Futás a célig /Az Útvesztő ff. I./

XII. FEJEZET [Emlékek]

Astra még sokáig nem érzett akkora megkönnyebbülést, mint akkor, amikor végre átléphette a Tisztásra nyíló északi kaput - úgy érezte, mintha egy Gally-méretű szikla gördült volna le a válláról. Biztonságérzete azonban nem tartott sokáig, megpillantotta ugyanis a rájuk váró, feszülten ácsorgó Tisztársak tömegét. Úgy álltak ott, mint valami törvényszéki bíróság, csak nekik nem volt rizsporos parókájuk és az elől ácsorgó Newt nem tartott kis kalapácsot a kezében.

Astra egy pillanatig eltöprengett azon, miért vágnak ilyen különös képet - ám csakhamar megvilágosodott.  Korábban is hallani vélte, de itt, a Tisztáson már tökéletesen hallotta azokat a különös hangokat, amelyek azokra hasonlítottak, amelyek az Útvesztő akkor szokott kiadni, amikor éjszakánként változik. Ám ez most sokkal hangosabb volt, vészjóslóbb, olyan, mint a vég kezdete. A lány azt remélte, miután kijutottak a Hetes Zónából, és a veszély elhárul, a labirintus is befejezi a zavargást, ám ezek szerint ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Hiszen még bele sem lendültek.

— Mi a jó franc folyik ott bent? — kérdezte idegesen Newt, mikor a két Futár elég közel ért hozzájuk, és szinte bezuhantak a várakozók tömegébe.

— Találtunk valamit — lihegte Minho, miközben, nyomukban az egész társasággal céltalanul elindultak a Tisztás belseje felé.

— Mégis mit? — hallatszott mögülük Gally feszült hangja.

— Egy új átjárót — magyarázta Astra. — Lehet, hogy az a kiút.

— Ez komoly? — hitetlenkedett Newt elkerekedett szemmekkel.

— Igen — erősítette meg az ázsiai fiú is. — Kinyílt egy ajtó... eddig még sohasem láttam! Azt hiszem, a Siratók oda bújnak el napközben.

— Várjatok! — termett hirtelen mellettük Chuck. —Megtaláltátok a Siratók búvóhelyét? Oda kell mennünk? — Arcán félelemmel vegyes merészség állapodott meg.

— Azt hiszem — bólogatott Astra sebesen. — Ahol ők bejutnak, ott mi kijuthatunk.

Gally keserűen felnevetett. Astra ökölbe szorította a kezét.

— Igen, vagy egy tucatnyi Sirató vár majd a túloldalon — jelentette ki, mire Astra legnagyobb megdöbbenésére jónéhány fiú lesütött szemmel, de egyetértően bólogatott. — A helyzet az, hogy ez a lány nem tudja, milyen dolgokat indít el, és ez már nem először van így!

— Tudod, Gally — fordult hirtelen hátra Astra, mire az egész bagázs szinte egyszerre torpant meg. A lány arca eltökéltséget tükrözött. — Lehet, hogy néha meggondolatlan vagyok, de én legalább próbálkozom! Mikor tettél te utoljára valamit azért, hogy kijuthassunk innen?

Hangja nem volt sem hangos, sem dühös, sokkal inkább vádló. És ez, ha lehet, még jobban feltüzelte Gallyt.

— Ide figyelj, kislány! — lépett olyan közel hozzá, hogy Astra érezte a lehelletét az arcán. De nem hátrált meg, csak komoran meredt a fiú elvörösödött képébe. — Egy hónapja sem vagy itt, mégis felkapaszkodsz a ranglétrán a csúcsra, pusztán azért, mert az ujjad köré csavarsz mindenkit, aztán meg úgy osztod itt az észt, mintha már évek óta velünk lennél! Én az elsők között érkeztem, Astra! Jobban tudom, hogy működnek itt a dolgok, mint bárki!

— Albynál is jobban? — vágott vissza a lány élesen. — Vagy ő már nem is számít? Meghalt? Nem, Gally, nem halt meg, ott fekszik a Kóroncoknál, és segítségre van szüksége! De úgy nem fog meggyógyulni, ha mást sem csinálunk, csak homokba dugjuk a fejünket!

— A homokban legalább biztonságosabb, mint az ismeretlenben — fröcsögte az Építő. — Mert te meg a kis barátaid odavezettek minket!

— Biztonság? — A lány hitetlenül felnevetett, és széttárta a karját. — Miféle biztonságról beszélsz, Gally? Az már itt rég nem számít! Komolyan fel akarod adni az életedet, csak hogy falak mögé rejtőzhess, ahelyett, hogy legalább megpróbálnál küzdeni? Mert ha igen, akkor gyávább vagy, mint hittem.