Vörös, mint a vér - Aizawa Naomi ff. [SZÜNETEL]

《14》 Anya...

Kint álltam egy szép füves kis részen, mely kerítéssel volt körbe véve.
Egy 6 év körüli kislány ült az udvaron található homokozóban. Ugyan úgy nézett ki, mint én. Fekete haja volt, de hosszabb, mint most nekem.
Szürkés kék szemei csillogtak a boldogságtól és tele voltak élettel.
Majd hallottam, hogy a mögöttem lévő ház ajtaja nyílik.
Arra fordítottam a fejem, majd az egész testem, de amint észre vettem, ki is áll az ajtóban könnybe lábadt a szemem.

Sötét barna haja, hosszú, a derekáig ér, szeme, ugyan úgy szürkés kék, mint azé a kislányé.

- Naomi! - szólalt meg lágy, szeretetteljes hangon.
A kislány elfutott mellettem.

- Anya! - ölelte meg, a nő pedig viszonozta azt.

- Gyere, kész az ebéd. - fogta meg pici kezét és vezette be a házba.

- Ő lenne Maya... - jelent meg mellettem Makoto.

- Igen... el is felejtettem milyen gyönyörű is volt.. - néztem be a ház ablakán, ahol ebédelt a kis család.

- Hát igen. Még 35 évesen is gyönyörű. - fonta karba a kezeit.

- Szóval akkor tényleg hat éves vagyok most. - néztem magamat. Furcsa, az egyszer biztos, de ez egy kellemes emlék. A nap mosolyog, a felhők teljesen eltűntek az égről. Mintha csak a mennyországban lennék.

- Tudsz vele beszélni? - nézett rám.

- Nem hinném... - figyeltem anyát, majd Makotora néztem. Az a pár centi is milyen magasnak tűnik nekem, most így, hogy mellettem áll.

A környezet hirtelen változott. Már nem a kertünkben voltunk, hanem egy réten, mely tele volt virággal. A nap ugyan úgy mosolygott, fényt hozva a hétköznapokba. A rét mellett egy kisebb erdő helyezkedett el, melyben állatok bújkaltak. Itt jártam... itt jártam, amikor 12 voltam...

- Ezen a réten már voltam.. ismerem is.. - nézek körbe, majd guggolok le, és szagolom meg a virágokat. - Mennyei illatuk van. - ülök le, majd nézek az égre.

- És az ég is szép. - ül le mellém Makoto. - Naomi, ugye tudod, hogy nem álmodsz? - fordul felém.

- M-Mi..? Akkor ezek mik? - pislogok rá értetlenül.

- Azt mondtad, hogy ismered ezeket a helyeket, igaz? Újra eléd. Újra át éled a múltat. Látomásaid vannak, de jók és nem rosszak. - magyarázta.

- Értem. Akkor ezek jók. - mosolygok.

- Ezen a helyen kivel jártál? - pillantott rám.

- Senkivel. Anya halála után jártam itt.. 12 éves koromban... - halkultam el a végére.

- Igen... asszem emlékszem valami ilyesmire... - ült hozzám közelebb.

- Mondd csak Makoto... - fordultam felé. - Mit szerettél anyába? - őszintén érdekelt. Azt tudom, hogy apa mit szeretett benne, hiszen folyton mondogatta, de Makoto is érdekelt, hogy ő mit szeretett benne.

- Sok mindent szerettem benne. A hajában a színt, meg, hogy selymes és gyönyörű volt. - látszik rajta, hogy vissza gondol rá. - De leginkább a szemével tudott elvarázsolni. Azokkal a gyönyörű szürkés kék szemeivel. - nézett a szemembe, és csak ekkor vettem észre... Makoto pupillája csillag alakú.. woah.. nagyon szép.

Pár pillanat múlva, arra eszméltem fel, hogy Makoto nagyon csendben van, majd kicsit meg ráztam a fejem, akkor vettem észre, hogy közeledik felém.

- M-Mako- nem tudtam befejezni, mert ajkai az enyémekre tapadtak. Egy pár percre lefagytam, majd eltoltam magamtól.

- Észnél vagy?! - rivalltam rá vörös fejjel. - Barátom van Makoto. - ültem távolabb tőle.

- G-Gomen, de- és itt valami, vagyis valaki hátulról tarkón vágta. Mögé nézve.... anya... anyát pillantottam meg.

- Makoto, ezt nem kellett volna meg tenned. - nézett rá anya, Makoton pedig látszott, hogy elszégyelte magát.

- A-Anya... - könnyesedett be a szemem. 5 év után most látom először...

- Életem. - jött közelebb, majd leguggolt elém. - Örülök, hogy épségbe láthatlak. - ölelt magához. Én itt már nem bírtam. Kitört belőlem a sírás. Ez az anyai ölelés, amit hiányolok már mióta... most végre érezhetem újra..
Szorosan vissza öleltem, a fejem a vállába temettem.

- Annyira hiányoztál. - szipogok.

- Te is nekem. - adott puszit a fejemre, majd távolabb tolt, és le törölte a könnyeimet. - Nem kell sírni, hiszen már itt vagyok, és Naomi.. - simította meg az arcomat. - Lépj túl a múlton. Bármikor találkozhatsz velem, ha kedved tartja, hiszen Makoto oda adta a képességét, emlékszel? - hangja halk és lágy volt. Olyan, amilyenre emlékszem. Haja ki volt engedve, és szürkés kék iriszeit az enyémekbe mélyesztette.

- Túl fogok lépni.. ígérem.. - suttogtam. Arcán egy szeretetteljes mosoly terült szét.

- Ez az én lányom. Lépj túl, hogy tudj segíteni Lazarinak. - kel fel és húz maga után. - Most pedig tessék mesélni. Milyen élete van a kislányomnak? - mosolyog rám.

- De Maya én mindent- Óh várjunk, még se mondtam el mindent... - gondolkodik Makoto.

- Makoto, ha lennél olyan kedves távoznál? Most a lányommal szeretnék lenni. - fordult a fiú felé. Makoto morgott, így kifejezve nem tetszését.

- Jól van, megyek.. - motyogta, majd távozott.

- Makotot én is hanyagolom manapság, ami nem esik jól neki.. - néztem azt a helyet, ahol nem rég még a fiú állt.

- Ha jól hallottam barátod van. - fordult felém anya mosolyogva. - Hogy néz ki? Jó képű? Apád ugye el fogadja? - tette fel egymás után a kérdéseket, engem pedig teljesen zavarba hozott.

- A-Anya, még elég friss a kapcsolatom, de igen helyes. Vörös haja van, cuki cápa fogai és a szemei is vörösek. - képzeltem magam elé Kirit.

- Látszik rajtad, hogy nagyon szerelmes vagy. - kuncog. - Makotot pedig még le fogom szidni azért a csókért. - tette csípőre a kezét és próbált komoly lenni, viszont pár perc elteltével mind a ketten el nevettük magunkat.

Ezek után letelepedtünk a fűre, én el feküdtem és az eget kémleltem. Tényleg gyönyörű. El tudnék itt tölteni egy hetet is akár. Anya ülve maradt, és pár perc csend ült be közénk, de nem az a kínos csend, hanem az a kellemes.

- És Lazarival mi a helyzet? Yua sokat kérdezget engem róla manapság. - törte meg végül a csendet. - Makoto mesélt neked Yuáról? - fordult felém anya, mire én meg ráztam a fejem.
- Yua Lazari édesanyja, és a mi volt osztálytársunk. Szóval elég jó barátok vagyunk. Csodálkozom rajta, hogy Makoto még nem mesélt róla. - feküdt le mellém.

- Makotonak szerintem még sok titka van előttem, ahogy Lazarinak is. Lazari jól van, vigyázok rá és testvérként szeretjük egymást. - pásztáztam az eget

Anya aznap este még egy csomó mindent kérdezett, és olyan dolgokat is meg osztott velem, amiket nem tudtam. Például beszélt apáról, hogy milyen volt, mielőtt meg születtem, és milyen volt amíg anya meg nem halt. Hogy hogyan viselte meg az, hogy legjobb barátja meghalt, és, hogy anya azért is jött össze apával, mert Makoto arra kérte, mikor halála után pár nappal meg jelent anya egyik álmában.

Én is meséltem, hogy milyen az élet a UA-ben, hogy apa megvan és ő az osztályfőnökünk, és el mondtam neki a barátom nevét is, és anya mondta, hogy az apukáját ismeri.

Ezen kívül még rengeteg csajos dologról beszéltünk, és anyán látszott, hogy örül annak, hogy én ilyen kis lelkesen beszélek neki mindenről is.
Hát igen... az az öt év nélküle elég hosszú volt..., de most végre itt van. Végre meg beszélhetek vele olyan dolgokat, amiket apával nem mertem és merek.

Érzem, hogy most igazán boldog vagyok... érzem, hogy most tényleg teljes lehet az életem.. vissza kaptam anyát... ez az egyik legjobb érzés.. sőt talán az egyetlen az én életemben...