Vörös, mint a vér - Aizawa Naomi ff. [SZÜNETEL]

《10》 Az én életem - Makoto sz.sz.

Futottunk. Üldöztünk valakit vagy valaki üldözött minket? Inkább az utóbbi. Üldöztek minket. Név szerint All For One. Hárman voltunk egy csapatba. Három harmadéves. Maya, Shota és én. All For One erős. Erre sajnos akkor jöttünk rá, mikor már harcolunk vele... és most nincs menekvés.. egy hirtelen gondolat végett megtorpantam és megfordultam.

- Makoto! Ne csináld! - kiabált Maya.

- De... megmentelek titeket. - suttogtam magam elé. Harcolni akartam..., de nem tudtam.. egyről a kettőre egy kő alatt találtam magam... ki akartam szabadulni, de nem ment..

- Itt a vége Makoto. - szólalt meg. Rá néztem és egy baltát fedeztem fel a kezébe.

- Ch. Egy balta kell ahhoz, hogy megölj. Vagy ezzel csak meg akarsz kegyelmezni? Ölj meg a képességeddel! - gurultam be.

- Nem vagy méltó arra, hogy szenvedj. - emelte fel a tárgyat, majd sötétség. Maya hangját még hallottam. Keservesen sírt és az én nevemet hajtogatta. Gomen Maya... gomen..

Mikor kinyitottam a szemem a levegőben találtam magam. Az arcom nedves volt. Így is tudok sírni. Meghaltam volna?
Lenéztem és a saját testemet láttam. A földön feküdt élettelenül. Maya ott sírt felette. Shouta csak ledermedten állt egy helyben. Szóval All For One elment. Ezek szerint én voltam a cél..
Maya mellé lebegtem és néztem saját magam. A fejemből ömlik a vér. Már nem tudnak megmenteni.

- Még megtudjuk menteni! - térdelt le a testem mellé Maya.

- Maya... csak nézd meg a sérülését. Mély és sok vért vesztett. - sétált oda Shota. - Vége.. el kell fogadni.. a sors akarta így. - nézett Mayára.

- Ez nem lehet igaz!! Ne gyere nekem a sorssal! Makoto az isten szerelmére! Ne hagyj itt! - kiabált sírva a lány.

Remegve ébredtem fel. Egy éve, hogy megtörtént ez. Egy éve, hogy a szellemek világába élek. Ez a világ határos a démonok világával. Innen ismerem Leilát. Nem mondanám, hogy nagyon jóba vagyunk... mivel ő démon nehéz vele néha szót érteni.

- Figyelsz te rám? - Leila hangja zökkentett ki a gondolataimból.

- Ja. - néztem rá. Előttem állt és lenézett rám, mivel én ültem.

- Te most komolyan?! - vette észre kómás fejem. - Te komolyan bealudtál és nem is hallottad mit mondtam?! - akadt ki.

- Jaa. Egy kicsit elbóbiskoltam. - vezettem kezemet a tarkómra.

- Makoto!! - jelentek meg szarvai.

- Az a nevem igen. És mi bajod? Valami fontosat mondtál? - vontam fel egyik szemöldököm.

- Ch.. csak azt kérdeztem, hogy miért nem mész vissza az emberek világába? - nézett rám kérdő tekintettel.

- Nem lenne értelme. Nincs kiért vissza menni. - rántottam meg a vállam.

- Mayához se mennél vissza? - kerekedett ki a szeme.
Na igen... Maya. Szerelmes voltam belé...sőt együtt is voltunk.. és így vesztett el.., hogy a barátnőm volt..

- Nem tudom mit reagálna ha meglátna. - néztem magam elé.

Végül Leila addig erősködött, míg azt nem mondtam, hogy jó vissza megyek.

- Szia Maya. - pár perc múlva már Maya egyik álmában voltam és vele szemben álltam.

- M-Makoto... - gyűltek könnyek a szemébe majd hozzám sétált és megölelt. Azt gondolja, hogy álmodik pedig nem. Ez tényleg megtörtént, de neki nem szabad róla tudnia.

Mayával beszéltem egy ideig majd el kellett mennem, hogy az álom álom maradjon.

Az idő telt és Leila folyton ott volt velem, viszont Leila egyszer úgy tért vissza, hogy egy kislány testébe helyezték és mennie kell. És én innen untam az életet, mert egyedül voltam.. Sokszor mentem vissza az élők közé, de úgy, hogy ne lássanak. Maya addigra össze házasodott Shotával és született egy kislányuk, viszont... Maya tíz évre rá meghalt, amit végig néztem.. viszont ott megakadt a szemem a kislányukon... akkor vettem észre, hogy nagyon hasonlít Mayára.. Aizawa Naomi... egyedül volt és neki is végig kellett nézni ezt a szörnyűséget. Nem volt egy barátja se.

Miután meghalt Maya, felkeresett engem, hogy vigyázzak Naomira. Maya halála után nem csak Naomira figyeltem... és újra találkoztam egy régi baráttal.

- Na mizus Makoto? - sétált elém Leila.

- Jó újra látni. Vigyázok egy lányra, de úgy látszik ők ketten egymásra találtak. - néztem a két kislányt.

- Lazari Himakoto. Mostanában hozták ki a laborból és jelenleg Aizawáéknál lakik. - nézett ő is a kis párosra.

- Aranyosak. - mosolyodtam el. Úgy érzem ez a barátság köztük sokáig ki fog tartani.

Ezek után Leila ismét jelen volt az életemben. Ugyan úgy veszekedtünk, mint régen, de a lányokat bármi áron védelmeztük.
Mikor Naomi 15 éves lett és elkezdte a UA-t úgy gondoltam ideje, hogy megmutatkozzak neki. Először megijedt tőlem, majd egyre bátrabban kezelte a dolgokat. És most ide értünk. A jelenbe ahol most tartunk.

- Makoto hagyj aludni. - fordult a másik oldalára Naomi.

- Naomi kelni kéne. - néztem az órára ami hamarosan meg is szólalt. Naomi felkászálódott és kómás fejjel kinyomta majd elindult a fürdőbe, ahova követtem.

- Nem tudsz leszakadni rólam? - nézett vissza össze húzott szemekkel. Én csak megáztam a fejem mire ő sóhajtott egy nagyot. - Idegesítő vagy. - fordult vissza a tükörhöz.

- Ja ezt Leila is mondta párszor. - értettem egyet.

- Leila? Honnan ismered? - nézett vissza fél szemmel.

- Miután meghaltam megismertem őt. A szellemek és a démonok világa ütközik és ott beszélgettünk mindig. - mosolyodtam el.

Naomi ezt követően nem kérdezett semmit hanem vissza fordult és mondta, hogy menjek el. Én vissza mentem a gondolataiba, majd ott idegesítettem tovább Naomit, de rám szólt, így békén hagytam.

- Makoto. - szólalt meg mögöttem egy női hang. Mikor oda fordultam Maya állt velem szembe. Vissza tértem a világomba, mert úgy voltam, hogy hagyom szegény lányt élni. Neki még szüksége van az idegeire.

- Maya. - mosolyogtam a nőre. - Mi járatban erre? - döntöttem kicsit oldalra a fejem.

- Hogy van Naomi? Hallottam össze kapcsolódtál vele. - lépett közelebb.

- Jól van. Igaz sokszor felidegesítem, de elvagyunk. A képességem pedig neki adom ha szüksége van rá. - néztem a szemébe.

- Ennek örülök és jó hallani, hogy kijöttök egymással. - fordult meg. - Shota? Róla tudsz valamit? - pillantott vissza rám.

- Naomival jó kapcsolatot ápol és nincs nagyobb baja. - emlékeztem vissza.

Mayával még beszéltünk pár szót, majd én mentem figyelni Naomira.

- Mit fogunk csinálni? - jelentem meg előttem a levegőbe, mikor ő törökülésbe helyet foglalt az ágyon.

- Én most szeretnék egy kis csendet... - nézte a padlót.

- Lazari miatt aggódsz? - ültem mellé ő pedig bólintott.

- Mit titkolhat még előlem? Múltkor a sebek... most meg ez.. - halkult el a mondat végére a szemébe pedig könnyek gyűltek.

- Menj fürdeni és utána feküdj le. - fogtam meg karját.

- Makoto.. én félek... félek, hogy mi lesz. Én se vagyok valami jól, de Lazari... neki rosszabb a lelki állapota, mint nekem. - potyogtak a könnyei.

- Egyenlőre szerintem elég neki az is, hogy maga mellett tudhat. - guggoltam le elé és néztem a szemébe. Ő bólintott, hogy megértette majd elment fürdeni és aludni ahogy kértem.
Én is lefeküdtem mellé és egy darabig a plafont bámultam, majd lassan becsukódtak a szemeim. Én is kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő... nem csak te, Naomi.