alakzattal a tető felső részét lefedje, és elvágja őket mindenki mástól.

Liu Qingge nem volt elég gyors. Nem hallhatta, hogy mi történik kettejük között. Shen Qingqiu szemében könny, arcán pedig gyász és bűntudat ült. Liu Qingge nekirontott a védőfalnak, azonban lepattant róla. Újra és újra próbálta, de az alakzat szilárdan állt, nem engedte őt a szerelme közelébe.

Aztán megtörtént. Lou Binghét vastagon átölelte a sötétség. Liu Qingge újra lepattant. Shen Qingqiu átölelte a tanítványát. Liu Qingge egy tetőre esett, de a sebeivel mit sem törődve újra nekirugaszkodott.

A tető alatti emberek már felkiáltottak:

– Shen Qingqiu elpusztította önmagát!

Liu Qingge eszeveszett vadállatként rontott a védőfalnak. Nem engedi meg, hogy meghaljon. Megígérte, hogy megvédi. Még nem mondott el neki semmit, még nem... 

Shen Qingqiu elengedte Luo Binghét, és lassan, botladozva hátrált. Először a Xiu Ya kard esett le. A mestere már elpusztította a saját spirituális energiáját, a kard pedig csak akkor létezik, ha a mestere is. A levegőben több darabra hullott. Liu Qingge megállt, nem tudta, hogy pontosan mikor kezdett sírni. Shen Qingqiu szájából vér csordogált. Liu Qingge pedig fájdalmasan felkiáltott.

- Shixiong!

Shen Qingqiu mintha hallotta volna felé pillantott. Hiába haldoklott, csak békésen mosolyogva ránézett. Szemében meg nem valósult remények csillogtak és valamit még mondott, de ezt Liu Qingge már nem hallhatta. Mégis értette a hangtalan vallomást. Shen Qingqiu hátraesett, és lezuhant a tetőről.

Ui.: A fejezet szó szerinti idézetet tartalmaz DCG fordításából. Ezúton is köszönöm neki!