Vörös, mint a vér - Aizawa Naomi ff. [SZÜNETEL]

《9》 Készülés a vizsgára

Újra suli. Juhé.. Reggel furcsáltam, hogy nem az ébresztő hangjára keltem, de hamar rá is jöttem mi volt annak az oka, hogy felkeltem az ébresztő előtt amiért mérges is voltam. Makoto az ágyamon ült és engem bámult.

- Makoto most elhúzol vagy nem lesz jó vége. - dünnyögtem a párnámba álmos hangon.

- Jó jó. - sóhajtott majd vissza ment a gondolataimba. - De csak azért fogadtam szót, hogy át tudj öltözni meg, hogy apád ne vegyen észre. - folytatta mondókáját.

- El se tudom hinni, hogy te harmadéves voltál.. - forgattam meg a szemem.

- De most miért? - nyávogott.

- Gyerekes vagy... nagyon. - ültem fel és abban a pillanatban meg is szólalt az ébresztőm. Fenébe! Mérgesen kinyomtam, majd lementem a konyhába ahol csak egy üzenet volt apától, hogy ma előbb bemenet, így suliba találkozunk.
Lent gyorsan megreggeliztem és és vissza mentem átöltözni majd elindultam a suliba.

Mikor beértem egy páran voltak már bent és Kiri is köztük volt. Oda ballagtam hozzá, majd megöleltem.

- Jó reggelt. - furtam fejem a mellkasába.

- Jó reggelt. - kuncogott és adott egy puszit a fejemre.

- Milyen volt a hétvége? - engedtem el és léptem egy lépést hátra.

- Nagyon jó volt, de a veled töltött nap végett még jobb. - erre a mondatára kicsit elpirultam, így félre is fordítottam a fejem - Vasárnap pedig Bakubroékkal mentem plázázni. Kár, hogy nem tudtál jönni. - szomorodott el. - Neked hogy telt? - nézett rám.

- Semmi baj. Majd legközelebb. - kuncogtam. - Nekem is jól. Lazarival voltam vasárnap és tegnap is. - mosolyodtam el és ebben a pillanatban be is nyitott az emlegetett szamár. Az én drága húgom.
- Lazari!! - ugrottam húgom nyakába.

- Jó újra látni Laz. - sétált mellém Kiri.

- Titeket is jó újra látni. Mindenki beért már? - kérdezett rá Laz mikor elengednem és Kiri pedig bólintott, de ő is elsiette a dolgot mivel én körbe néztem és Bakugot még nem láttam bent.
Lazari ezek után Midoriyához ment én pedig a lányokkal beszélgettem.

Mikor becsengettek mindenki a helyére ment és vártuk apát, aki pár perc múlva belépett.

- Mindenki leülni! - szólt ez a mondat Bakugonak, mivel már csak ő állt. - Tudom, hogy még csak most értetek vissza egy hét gyakorlat után és fáradtak is vagytok.. - szólt azokhoz akik gyakorlaton voltak - ...de közelednek a vizsgák és emlékeztetnék mindenkit, hogy aki nem megy át az nem jöhet az osztállyal az erdei táborba. Remélem ezt mindenki felfogta, hogy ezek a vizsgák fontosak lesznek a jövőre nézve és így is fogtok hozzá állni. - az osztályban csend lett. Tudtam... gondoltam.. senki sem tanult és gondolom az osztály jó tanulóit fogják megrohamozni, hogy segítsenek nekik.

Amint apa kitette a lábát a teremből szinte mindenki Yaomomohoz fordult egy kétségbeesett arc kíséretében. Először azt gondoltam, hogy megyek Lazarihoz, de átgondoltam és hagyom pihenni meg készülni, így a maradék két ember felé fordultam. Bakugo és Kirishima.

Nagy nehezen megbeszéltem velük, hogy ma délután a plázába találkozunk és ott elkezdünk tanulni. Bakugo nehezen ment bele, de Kiri és én meggyőztük.

Lazari után pár percre kimentünk a teremből és Monoma mondatát hallottuk, amit Lazarinak szánt. - Te jöttél nekem kis démon! Miért nekem kéne figyelnem? - fordult vissza.

- Mit mondtál extra? - lépett Bakugo Laz elé.

- Jól hallottátok! - lépett hátra egy lépést Monoma. Mi a baj ezzel? Annak nevezem ami valójában. Egy démon. Egy szörny akinek itt se kéne lennie. - ezek a szavak hallatán mérges lettem. Utálom Monomát, de még jobban rátesz ezzel.

- Ezt szívd vissza! - léptem Bakugo mellé és enyenesen a fiú szemébe néztem.

- Lazari nem szörny, hanem egy jó ember. Jobb, mint te az egyszer biztos. - szólalt meg Kiri is a hátam mögött. Megvédjük Lazarit. Számíthat ránk bármi legyen.

- Azt ajánlom, hogy húzd el a csíkot extra.. vagy én tüntetlek el saját magam. - Bakugo szeme szikrát szórt és keze pedig hőt bocsátott ki. Szerencsére nem került sor semmilyen verekedésre mivel Monoma elfutott mielőtt pislogtunk volna kettőt.

- Minden okés Laz? - kérdezte Kiri én pedig aggódva a lány felé fordultam.

- I-igen. Minden okés. Kösz srácok. - mosolygott ránk Laz.

- Csak, hogy tudd azért segítettem, mert nem fogom hagyni, hogy egy ilyen nyomi piszkálja az osztálytársamat. Szóval ne is gondolj mást! - ezzel a mondattal sarkon fordult Baku én pedig kuncogtam az előbb elhangzott mondaton. Tudom jól, hogy Bakugo nagy becsben tart minket, mert a barátai vagyunk és bármire képes lenne ha rólunk van szó csak ezt nehezére esne kimondani.

Lazarit Kirivel elkísértük az ebédlőbe majd mi is mentünk enni és leültünk Bakugo mellé. Egy darabig néztem Lazarit aki mellé leült a többi lány.

- Nyugi. A lányok ott vannak vele. - tette kezét a vállamra Kiri.

- Remélem minden rendben van vele. - fordultam vissza és folytattam az evést.

- Ne aggódj érte. Meg tudja védeni magát. - szólalt meg Bakugo is. Bólintottam majd folytattuk az evést.

Beszélgettünk amíg ki nem értünk az iskolából majd úgy váltunk el, hogy egy óra múlva a plázában találkozunk. Kirishima haza kísért. Ellenkeztem, hogy nem kell, de nem adta fel a próbálkozást, így megadtam magam.

- Tényleg nem kellett volna. - álltam meg a házunk előtt.

- Jaj Naomi - kuncogott az előttem álló. - Azért ennyire ne legyél hálás érte - nevette el magát.
Én felfújtam az arcom és durcisan néztem felé. Kiri pár perc elteltével abba hagyta a nevetést és a szemembe nézett.. most.. most lenne az a pillanat...., de nem történt meg. Ehelyett Kiri elmosolyodott, majd megölelt és elköszönt, hogy egy óra múlva a plázába találkozunk.

Bent lettetem a táskám, átöltöztem valami kényelmesbe, ettem utána pedig össze szedtem a cuccom és indultam a pláza felé.

- Sziasztok! - köszöntem mikor megláttam a két fiút.

- Szia Nao-chan. - mosolygott felém Kiri. Bakugo csak morgott valami "szia" felé dolgot és elindultunk az egyik étterem felé.

- Hányszor mondjam, hogy nem így kell! - csapott az asztalra Bakugo egy fél óra múlva.

- Jó.. de hogyan..? - nézett felém segélykérő tekintettel Kiri, amin én csak kuncogtam.
Velem Bakugo csak átismételte az anyagot. Szegény Kirishima sok ütést kapott a fejére Bakugotól aki a füzetével csapkolódott idegességébe.
Ebben a pár órában nagyon jól szórakoztam és nagyrészt a fiúkon nevettem.

Haza már egyedül mentem. Kirishima haza akart kísérni, de Bakugo elrángatta azzal a mondattal, hogy "Tud magára vigyázni!", amit Kiri egy szomorú arccal reagált le.

Otthon lefürödtem és elpakoltam holnapra. A telefonomat még átnéztem, hogy jött-e üzenet és jött is. Kirishima küldött egy jó éjszakát üzenetet, ami mosolyt csalt az arcomra.

- Te nagyon szerelmes vagy. - jelent meg velem szembe Makoto aki a szívinfarktust hozta rám.

- Te normális vagy? - mordultam rá. - Megijesztettél nagyon. És nem a te dolgod. - fordultam el és tettem le a telefonom a polcomra.

- Milyen szép dolog is ez. - sóhajtott és terült el az ágyamon.

- Legalább ha itt vagy ne zavarj. Aludni akarok. - fordítottam neki hátat a takarót pedig a fejemre húztam.

- Nehéz eset vagy. - szólalt meg pár perc múlva.

- Én? Inkább te. - vágtam vissza. Ő ezen kuncogott majd éreztem valami nehezet... most Makoto komolyan...

- Igen. Komolyan megöleltelek. Mostanában nagyon stresszes vagy. Tudom, hogy aggódsz, de kicsit lazíts... Kérlek. - engedett el. - Jó éjszakát Naomi. - tért vissza a gondolataimba.

- Jó éjszakát, Makoto. - suttogtam magam elé, majd elnyelt az álmok világa.