Futás a célig /Az Útvesztő ff. I./

VI. FEJEZET [A Siratók]

A három fiatal letaglózva meredt egymásra. Hevesen ziháltak, tekintetüket válaszok után kutatva kapkodták a másik kettő között. Egyikük sem tudta, hogyan kellene megtörni a borzasztó csendet, de egy biztos volt: bökött nagy pácban voltak.

— Hogy jutott eszedbe ilyesmi? — szólalt meg végül hirtelen Thomas. Felpattant, és villámló szemét a földön ülő, rémült Astrára vetette, aki a dühös pillantás hatására akaratlanul is hátrált a porban. — Mégis hogy gondoltad ezt, mondd? Remélem tudod, hogy ezzel aláírtad a halálos ítéletedet.

— Thomas, én... — kezdte a magyarázatot a lány, ám a fiú nem hagyta, hogy végigmondja. Haragosan legyintett.

— Mindenki azon igyekszik, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyél, erre te mit csinálsz?! Az első adandó alkalommal az Útvesztőbe veted magad!

— Haver, elég! — lépett oda Thomas mögé Minho, csitítóan megfogva a vállát. — Ezzel most nem jutunk előrébb.

— Köszönöm! — mutatott diadalmasan a lány az ázsiai fiúra.

Minho komor pillantást vetett rá.

— Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy bökött vagy — szögezte le egyszerűen, mire Astra megadóan felemelte mindkét kezét.

— Én sem állítottam az ellenkezőjét - mondta, miközben közelebb lépett a fiúkhoz. — Figyeljetek, hisztek nekem, vagy sem, de fogalmam sincs, mi történt velem. Sajnálom. De most nem ez a lényeg — mélyen Thomas szemébe nézett, aki egyetértően bólintott, és lesütötte a szemét. — Ha túléljük ezt az egészet, majd jól kitárgyalhatjuk, mekkora idióta vagyok, oké?

— Áll az alku — villantott egy szomorú mosolyt Minho.

Astra összedörzsölte a tenyerét, és benedvesítette az ajkait. Csípőre tett kézzel vizslatta a két fiút.

— Futárok vagytok, nem igaz? Biztosan van valami tervetek erre az esetre. Vagy nincs? — kérdezte kutatóan. Thomas és Minho egyszerre pillantottak egymásra, majd bólintottak. — Akkor mondjátok. Lehet, hogy nem vagyok Futár, de attól még szerintem nem reménytelen a helyzetünk.

A két futóbajnok újra összenézett, aztán Minho nagyot nyelt, és egészen közel lépett a lányhoz. Fekete szemeit a lány halványkékjébe fúrta, aki érezte, hogy most valami fontos dolog kezdődik el. Nagyot nyelt.

— Jól jegyezd meg, amit most mondok — Minho hangja halk volt, és vészjósló. A lány úgy érezte magát, mintha egy katonai kiképzésen nézne az őrmestere szemébe. — Soha ne állj meg. Ha megállsz, meghalsz. Innentől kezdve az életed a futás. Ez az egyetlen szabályunk van. Kövess engem és Thomast, csináld, amit mondunk, még ha őrültségnek hangzik is. Megértetted?

Astra bólintott. Néhány másodpercig még egymás szemébe meredtek, majd párharcukat félbeszakította Thomas sürgető hangja.

— Oké, ennyi elég is volt a Futár-gyorstalpalóból — lépett közéjük. — Indulnunk kell. Az Útvesztő máris változik. Ha itt maradunk, előbb utóbb beragadunk.

— Igazad van — bólintott Minho. — Nem maradhatunk egy helyen, akkor idegyűlnek a Siratók — Újra Astrára nézett, aki akarata ellenére is kihúzta magát. — Ha egész éjszaka meg sem állunk, talán túléljük. Maradj szorosan mögöttünk, oké?

— Rendben — válaszolta a lány. A két fiú máris nekiiramodott volna az ellenkező irányba, amikor gyorsan folytatta. — De... mi lesz Albyval?

Mindhárman a földön fekvő férfira néztek. Astrának végre alkalma nyílt közelebbről is szemügyre venni. Alby testén időről időre apróbb rángások futottak végig, szemhéja alatt ide-oda tekintgetett. Sötétbarna bőre miatt kissé nehéz volt észrevenni minden baj okozóját - a férfi fejében nyíló, tág sebet, ami a lány azonnal felismert. Egy Sirató-szúrást nehéz elfelejteni.