Vörös, mint a vér - Aizawa Naomi ff. [SZÜNETEL]

《8》 A fehér hajú fiú

Reggel hatkor arra keltem, hogy sírok és levert a víz... újabb rémálom... arra emlékszem, hogy anya benne volt..., de... volt még benne valaki... egy fehér hajú fiú... nem tudom ő ki lehetett. Még soha nem láttam, de csak a haja színét jegyeztem meg. Se a nevét se azt, hogy milyen ruha volt rajta.. stb, de azt tudom, hogy ugyan akkora volt, mint én...162 cm, de lehet kicsit magasabb volt..
Próbáltam vissza aludni, de ennek csak az lett az eredménye, hogy egy óráig fetrengtem az ágyban. Mikor meguntam nagyot sóhajtva kikeltem az ágyból. Kómásan, kócosan és félig a gondolataim között léptem ki a szobából a konyhába, ahol Lazari és Leila már ott volt.

- Jó reggelt - mondtam ásítás közben.

- Jó reggelt Nao-chan! Van valami terved mára? - kérdezte én pedig válaszként megáztam a fejem. - Mi lenne ha ma kimennénk egy kicsit sétálni? Amúgy is ez az utolsó nap és holnap megyünk vissza suliba. - kaptam az alkalmon és beleegyeztem. Nem szeretnék a reggeli rémálmomon agyalni... ráér este, mikor senki se lát..

Átöltöztünk és Laz írt Hawksnak, hogy elmegyünk aztán ő kiugrott az ablakon én pedig az ajtón távoztam.
Én sétáltam Lazari pedig felettem repült. Mikor egy sarkon fordultunk be meleget éreztem és füst szagot, de Lazari is megérezte, mert leugrott és szárnyait körém vezette. Pár másodperc alatt történtek a dolgok, így fel se fogtam az egészet.

- Lazari! - fordultam a lány felé mikor szárnyait elhúzta előlem és majdnem össze esett.
Ránéztem a támadónkra... Dabi...

- Maradj ki ebből kölyök. - nézett rám vigyorral az arcán.

- Mi a fenét akarsz tőle?! - szemem vörösen izzott.

- Azt szerintem Laz már tudja.. nem igaz kis démon? - nézett Lazra.

- Dabi.. utoljára fogom elmondani.. nem csatlakozom a ligához.. - szóval ezért van itt..
Dabi mögött pár pillanat múlva megjelent egy portál amin távozott mielőtt Leila letámadta volna.

- Lazari jól vagy?...A szárnyaid... - néztem rá aggódó tekintettel. Lazari rám nézett és halványan elmosolyodott.

- Lazari. Mutasd a szárnyaidat. - parancsolt rá Leila. Laz kinyitotta a szárnyait, de láttam rajta, hogy nehéz és fáj neki.

- Lazari... te.. nem fogsz tudni, így repülni vagy két hétig.. - mentem közelebb és öleltem meg.

Ez után vissza mentünk az apartmanba és Leila elkezdte gyógyítani Lazari szárnyát. Én vagy százszor bocsánatot kértem, de Lazari azt mondta, hogy ne sajnáljam. Fél óra múlva én vissza mentem apához, mert Leila mondta, hogy menjek ő majd vigyáz Lazarira. Nehezen hagytam ott őket, de valahogy haza jöttem. Most az ágyamon fekszek és a fejemet lógatom az ágy széléről és gondolkozom.
Dabi és a liga most nem nagyon érdekel. Rajtuk később gondolkozom... viszont az a fiú... Becsuktam a szemem, hogy vissza tudjak emlékezni, de pár perc múlva minden elsötétült és a kinti hangokat se hallottam.

- Mi ez a hely? - járkáltam a sötét helyen. Olyan, mintha víz lenne alattam, de a felszínén járkálok.

- Most nem álmodsz és ez nem is látomás. - érkezett egy hang mögülem. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam. Nincs ott senki... akkor?.. - Nem is képzelődsz mielőtt azt hinnéd. - éreztem a lehelletét a nyakamon amitől kirázott a hideg, de nem jó értelemben.

- K-ki vagy? - nyeltem egy nagyot. Nem mertem mozdulni. Érzem, hogy mögöttem áll, de nem tudom, hogy ő ki..

- Nem mondom el a nevem... majd rájössz. - kuncogott. - Viszont annyit mondok, hogy én vagyok az a fiú a reggeli álmodból. - szóval ő a fehér hajú fiú.